jakupcsek gabriella könyv

A Jóanyád! című könyvben a népszerű tévés műsorvezető a rá jellemző könnyed stílusban sokszor olyan témákat feszeget, melyek nehéz kérdés elé állítják a különböző generációk tagjait. Mindeközben csendesen ráébredünk arra is, hogy a család hogyan nyer új értelmet a 21. században.

A napos B oldal című könyved két évvel ezelőtt a negyvenet betöltött nők helyzetéről, lehetőségeiről szólt. A második B oldalas könyved, a Csakazértis szerelem tavaly a párkapcsolat témakörében született meg, a hamarosan megjelenő új könyved témájául pedig az anyaságot választottad. Miért érezted időszerűnek, hogy megmutasd, negyvenen túl milyen szülői kihívások elé állít az élet?

Én mindig arról beszélek, amiben éppen benne vagyok, amit én is megélek. Ráadásul most egy nagyon furcsa társadalmi helyzetnek vagyunk szemtanúi, melynek három generáció szülőpárjai a főszereplői. Az egyikben ott a 40-es nő, aki jelen esetben sokszor küzd a családalapítással. Ott van az 50-es generáció és a fiatal hatvanasok, akik még dolgoznak, de már esetleg nagyszülők, és még az is lehet, hogy most kezdik a második virágkorukat, mert éppen egy váltáson vagy egy váláson vannak túl. És vannak a 60-70-80 évesek, akik szintén szülők még, de lehet, hogy a gyerekeik, akik már felnőttek, építik a saját életüket, ezért a korosztály tagjai magukra maradtak.

Ez egy új szituáció, és a helyzet szülte kérdésekre nincs válasz, mert azok a minták, amiket hozunk a szüleinktől, már nem érvényesek az esetek nagy többségében.

Hiszen ők máshogy éltek, más volt az elvárás feléjük, más volt a társadalmi támogatottsága is a szülőségnek, éppen ezért ez most egy elképesztően izgalmas és elgondolkodtató időszak mind a három generációnak, akinek viszont egymást kellene segíteni.

Hogy látod, tapasztalatok, minták híján tudják egymást segíteni?

A könyv épp arról szól, milyen érdekes, hogy hányféle családmodell létezik. Évek óta a narratíva része, hogy mi a család, a családnak milyen fontos szerepe van, ünnepeljük a család évét, de valójában meg tudja ma nekem valaki pontosan mondani, hogy mit értünk család alatt, hogy hányféle család van? A könyvemben megpróbáltam példákat hozni arra, hogy egy ember hányféle módon tud családot teremteni maga köré.

Elmondod, hogy mire jutottál?

Arra, hogy borzasztó sokszínű az élet, és nagyon nyitottnak kell lenni. Illetve az is egyértelmű, hogy az lesz a családod, akikkel körülveszed magad. Egy egzisztenciális sejt. Ez alapján legalább kétféle család létezik, van a vér szerinti és a „szeretem családom”, és ezek nem mindig esnek egybe.

Ez a korunk sajátja, vagy ez máskor is így volt, csak nem szenteltünk neki ekkora figyelmet?

Nem volt ez mindig így, de ma már nyilvánvalóan a sok mozaikcsaládból egy nagyon furcsa egyveleg jött létre. Emiatt nem vagyunk rosszabbak vagy jobbak, leginkább különbözőek vagyunk. Különbözőek a családok, tehát nem lehet rájuk egyértelműen kirekesztő vagy beszűkítő definíciót mondani, mert annyira különböző emberi sorsokkal teremtődnek meg a családok, például késői szülésekkel, örökbefogadásokkal, nagymama által való neveléssel, petesejt-donációval, spermadonációval vagy mozaik családba hozott gyerekekkel. Tehát ez mind különféle család, de mindegyik család. Ezek olyan kis közösségek, akik együtt élnek, és elképesztően sokszínűek a problémáik is, melyekre nem lehet nem odafigyelni. 

Ezekre felhívja a figyelmet a könyved?

Én leginkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mennyiféle családmodell létezik, és hogy mindenkinek meg kell találni a maga útját. Nem szabad az elvárások nyomorúságában tengetni az életüket, és leginkább a nők felé nagy az elvárás. Szülj, de kinek? Szülj, de nincs segítséged. Karriered van, de nincs pénzed. És közben jön a nyomás 40 körül, mert a biológiai órád ketyeg, ahogy azt A napos B oldalban is megírtam. És akkor itt vannak a "fiatal nagymamák", mint én, akik még dolgoznak. Az én nagymamám ennyi idősen - mert 50 évesen már nyugdíjas volt - be tudott segíteni, tudta az anyámat, az én gyerekeimet és az én munkámat is támogatni.

És ennek a generációnak, vagyis az 50 fölöttiek nemzedékének tagjai, akik küzdenek az életükért, manapság rengeteg szerepben nagyon nehezen tudnak megfelelni, miközben épp ebben az életszakaszban kellene még az életüket élni.

A téma feldolgozásához ismét az interjúformát választottad. Van ezek között a beszélgetések között olyan érdekes történet, ami szerzőként meglepett téged?

Szinte csak ilyen van benne. Direkt olyan példákat hoztam, melyekben sokan magukra ismerhetnek. Benne van az a fajta női sors, aki nagyon korán szült, aki bántalmazó kapcsolatban élt, aki 50 körül kezdte el az életét, de benne van a több sokgyerekes, sokunokás nő is, akivel szemben borzasztó nagy az elvárás, és őszintén elmondja, ebben az élethelyzetben mennyire nehezen találja meg önmagát. De ott van az is, aki spermabankból tudott családot teremteni maga köré, és boldogan él. Vagy az, aki későn szült, mint ahogy nagyon sokan későn szülnek, mert egész egyszerűen akkor jutnak el arra a pontra, hogy összejöjjön a gyerek, vagy akkor találnak társat maguknak. Ez sem volt gyakori a mi szüleink korszakában, hiszen akkor még a tudomány nem tartott itt. De ott vannak az örökbefogadó szülők, akik annak ellenére csodálatos családot teremtettek maguknak, hogy nekik nem is lehetett volna gyermekük. Mindemellett vannak, akik a hagyományos modellt viszik, és ha kell, kiköltöznek külföldre a gyerekeikért, mert ők ott tudnak jobb életet teremteni maguknak. De van a könyvben olyan sokgyerekes is, akinek a hite tartja össze a családját.

A beszélgetőpartnereidet hogyan választottad ki?

Igazság szerint mindig az a legnehezebb, hogy megtaláljam az őszinte, jó alanyokat, akik egy szélesebb körét reprezentálják a társadalomnak. Mindig őket a legnehezebb megtalálni. 

Az előbb említetted, milyen sokféle szerepe van egy nőnek 40 után, vagy onnantól, hogy megszülte a gyermekét. Te magad is sokféleképpen megélted már az anyaságot, hiszen 46 voltál, amikor a harmadik gyermeked megszületett.

Igen, és 21, illetve 23 voltam, amikor az első két gyermekem született. Az anyaság benne van az életem mindegyik végpólusában, mint ahogy az is, hogy én most kamasz gyerek anyukája és nagymama is vagyok, mindeközben aktívan dolgozó nő is vagyok, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy egyébként van egy férjem is. Az új könyvemben nagyon sok olyan tabutéma van, amit szeretnék egyszer és mindenkorra lebontogatni a családi elvárásokkal kapcsolatban, hiszen szinte ma már nincs is olyan család, ahova valahonnan nem jön be egy mozaikág. És onnantól pedig, ha tetszik, ha nem, bonyolódik is az élet.

Mit gondolsz, a családot alkotók közül kinek a legbonyolultabb az élete?

Szerintem a középkorú nőknek a legbonyolultabb, mert nekik tényleg egy vékony jégen kell egyensúlyozniuk. Ők egy szendvicsgeneráció tagjai, hiszen támogatniuk kellene a szüleiket, de a gyerekük még otthon van, miközben már futni kéne az unokáért az óvodába, pedig talán még boldogan jár be dolgozni, vagy éppen lehetne főállású nagyszülő is, de nem teheti meg. Mindeközben van egy élete, amiben még járna neki a boldogság.

De a fiatalokat, a mai harmincasokat sem irigylem, mert nekik is nagyon nehéz helyzetük van, hiszen nem kapják meg azt a társadalmi segítséget, amit mi megkaptunk adott esetben a szüleinktől.

Ennek az általad feltárt és vázolt jövőképnek mi lesz, mi lehet a következménye?

Az, hogy például egyre kevesebb gyerek születik. Fontos,hogy elkezdjünk olyan tabutémákról beszélgetni, melyek elbátortalaníthatnak vagy elgyengíthetnek egy nőt. Ilyen például, hogy elvárás a tökéletesség, mert a tökéletes anya szülés után három nappal már az edzőteremből posztol. A csodálatosan felöltöztetett négyesikreken egyforma pizsama, az asztalon pedig a kertből szedett friss virág van, miközben megszegi az általa sütött kovászos kenyeret.

Szerinted mi segíthetne most ebben az elvárosokkal, megbélyegzéssel teli világban a nőknek, a családoknak?

Az, ha lennének olyan platformok, ahol beszélgethetnénk arról, hogy hányféle életmodell van, és hogyan lehetne segíteni, hogy ezekben helyt tudjunk állni. Fontos lenne egy olyan társadalmi támogatás, amely megbecsüli azt, aki gyereket vállal, aki szülőséget vállal, hogy ne kelljen feladnia magát vagy a családját, és merjen váltani, hogyha megakad, és merjen gyereket vállalni, hogy megélhesse az anyaságot, és ne csak alulról nézze, hogy hány tökéletes nő van. A könyv is úgy indul, hogy nincs tökéletes anya, mint ahogy boszorkányok sincsenek. Ez csak egy sztereotipikus elvárás a társadalomtól.

A könyved mindenképpen elindít egy közös gondolkodást. De hol lesznek azok a platformok, ahol az általad is említett tabukat tovább lehet majd döntögetni?

A gondolatot elindítottam, és viszem is tovább, ahogyan továbbvittem A napos B oldalban megfogalmazottakat is, és beleálltam abba, hogy 40 fölött az age-izmus által a nők eltűnnek, hogy a politikában és a közéletben nem látunk maguk előtt 50-es, 60-as megbecsült nőket. Vagy ha igen, akkor nagyon keveset. Ezért a civil emberek nem igazán tudják, hogy mi a nő dolga és helye ma. Akkor is végigjártam az országot, több mint 120 előadást tartottam, tehát közösséget építek. Az új könyvemmel is ezt fogom tenni, viszem tovább más platformokon az abban megszülető gondolatot, és azt akarom, hogy ebből ugyanolyan párbeszéd legyen, mint a korábbi előadásokon. 

Tudod már, mi lesz a következő könyved témája?

Nekem mindig az a közösség adja az új könyvem témáját, ahová járok, ahol előadok, tréningezek, podcastet csinálok. Most is azon töröm a fejem, hogy hogyan tudom majd továbbvinni a témát ősszel. Az új, még meg nem írt könyvről azért nehéz beszélni, mert még az újszülött nincs a kezemben, hiszen a nyomdában van. De ha azt hiszed, hogy nincs meg a következő könyv témája, akkor tévedsz. Érdekes volt, hogy amikor szusszantunk egy nagyot, hogy elment a könyv a nyomdába, a kiadóm felhívott, és azt mondta: „Tudod, hogy a következő mi kell, hogy legyen!” Mert engem már menet közben is nagyon izgatott a váltás, a B terv, az én életem is erről szól, mint oly sokaknak, hiszen egy nőnek nagyon sokszor kell változtatni az életében. Úgy gondolom, ezekkel a nagy váltásokkal viszem tovább a támogató könyveim sorát, hogy közös gondolkodásra hívjak, hogy lássuk az életnek azt a sokszínűségét, ahogyan mások meg tudták küzdeni a sorsukat, mert ez erőt adhat ahhoz, hogy te is meg tudd küzdeni a tiédet, hogy meg tudd oldani a problémáidat, hogy meg tudd húzni a határaidat, vagy hogy nyitott legyél az újra.

Dombovári Vanda a Díványnak adott interjúban elmondta, mindig a derűt választja, és soha nem tud hosszabb ideig haragudni.