Itt nincsenek autók Németországban

Zanza!

Mindegy, hogy ön a pihenős vagy az aktív nyaralás híve, Németországban biztos, hogy megtalálja a számítását, ha szeretné a szabadságát a lehető legjobban kiélvezni. Most azoknak kedvezünk, akik szeretnek kirándulni, túrázgatni és kastélyokat nézegetni, de hamarosan azoknak is adunk néhány tippet, akik szívesebben ismernék meg a német nagyvárosokat. Olyan helyeket is ajánlunk, amik nem feltétlen vannak tele turistákkal, hogy a kikapcsolódás a lehető legteljesebb legyen.

Természeti parkok

13 nemzeti park várja Németországban a turistákat, amiket nemcsak gyalog, de kerékpárral is be lehet járni, csónakázhat is, sőt lóval is kirándulhat. Ha van rá lehetősége mindenképpen vigye magával a kerékpárját, vagy béreljen akár az egész családnak, hiszen rengeteg olyan túraútvonal van, ami kimondottan a biciklisek számára ajánlott.

A nagy hegyek szerelmeseinek télen és nyáron is remek úticél lehet a osztrák határ közelében található Garmisch – Partenkirchen, ahol az 1936-os téli olimpiát rendezték (egyébként ekkor került bele az alpesi sí az olimpia programjába). Nyáron is rengeteg lehetőség van a kikapcsolódásra, ahol az alpinista túrák mellett egyszerű sétaútvonalak is találhatóak, vagy nordic walking túrákat is lehet tenni.

Napfelkelte Garmisch – Partenkirchenben
Napfelkelte Garmisch – PartenkirchenbenFotó: Alain Grosclaude


Az Altmühltal Természeti Parkba például érdemes biciklivel menni, mert ott olyan családbarát túrát lehet megtenni, ahol nincs emelkedő, cserébe viszont van folyópart és érdekes sziklaképződmények 166 kilométeren. Ha nem az a tekerős fajta, akkor válassza a kenutúrát. Nem kell tartani attól, hogy a vadvízi kalandokban baja esik, mert a 118 kilométeres evezést Bajorország leglassabb folyóján kell megejteni, így csak egy kicsivel nagyobb a veszély, mint a vidámparkos mesehajón, csak itt mesefigurák helyett állatokat és a különleges sziklákat nézheti meg.

A Brechtesgaden Nemzeti Park szintén remekül kiépített bicikliutakkal rendelkezik, sőt lustábbaknak is ideális, mert kiépítettek egy elektromos bicikli útvonalat, amit elláttak akkumulátor-csereállomásokkal is, hogy ne legyen gond ha nagyobb távot szeretne kerekezni. Ugyanakkor, ha gyakorlott mountain bike-os, akkor a 25  különböző nehézségi fokozatú útvonalat nagyon fogja szeretni, mert akár vízesések és szakadékok között is kerekezhet (csak ne felejtsen el utasbiztosítást kötni). Aki pedig szereti a történelmet, az megnézheti, sőt ebédelhet vagy meg is szállhat is a híres-hírhedt Sasfészekben.

Szigetek

Az Északi tenger és a Balti tenger szigetei bár talán nem alkalmasak arra, hogy karibi hangulatban töltse a vakációját, de annyira hangulatosak, hogy mégis érdemes legyen őket megnézni. Az Északi tengeren a a Hallig szigeteket az Unesco a világörökség részévé nyilvánította: bár télen egész mogorva, nyáron a sós-mocsaras terület élővilága és növényei nagyon látványosak. Közkedvelt úticél Juist szigete is, amit a helyiek is szimplán Töwerlandnak, azaz varázshelynek hívnak. A sziget szeretne nyitni a turisták felé, így nemcsak a homokos tengerpartjuk, de wellness szolgáltatásaik is vonzóak lehetnek a pihenni vágyók számára.

Míg az Északi tenger szigetei az érintetlen természetről és a nyugalomról szólnak, ahol általában még autók sincsenek, addig a Balti tenger szigetei már a wellnessről, és a tipikus tenger melletti nyaralásról híresek. Fehmarnt például gyakran a napfény szigetének is hívják, mert az éves napos órák száma meghaladja a 2200-at. Fürdőközpontja tengeri vizes és relaxációs medencével egyaránt várja az ide látogatókat, de az extrém sportok kedvelői is kipróbálhatják például a szörfözést, vagy kite-szörfözhetnek is. Akik pedig nyugodtabb időtöltésre vágynak itt, azoknak golf vagy horgászás, esetleg a több mint 200 kiépített madármegfigyelő hely valamelyikét tudjuk ajánlani. Rügen pedig Németország legnagyobb szigete, ami már tényleg hajaz a jól kiépített nyaralóközpontokhoz a parti luxusszállodákkal.

A rügeni tengerpart
A rügeni tengerpartFotó: Thomas Niedermueller

Ismeri a Rügeni Krétasziklák című Caspar David Friedrich festményt? Nos, itt élőben is megnézheti. De a történelem olyan jól ismert alakjai, mint  Bismarck és Thomas Mann is gyakran ellátogattak ide.

A belső szigetek is jó választás ha nem vágyik annyira az északi területekre, vagy olyan helyen szeretne pihenni, ahol nyüzsgőbb az élet és több az ember. Lindau például  remek választás a Constance tónál, közel a svájci és osztrák határhoz. Herrenchiemsee a Chiemsee legnagyobb  szigete. Fekvése annyira szép, hogy II. Lajos is felfigyelt rá, meg is vásárolta, és elkezdte a saját kis versailles-i kastélyát építeni, de építkezni már akkor sem volt egy egyszerű dolog, így neki is elfogyott közben a pénze. Azért itt nem a vakolat maradt le, vagy a szigetelt ablakok, hanem néhány műtárgy, amit a versailles-i kastély pontos utánzataként kezdett el csináltatni magának, sőt a tükörterme még nagyobb is, és a királyi hálószoba is jobbra sikerült, mint XIV. Lajosnak.

Kastélyok

Németország egyáltalán nem marad le kastélyok tekintetében Franciaországtól, sőt minden tartományban talál legalább egy említésre méltó kastélyt vagy parkot, amit mindenképpen érdemes megnézni, ha ott jár. A Löwenburg kastély Kassel városa mellett található. Sajnos a második világháború után szinte teljesen újjá kellett építeni, de ma már a környék egyik legjelentősebb látnivalója. A Lichtenstein kastély is az egyike a mesébe illő német kastélyoknak. Az 1800-as évek közepén neogótikus stílusban újjáépített kastély Baden – Würtenberg tartományban található, és még mindig az Urach hercegi család tulajdonában van, de a nyitott a látogatók számára. Aki szereti a fegyvereket, annak kötelező úticél, mert a harceszköz kiállítása nagyon jelentős. Az Eltz vár története egészen a XII. századig nyúlik vissza. Koblenztől nem messze található, és igazán súlyos csatát soha nem látott, szerencsére a második világháború sem tette tönkre, így az eredeti jellegét nagyon hűen megőrizte.

Eltz vára
Eltz váraFotó: Education Images

A kastély kétharmada nyitott a közönség számára, a maradék része pedig a Eltz család rezidenciájaként funkcionál. A Hohenzollern kastély szintén Baden – Würtenberg tartományban található, a Hohenzollern hegy tetején 855 méter magasan. Az épületet angol neogótikus stílusban és a Loire kastélyainak mintájára építették újra 1846-ban. Az eredeti vár a középkorban épült, amiből ma már csak a kápolna maradt meg. Németország legismertebb és legközkedveltebb kastélya a Neuschwannstein katély, amit II. Lajos épített Wagner tiszteletére. A Shwangau területén található kastély Németország legtöbbet fényképezett épülete. Annyira meseszerű az egész, hogy például Disneyland Csipkerózsika kastélyát is erről mintázták, de a Hamupipőke rajzfilmben is ez szolgált a kastély alapjául.

Blogmustra