Télapócsokiteszt: négyévesnek a méret a lényeg, tíztől a márka számít

Zanza!

Oké, legyünk politikailag korrektek, MIKULÁS csokit teszteltünk. Amennyit csak felleltünk, és ez bár nem okozott hascsikarást harcedzett kóstolóinknál, az élmény mégis felemás volt.

Nem mindegy, melyik csokit veszed meg a gyereknek – nem csak az ár, de az image is sokat jelent. Mert mi a jobb, a klasszikus Télapó, vagy a micimackófejű? Netán a bekokszolt szarvas? Mit mond Tibi a gyereknek, és milyen pszichés mintát hagy maga után a lila Miki? Pláne ha lapos?

Pszichológus ugyan nem volt velünk, amikor Ancsa (12) és Marci (4) a csokikat tesztelték, így hát maradtunk az íz- és a formavilág, na meg az ár tesztelésénél. Ami szintén nem volt könnyű feladat.

Arról nem is beszélve

hogy a négyéves Marci úgy tudja: a jó gyerekeknek az igazi Télapó hozza a  csokit, a rosszaknak anyukája veszi a boltban. Így hát Marci úgy tesztelt, hogy közben folyton terelni kellett a dolog logisztikájára vonatkozó kérdéseket, amelyek miatt ezúton is elnézést kérünk Marci anyukájától, akinek némi reményt nyújthat, hogy a Jézuskával kapcsolatosan semmire nem válaszoltunk. Inkább adtunk Marcinak még egy kis csokit.

Ancsa amúgy csokimániás és -gourmet, őt nem nagyon lehet csokiügyben átverni. Igazi függőként bármelyik csokiról megmondja a tutit (ezügyben csak egyszer lehetett megvezetni). Marci aránylag csokiizolált, eszik ugyan, de ritkán (és anya arról is csak közvetve tud amikor észreveszi a kindertojás papírjait a szemetesben). Marci a szűz tesztünkben, míg Ancsa a gyakorlott profi.

Az értékelés sarokkövei: csokiíz, kinézet, gyerekek szubjektív véleménye az egészet illetőleg, valamint az ár-érték arány.

A nevek a bolti címkén megadott fantázianevek voltak, ne minket okoljatok értük.

Tibi Miki

A klasszik Tibi-feeling, amelytől nem várható semmiféle kirobbanóan új vagy izgalmas, viszont hozza a színvonalat, bár nem tűnik annyira finomnak, mint a sima Tibicsoki. Ancsa szerint a legkedvesebb Télapó-arc, viszont nagyon "vékony a csokija" magasságához képest tényleg ez a legkönnyebb Mikulás. Marci első csokiként élvezettel rágja magát keresztül a feladaton.

Érdekesség: ha ezt a jósvádájú Tibit Disneyvel keresztezzük és Micimackófejet teszünk rá (lásd a fenti képen), rögtön 10 forinttal többért adhatjuk az azonos belbecset.

Kakaó szárazanyag-tartalom: min. 30%
40g ára 179 Ft.
60g ára 249 Ft.
Micimackófejjel 60g ára 259 Ft.
Forgalmazza a Bonbonetti.

Értékelés: 5/3.

Smarties Miku és Smarties Rénszarvas

A német piacról behozott Klapper Klaus egyértelműen a márkahűséget hivatott fokozni. A télapóba magába nem is öltek túl sokat, kakaótartalma a feliratok szerint mindössze 25 százalék, a vakteszten Ancsa meg sem tudta mondani, milyen csoki ez. Valami béna sajátmárkás termékre gondolt, aztán amikor meglátta, hogy a legnagyobb Mikit húzta le, ráadásul odabent smarties-drazsékkal, rögtön megbánta, és javított volna. Marcinak viszont ez tetszett a legjobban, folyamatosan rázta ki belőle a drazsékat a lyukakon, és persze azonnal haza is akarta vinni. (Sőt, haza is vitte.)

Kakaó szárazanyag-tartalom: min. 25%
Miku – 180g ára 839 Ft.
Rénszarvas – 100 g ára 499 Ft.
Gyártja a Nestlé.
Értékelés: 5/2.

Milka Mikulás és Hóember

Hát igen, a Milka ízét minden rutinos csokoládéfogyasztó felismeri, így történt ez most is: Ancsa azonnal rávágta, hogy "ez Milkatehén!", és onnantól kezdve ki se lehetett volna csavarni a kezéből, bár neheztelőn azért megjegyezte, "a csoki túl vékony benne." Ez amúgy tényleg igaz a Mikulásra és a Hóemberre is, árulnak viszont teljesen fantáziátlan lapos Milka télapót is, az viszont a mikulásfeelingnek nem felel meg. (Anyukáknak viszont lehet venni:) Marcinak "kicsit  poros" volt az íz, akármit is jelentsen ez, de azért ebből is rendesen megette a részét. A Hóember egyiküknek sem tetszett.

Kakaó szárazanyag-tartalom: min. 30%
Mikulás – 60g ára 369 Ft.
Hóember – 60g ára 379 Ft.
Forgalmazza a Kraft Foods.
Értékelés: 5/4.

Nóném Mikulás

Ancsa kiköpte. Persze amikor egy csokiteszt közepén vagyok megtehetem még csokifüggőként is, mert tudom, hogy még van előttem egy csomó finomság – de hát akkoris ez van. Nem finom. Bevonómasszából készült cucc, és ez alapvetően mindent elmond róla, Marcival bevallom meg sem kóstoltattuk, ez olyan, mint ahogyan nem hallgattatsz a gyerekkel Boney-M-et sem, ha majd nagyobb lesz és mindenáron azt akarja hallgatni mondjuk az Ultravox helyett akkor hajrá, de mindenáron rávinni a rossz útra nem akartuk.

Kakaópor: 6%
40g ára 89 Ft.
Forgalmazza a Tarcha World.
Értékelés: 5/1.

Kinder Télapó

"Kindertojás!" - kiáltott fel egyszerre Marci és Ancsa, ami rögtön megkérdőjelezte Marci csokiszűz voltát, ekkor derült ki némi zsarolás árán a nagyi csokitojás-gerillaharca. Igen, a kindercsoki határozottan felismerhető, és ha valaki rákattant, tényleg ez neki a tuti Télapó. A belülről ugyanúgy tejjel bevont tejcsokoládé ugyanolyan méretekkel bír, mint a kindertojás... "de ez soookkal nagyobb" – jegyezte meg áhítattal Marci. Na igen, úgy látszik, egy rajongóval van dolgunk.

Kakaó szárazanyag-tartalom: min. 30%
110g ára 639 Ft.
Forgalmazza a Ferrero.
Értékelés: 5/4.

Nestlé Miku robbanócukorral

Az igazi egzotikumra vágyóknak ajánljuk. Két, csokival mostanra jócskán jóllakófélben lévő tesztalanyunk igencsak meglepődött amikor a cukor elkezdett robbangatni a szájukban – jó nagy vihogás lett a vége, melynek következtében kiderült, így lehet hatékonyan egy nem különösképpen finom tejcsokit szuper Mikuvá varázsolni.

Kakaó szárazanyag-tartalom: min. 25%
55 ára 289 Ft.
Gyártja a Nestlé.
Értékelés: 5/3.

Krampusz és Miki

Összecsapott a fejünk fölött a csokoládéáradat, és a teszt végéhez közeledve alig tudjuk már követni a dolgokat. A lenti képen látható Krampusz és haverja például fogalmunk sincs, honnan érkezett a castingra, de ha már ott voltak, Ancsa nagyot is harapott a Krampusz fejébe, akinek a puszta léte egy csokiponttal beljebb tolta a párost. A krampusz Marcinak is nagyon tetszett, bár nem értette a szájából kilógó vörös valamit, hogy az most akkor mit is keres ott, de szerencsére a kérdés nem bizonyult kardinálisnak. A csokoládé íze maga felejthető volt, a jellegtelen párost azoknak ajánljuk, akik nem kaptak virgácsot és mégis hazavinnének valami figyelmeztetőt a gyereknek.

Kakaó szárazanyagtartalom: min. 30%
2x40g ára?
Gyártó: Franz Hauswirth, Ausztria
Értékelés: 5/2.

Tibi Miki Ét

Unalmas fantázianévvel megáldott Mikulás, zsákjában minden jóval, de legalábbis kakaómasszával, melynek kakaótartalma 60%. Ez persze nem mindenkinek fog ízleni, Marcinak nem is jött be a keserűség, de Télapóban Ancsa sem ezt várta, úgyhogy bár a sorok írójában felhorgadt az étcsoki-sóvárság, a gyerekek leszavazták a hatvanas Mikit.

Kakaó szárazanyag-tartalom: min. 60%
40g ára 179 Ft.
Forgalmazza a Bonbonetti.
Értékelés: 5/2.

Boci Mikulás

A legapróbb (18g-os) résztvevő meglepő módon bocicsoki-ízű, ezügyben Ancsa elképesztő magabiztossággal nyilatkozott. Megnézném a fogorvosi számláit, de már mondja is magától, hogy nagyon vigyáz ő a fogaira, nyilván nem először hallja, hogy túl sok csokit eszik. Nem a csokievést akarom promótálni de Ancs azért nem egy elhízott kölyök, sőt, inkább fogpiszkálótermetűnek mondanám. Na de vissza a Bocihoz. A felszínes bociíz azért meglepően kevés kakaó alá van rejtve, ez sem a gourmet fogyasztóknak lett célozva, de hát ezt is bizonyára sokan megveszik majd, ha másért nem, hát az ára miatt. De legalább igazi csoki van benne, nem tejbevonó, a figura maga pedig a gyerekek egybehangzó elmondása szerint is "kedves." Sőt, Ancsa szerint cuki.

Kakaó szárazanyag: min. 25%
18g ára 99 ft.
Gyártja a Nestlé.
Értékelés: 5/2.

Balaton télapózsák

Talán nem bíztak a balatoni Mikulásban annyira, de tény, hogy a magyar tenger mikijét csak télapócsomagban láttuk. Leszámítva a finom Balaton szeletet meg a nem annyira finom Balaton falatokat, a Mikulásnak semmi különösebb íze nincsen. A teszt záróakkordjaként, amikor a két eleinte lelkes tesztelőt már csak gyengéd nógatások és halk nyöszörgések közepette lehet rágásra bírni, a Balaton nem is okoz akkora hatalmas sikert, mint a tesztelő hősök elé letett kiló narancs – amire viszont mind Ancsa, mind Marci lelkesen vetették rá magukat.

Balaton Télapó+Balaton szelet+Balaton falatok egy zsákban
170g 749 Ft.
Télapó kakótartalma: min. 25%
A többiben zsírszegény kakaópor: 5%
Forgalmazza a Nestlé.

Értékelés: 5/2.

Csokoládé vagy bevonó

Mivel mindenki tudja, hogy van különbség a két alapanyagból készült termék között, a fogyasztókra figyelve a gyártók egyre inkább csokoládéból, és nem bevonóból készült figurákat küldenek harcba a nagy évvégi Mikulásoffenzívában. De mi is a bevonó?

A bevonómassza kakaóporból, cukorból, növényi zsírból, szükség szerint tejkészítményekből finom aprítással készített, bevonásra, formázásra alkalmas massza, amely szobahőmérsékleten szilárd, a készítéshez felhasznált zsiradék olvadáspontja feletti hőmérsékleten pedig folyékony anyag. Ezzel szemben a csokoládé (étcsokoládé) olyan termék, amely kakaótermékekből (kakaómassza, kakaóvaj, esetleg kakaópor) és cukrokból készül, legalább 35% összes kakaó szárazanyagot tartalmaz, ebből legalább 18% a kakaóvaj és legalább 14% a zsírmentes kakaó szárazanyag.

Emellett a csokoládék és a szaloncukrok készítéséhez gyakran használnak különböző dúsító anyagokat, egyrészt a termék tápanyag tartalmának növelése, másrészt pedig ízesítése céljából. A termék minősége akkor igazán jó, ha a dúsító vagy ízesítő adalék nemcsak 1-2 százalékban, hanem nagyobb mennyiségben, 15-20 százalékban található a termékben.
(Forrás: Magyar Édességgyártók Szövetsége)

Mindent öszevetve azért jól érezte magát Ancsa is, Marci is. Ritkán jut az ember ennyi csokihoz, és hát kell is az embernek készülni a nagy karácsonyi hajtásra. Az éleményeket összefoglalva kiderül, Marci még mindig a nagy Smarties-csokira pályázik, "mert az a legviccesebb", míg Ancsa marad a klasszikusoknál, és a Kindermikre szavaz, mint győztes. Mégis, öt pontot ő sem adott egyetlen csokira sem. "Mire vártál?" - kérdezem. "Nem tudom. Talán a nagy Ő-re" - válaszolja 12 éveshez méltatlan módon.

Blogmustra