Lesd meg az ürgét!

urgeEz esetben nem a hapsi szinonimájáról van szó, csak a karcsú testű, hosszú farkú, pici fülű, közönséges ürgéről, amely veszély esetén felegyenesedik és füttyöt hallat – de nem elég hatékonyan, ezért segíts neki te is!


Arról, hogy védettek, mit sem tudnak, a maguk módján próbálják menteni az irhájukat. De az ember agya csavarosabb, írtják őket vagy a rovargyűjteményükben büszkélkednek velük.

 

Vadonleső program

Milyen lenne egy fenyőerdő mókusok nélkül? Vagy egy szép nyári mező lepkék nélkül? És a tavaszt el tudod képzelni madárcsicsergés nélkül?  Ha nem akarod, hogy mindez megvalósuljon, ideje tenned valamit. Igen, neked! 

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium elindított egy Európában egyedülálló kezdeményezést. Ennek az élőlény-megfigyelő rendszernek a neve: Vadonleső program, amelyet önkéntesek segítségével, vagyis - ha úgy akarod - például veled kívánnak fenntartani. Nem kell, hogy te legyél a világ ura, még csak Istent sem kell játszanod, elég ha nyitott szemmel jársz, buzog benned a tettvágy - és van interneted is.

 

Jelentsd fel!

De miről is van szó? Adott - egyelőre - kilenc védett állatfaj: keleti sün, közönséges mókus, közönséges ürge, közönséges vakond, foltos szalamandra, zöld levelibéka, szarvasbogár, csíkos medvelepke, farkasalma lepke - róluk részletesen is olvashatsz a Vadonleső honlapon, így könnyebben felismered őket. Ha jártadban-keltedben-kirándulásodban találkozol valamelyikkel, azt rögzítheted, jelentheted a honlapon, így hozzájárulsz ahhoz, hogy a szakértők képet kapjanak ezen fajok elterjedéséről. Ne gondolod, hogy ez egy száraz adatgyűjtési-dolog, mert kellemes elfoglaltságot, jó kikapcsolódást is jelenthet. 

 

Így jelöld a térképen

Megfigyeléseidet a honlap részletes adatlapján jelölheted. Vagyis ha látsz például egy szarvasbogarat, akkor az „ő” adatlapján meg kell adnod, hogy pontosan hol láttad (beírhatod a településnevet, vagy jelölheted a térképen) és mikor. Pötyögd be, hány egyedet (vagyis hány darab szarvasbogarat) láttál, és azok milyen állapotban voltak (például: élő vagy elhullott). Majd add meg saját adataidat is (név, e-mail cím), és már kész is! Figyelj az alábbiakra: 

• Csak akkor töltsd fel az adatot, ha biztos vagy a helyszínben és hogy valóban az adott fajt láttad
• Egy adatot csak egyszer rögzíts!
• Az adatlapot hiánytalanul töltsd ki!

Nem az a fontos, hogy sok, hanem hogy biztos adatokat küldj!

 

És miért van szükség erre? 

Nem tudom, ki hogy van vele, de én azt hittem, mókusok, vakondok, ürgék mindenhol vannak, pedig nem! Számos - természetvédelmi szempontból is fontos - élőlény esetén nem tudjuk pontosan, merre is lehet őket fellelni. A helyzet súlyosbodik, ha egy állat- vagy növényfaj a kipusztulás szélére kerül, ilyenkor mindent meg kell tenni a megmentéséért. Még akkor is, ha egy kevésbé kedvelt fajról, például a rákosi viperáról van szó. Emlékeztek? Nem olyan régen a „viperatelepen” jártam, Halpern Bálint programvezető akkor megmutatta, milyen gigászi erőfeszítéseket tesznek, hogy megmentsék a kígyókat. A (vipera)mentés ebben a formában már - valljuk be - tűzoltás, az lenne az ideális, ha nem kellene idáig eljutni. A Vadonleső program éppen ezért jött létre - de önkéntesek nélkül nem működik. 

 

Önkéntesek szerep

- Nem példa nélküli az önkéntesek bevonása a természetvédelmi programokba - mondja Halpern Bálint - gondoljunk csak a Mindennapi Madaraink Monitoringja programra, vagy a rákosi vipera megőrzését célzó LIFE-programra. Az önkéntesek szerepe mindig kettős: egyrészt segítenek a konkrét feladatok megvalósulásában vagy az adatgyűjtésben, másrészt környezetüket „első kézből” informálják az adott természetvédelmi problémáról így növelve a témát ismerők táborát. Kíváncsian várom, hogy milyen tömegeket tud megmozgatni ez a szimpatikus vadonleső kezdeményezés!

Az adatgyűjtésben és ezáltal egy-egy faj megőrzésében tehát Te is segíthetsz! A honlapon minden szükséges információ megtalálható!

www.vadonleso.hu

 

Ha ez bejött, nézz rá erre is:

Romantikus-erotikus életet élnek, mérgesek, de csak egy kicsit, és ha nem lenne a néhány lelkes természetvédő, már kipusztultak volna – így azonban olyan szépen szaporodnak a viperák, hogy hamarosan szabadon is engednek néhány tucatot. | Bomba csaj, viperák és hüllőerotika

 

bio_oko
...és persze ne hagyd ki az Ökodíványt!


Oszd meg másokkal is!
Érdekességek