A vindornyalaki fogadósné meséket sző

Zanza!

Kell ahhoz némi zsenge, szolid őrület, hogy az ember egy napon Vindornyalakra ránduljon ki.  Mondjuk, én speciel régóta tudom, hogy van ott egy porta: a kútban vízimanók tanyáznak, meg egy óriási malac sétafikál a kertben, mint egy házi eb…

article-type-interju

Anya, menekülj, itt egy vaddisznó lakik! – visítja a gyerek fülig érő szájjal száguldva el mellettem, miközben Dorottya kertjében bóklászunk.

Dehogy vaddisznó, Pöttyödön, becsületes sertés – kéri ki a malac nevében a sértegetést a házigazdánk, majd nemsokára mi is meglátjuk a nevéhez méltó hatalmas és pöttyös, szabadon élő malacot. Pöttyödön egy vakarás erejéig mellénk szegődik, majd bizonytalan mozdulataink láttán inkább beleveti magát a kerten átfolyó kis patak medrébe, pontosabban a dagonyát kínáló sárba. Megnézzük még a tündérek és a vízi manók rejtekhelyét, a kölykök visítanak a gyönyörűségtől, hiszik is, nem is, hogy itt egy csodavilág van, de hát Dorottya olyan határozottan állítja, hogy a csodás mesék még csodásabb hősei pont itt laknak nála, hogy nincs mit tenni, hinni kell. S amíg ők az avart rugdossák az utolsónak tűnő gyönyörű őszi délutánon, mi fényekben fürdünk, kissé ódivatú, romos fotelek karfáira támaszkodunk, magunkba szívjuk a birsalma illatú időt. Meggyőződésem, hogy valahol itt piheg mellettünk Virgina Woolf is, ebben az illuzórikus, historikus női idillben. Pont itt, ahol a Pestről vidékre vándorolt író, Pálfalvi Dorottya él, s adja ki elkóborolt női lelkeknek, családoknak felújított házait.

plvalvi_dorottya

Honnan indul a meseíró, hogy végül itt, Vindornyalakon házakat vegyen, mesevilágot építsen, vendégeket várjon a fogadójába?

Elég messziről. Budai, úrikisasszonyként nevelkedik, rószaszín lakkcipőt, csipkés, fodros szoknyát visel, kalapot, és kivétel nélkül, mindig alkalomkor harisnyát húz. Közben persze álmodozik, hiszen valójában három dolog érdekli a világból: az állatok, a színház és az írás. A dolgok hirtelen más fordulatot vesznek, amikor fent említett kisasszony kiszabadul a természetbe. Minden rangú, nemű, színű állatot kezébe vesz, megszemlél és múlhatatlan barátságba keveredik vele. Alázattal és szeretettel közelít a természethez, megérteni és nem megváltoztatni akarja. A másik nagy szerelem számára a színház, ezért sokáig színésznő is akar lenni. Aztán rájön, sokkal jobban érdekli a játék lehetőségének megteremtése, mint maga a játék. Hiszen így egy világot tud létrehozni. Végül 12-13 évesen kiderül róla, hogy jól ír, hogy egészen jól ír. Ekkorúgy dönt, ha erre a pályára szánta őt az ég, s ha már tehetséget is mért hozzá a jóisten, akkor nincs más választása: írnia kell.

Lázadni sohasem tetszett a jól nevelt kisasszonynak?

Nem, sokáig nem, hiszen jó nevelést kapott, fel sem merül annak a lehetősége, hogy egyszer majd a saját furcsa világát alakítja, kutyákkal, macskákkal, madarakkal egy bérlakásban. Huszonöt éves, amikor kiszabadul a szülői házból, és saját lakásában paradicsomot teremt. És persze ír, és ír, 1985-ben elindul egy televíziós műsora Állatkerti mulatságok címmel. Amelyben semmi mást nem tesz, mint bemutatja az állatkerti állatokat a gyerekeknek. A sorozathoz a verseket Gyárfás Endre írja, és persze zene is szól. Hogy miért választja ezt? Mert a természethez való viszonyát bizonyos Gerald Durellnek is köszönheti, aki végtelen tisztelettel, szeretettel és humorral mutatta be könyveiben az állatvilágot. Ekkor az író arra gondol tudását leginkább a gyerekeknek szeretné átadni, s rajtuk keresztül szüleiknek is. A sorozat után pedig megszületik az első könyv ugyanezzel a címmel, ami kirobbanó sikert hoz. Ettől pedig egészen megrémül az író, túlságosan fiatal még erre a dicsőségre.

Ezért aztán jó sokáig nem ír?

Pontosan tíz évig nem jelenik meg könyve. Addig pedig keleti filozófiát tanul, s végül igazán megérik az írásra: Régesrégi régiségek című keserédes hangulatú novelláskötete is napvilágot láthat. Aztán ír még sok-sok gyerekmesét, megszületik a Fiókmackók című kötet és interaktív mesecédék is megjelennek, majd elkészülnek a Vindornyalaki mesék.

Akkor itt álljunk meg, Vindornyalak. Én egy darabig azt hittem ez csak egy kitalált név, meseszerű, mint minden körülötted. Egészen mostanáig.

Hát akkor most láthatod, Vindornyalak létezik. Itt Zala megyében, Hévíztől nem messze. Véletlenül kerültem ide én is, a barátaim csaltak el. S ahogy itt álltam,  nézelődtem, hirtelen azt éreztem, haza érkeztem.

 

vny

Hogy minden ismerős?

Semmi sem, mégis otthonra találsz. Aztán az írónő megálmodja, hogy néhány ház megvásárlásával létrehoz egy olyan szellemi központot, ahol vendégül láthat családokat, ahol a padlástéren gyerekek játszhatnak, a pajtában pediglen színház üzemel. Szóval olyasmit teremt, ahol - szabad legyen ezt mondanom -, a játékos lelkek megfürödhetnek, ahol a zsúfoltságban élő, ideges városi ember újra önmagára találhat. Majd éri még az írót egy fontos élmény, kirándulásttesz a Pilisbe, Jászfalura. Ott pedig egy mesekönyv alakú kőre bukkan, ma is őrzi. Mintha egy megkövesedett könyv csak rá várt volna. És ekkor megfogadja, eztán csak a mesékkel foglalkozik. Ebből fog megélni, ebből ad másoknak is. Megszervezi az első mesefesztivált, s az első sikertől megrészegülve úgy gondolja, eztán minden megy a maga útján. Azt reméli, Vindornyalakon néhány hónap alatt felújítja a megvásárolt házakat,vendégeket fogad, meséket ír és színházat játszik.

És hol tart ma?

Ma ott tart, hogy két vendégházban egyszerre 12 főt tud vendégül látni, az utóbbi négy évben minden folyamatosan fejlődik, amit a beruházások is jeleznek. Az indulásnál még nem volt egyértelmű az út, hogy merre szeretne haladni, rendezvények, vendéglátás, mesék, spirituális központ kialakítása volt a cél. Ebből a sok elképzelésből végül a rendezvények maradtak el, mert úgy érezte, a tanítás egy csendesebb, kisebb léptékú, személyreszabott formája, az író lelki beállítottságának jobban megfelel. S hogy miért jönnek családok, gyerekekkel? Mert ezt a kis skanzent úgy tekintik, mint egy parányi őrtüzet. Ahol a lélek igazán felüdülhet, kisimulhat. Ahol Pötty, a világ legértelmesebb malaca szabadon jön megy, hogy a többi kutyáról, macskáról ne is szóljak. Gondold csak el, itt, a kutakban vízimanók élnek, de csak az arra érdemesek láthatják őket, a falu szélén pedig égigérő fa fogadja a vándorokat és Vindornyalakon még a csillagok is közelebb vannak, mint másutt. Hát ezért. Az pediglen már az író személyes története, hogy ez az a hely, ahol a csodák vele megesnek, így hát élete beteljesedik és igazi értelmet nyert.

 

cikk-tipus-kulsolink

Itt még többet találsz a vindornyalaki mesék és Dorottya világáról:
www.vindornyalakimesekfalva.hu

Blogmustra