„Egyszer még egy Ördög Nórit is generálok úgy, hogy ő ott sem lesz a fotózáson” – interjú Nánási Pállal

ordog-nora-nanasi-pal-cover
Olvasási idő kb. 6 perc

A fotósoknak is egy érdekes és új kihívást jelent a mesterséges intelligencia megjelenése – véli Nánási Pál fotóművész, aki úgy döntött, ahelyett, hogy megijed az ismeretlentől, inkább előrefelé menekül, és behatóbban is megismeri az AI előnyeit. A szakember szerint ugyanis a félelmekkel ellentétben az új technológia, ha ügyesen használjuk, senkinek nem veszi el a munkáját, sokkal inkább az előnyünket szolgálja.

Miért döntött úgy, hogy szakemberként is minél alaposabban megismeri a mesterséges intelligenciát?

Azt szerettem volna, hogy ne elpusztítson, hanem sokkal inkább valamit hozzátegyen az életemhez, a fotográfusként végzett munkámhoz a mesterséges intelligencia. Most már csaknem másfél éve folyamatosan tanulom ennek a mibenlétét. 

Nánási Pál szerint a mesterséges intelligencia miatt a reklámfotózás már most komoly veszélyben van
Nánási Pál szerint a mesterséges intelligencia miatt a reklámfotózás már most komoly veszélyben vannanasipal

A szeptemberben megrendezendő AI Summit konferencián előadóként is részt vesz majd. Szakértőként mire számíthat öntől a közönség? 

Nemrég volt egy kiállításom AI témakörben, melynek az volt a küldetése, hogy felhívja a figyelmet arra, vajon észrevesszük-e, hogy az AI által generált fényképek, fotók, videók ugyanazt az érzetet keltik, mintha az a valóság lenne. A kiállítás olyan képpárokat mutatott be, ahol az egyik fotót én készítettem, klasszikus módon, a másikat pedig a mesterséges intelligencia hívta életre. Érdekes játék megfejteni, hogy vajon melyik a valóság, és melyik nem, ahogyan az is egy érdekes kérdés, hogy tulajdonképpen mennyire fontos, hogy amit látunk, az a valóság legyen, vagy elég csak egy illúzió, egy érzet, amit a látottak adnak. A kiállítás képeit a konferencián is bemutatom, valamint a fotókkal kapcsolatos tapasztalataimat is megosztom majd.

Elég csak a megérzésre hagyatkozni, vagy vannak egyéb támpontok is, melyekre támaszkodhatunk, hogy különbséget tudjunk tenni a képzelt világ és a valóság között?

Az AI még nem tökéletes, vannak még hibái. Például az ujjakat, a kezeket még nem dolgozza ki tökéletesen, illetve, ha két alak áll egymás mellett, akkor azok néha még a mesterséges intelligencia által készített képeken furcsán összeolvadnak. De a szemgolyó, a tekintet is árulkodó lehet. Nyilván ezeket a hibákat az esetek nagy részében én sokkal előbb észreveszem, de az AI hónapról hónapra irgalmatlan tempóban fejlődik. Egy tájkép esetében, például amikor az izlandi gleccserekről készült fotóimat generáltam újra, tulajdonképpen teljesen esélytelen, hogy valaki megmondja, melyik az igazi és melyik nem. Bizonyos szempontból ez egy félelmetes érzés. De lehet egészen elvadult, szürreális dolgokat is generálni. Például azt mindenki tudja, hogy egy majom nem sétál egy divatbemutatón talpig Gucciba öltözve, de az AI-jal ilyet is lehet generálni, és erről mindenki tudja, hogy ez nem a valóság.

Ettől függetlenül, ha valaki arra törekszik, hogy átverje a nézőket, szerintem azt már meg tudja tenni.

Mi a véleménye, hosszú távon a mesterséges intelligencia veszélyt jelenthet a fotós szakmára nézve?

Bizonyos területeken veszélyes lehet. Bár az esküvőfotósok, a rendezvényfotósok, a riportfotósok és a portréfotósokra szempontjából még nem jelent veszélyt, mert az általuk megörökített valóságos pillanatokat nagyon nehéz lenne AI-jal generálni. De például a reklámfotózásnál már bevethető a mesterséges intelligencia. Én is sok olyan anyagot készítettem már, amit korábban rengeteg pénzbe került volna kivitelezni, ha díszletet építünk, ruhákat bérelünk és modelleket hívunk. Az AI-jal azonban ez megspórolható, ahogyan a fotós is.

Feleségét, Ördög Nórát mindig Nánási Pál fotózza
Feleségét, Ördög Nórát mindig Nánási Pál fotózzafemina.hu

Ebből a szempontból a reklámszakma egyértelműen már most komoly veszélyben van.

A másik oldalról nézve lehet jó dolog is, hogy könnyebben készítünk el olyan anyagokat, amelyeknek korábban óriási költségvetése volt. Ettől függetlenül azt gondolom, nem tesz jót a szakmánknak, hogy azt a munkát, amit korábban én végeztem el, most egy számítógép végzi el. Ettől függetlenül nem kell kétségbe esni, mert a fotográfia nem halott, hanem sokkal inkább kiegészül egy újabb eszközzel, és csak rajtunk múlik, hogy ügyesen a szolgálatunkba tudjuk-e állítani. Az igazi és nagy kérdés nem más, mint hogy hogyan lehet majd szabályozni az AI használatát elsősorban annak érdekében, hogy az embereket ne lehessen úgy reprodukálni, hogy ők nem tudnak róla.

Mindenesetre addig, amíg nincs ilyen típusú szabályozás, ki fogom próbálni, hogy vajon tudok-e úgy egy Ördög Nórit generálni, hogy ő ott sem lesz a fotózáson.

Szakemberként nem fél attól, hogy majd épp a tehetség fog elveszni a mesterséges intelligencia színre lépése miatt?

Nem, mert szerintem a tehetség mindig föl fog bukkanni. Az AI által sokkal inkább arra lesz lehetőség, hogy több ember is színvonalas munkát végezzen. Most az a feladata, hogy a tehetség egy újfajta utat törjön magának, mert sokkal több lesz a középszer. De alapvetően ez nem feltétlenül kell, hogy színvonalromlással járjon. Sokkal inkább hoz majd egy vizuális ugrást, ami óriási szabadságot jelenthet például a reklámszakmában.

A fotóművész szerint a technológia térhódítása miatt nem vesznek el a tehetségek
A fotóművész szerint a technológia térhódítása miatt nem vesznek el a tehetségekfemina.hu

Most nem csak a piac, hanem minden átalakul, de ennek az átalakulásnak a tehetség nem része. A tehetség már eddig is, a mesterséges intelligencia nélkül is elveszett volna.

Gondoljunk csak bele, egyszer a fotográfia is olyan volt, mint most az AI. Amikor a festészet virágzott, egyszer csak jött egy ember, aki előtt nem kellett órákig ülni, hogy egy kép elkészüljön valakiről, hanem kattintott egyet, és már kész is volt a fotó. Akkor joggal gondolták, hogy a festészetnek vége; de nem így lett. Sőt, a fotóművészet azóta is azért küzd, az egyediség meg tudjon maradni, miután gyakorlatilag mindenkinek rendelkezésére áll az eszköz ahhoz, hogy fotót készítsen. 

Hogyan maradhat érték, illetve értékes az emberi tudás a mesterséges intelligencia megjelenése ellenére? Milyen képességeink erősödhetnek fel az MI hatására? – egyebek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Rab Árpád jövőkutatóval.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek