Háztartásonként 67 ezret költünk ajándékokra

Zanza!

Szerencsére fenyőre az idén sem kell többet költeni, mint tavaly, az árak ugyanis előreláthatólag nem változnak, ám mint az a CIB Bank felméréséből kiderült, így is elköltünk egy rakást pénzt. A vásárlási szokásokról 300, 25 és 59 év közötti, városi, bankkapcsolattal rendelkező felnőttet kérdeztek, és mint kiderült, a válaszadók átlagosan 67 ezer forintot költenek a karácsonyi ajándékokra háztartásonként (átlag 7 főnek ajándékoznak), és további 45 ezer forintot fordítanak az ünnephez fűződő kiadásokra. 

shutterstock 158048939

A megkérdezettek háromnegyede szűk család körben, 34 százalék pedig szélesebb körben is ünnepel, 11% pedig a barátokkal is karácsonyozik. 18 százalék már októrben vagy korábban, 27 százalék pedig novemberben kezdi meg az ajándékok beszerzését, 43% pedig december első felében teszi meg ugyanezt. Az utolsó pillanatra csak 10% hagyja a vásárlást. A legnépszerűbb ajándék idén a könyv (68% veszi), a kozmetikum (63%) és a ruhanemű, illetve a cipő (52%), de sokan vesznek édességet (41%), kisebb háztartási gépet (41%) és játékot is (38%).

60% az aktuális fizetéséből, 42% általános tartalékokból fizeti az ünnephez kapcsolódó kiadásokat, 36% kifejezetten erre a célra félretett összegből gazdálkodik, kölcsönt pedig 19% vesz igénybe az ünnepi költségek miatt, áll a sajtóközleményben.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra