Mary és Frederick Attenborough három fiút nevelt fel, 1939-ben azonban eléjük álltak, és döntés elé állították őket: befogadnának-e még két kislányt háztartásukba? „Nagyon szeretünk benneteket, fiúk, de ezeket a lányokat még jobban kell szeretnünk, mert egyedül vannak, a családjuk nélkül. A ti döntéseteken múlik, hogy maradnak-e” – fogalmaztak. A kiskamasz és kamasz gyerekek bizonyára nem értették még, mi is a tétje ennek a döntésnek, azonban így is jó választ adtak.
Az évszámból mi már sejthetjük, mi volt a tét. A Kindertransport mozgalomnak köszönhetően 10 ezer zsidó gyermeket menekítettek Angliába: ezzel jó eséllyel megmentették életüket. Köztük volt a 12 éves Helga és nővére, a 13 éves Irene Bejach is, akik a harmadik lány, a „túl idősnek” számító Jutta nélkül kerültek Nagy-Britanniába. Szerencsére ő is túlélte a világháborút, nem úgy, mint a Bejach-szülők. Az édesanya tuberkulózisban, az édesapa pedig egy haláltáborban halt meg:
két kisebb lányukról ugyanakkor Attenborough-ék gondoskodtak, amikor pedig a szülők halálhíréről értesültek, örökbe is fogadták őket.
A lányok a családba kerülésének idején David Attenborough 13 éves volt, bátyja, Richard 16, míg öccse, John 11 esztendős. Helga és Irene gyakorlatilag egyidősek voltak velük, a következő hét évben pedig valóban egy családdá is kovácsolódtak ők heten. Ezt követően a lányok Amerikába költöztek, ahol életben maradt nagybátyjukhoz csatlakozhattak.

„Tényleg olyanok voltak nekünk, mint a testvéreink, de ezért nem engem illet dicséret, hanem a szüleinket” – fogalmazott néhány éve David Attenborough egy, a Bejach-család leszármazottjai számára rendezett találkozón.
David Attenborough testvéreivé fogadta a lányokat
Az Attenborough-család mély nyomot hagyott a lányokban: Sir Richard, a legidősebb testvér – aki sikeres filmes, színész, producer és rendező volt – sosem mulasztotta el őket meghívni premierjeire, Sir David pedig rendszeresen beszélt velük telefonon, és a találkozók sem voltak ritkák. Helga egyik unokája az ő hatására választotta természettudományos pályát. Bár a két testvér már rég nem él, David Attenborough rendszerint ír róluk vagy említi nevüket, ha nyilvánosan szólal meg valahol.
Sőt: amikor 2019-ben a Bejach-leszármazottak találkozóján részt vett, Helga lánya, Beverly így nyilatkozott róla:
„Azt hiszem, ahogy figyelt minket, megértette, hogy nem is lennénk a világon, ha az ő szülei nem ennyire emberségesek”.
Nem csoda, hogy a mély érzésű és emberséges szülők nagyszerű gyermekeket neveltek: mint arról már szót ejtettünk, Richard Attenborough kiváló filmes lett, akit öccséhez hasonlóan II. Erzsébet királynő lovaggá is ütött. A harmadik fiú, John az autóiparban helyezkedett el és ért el szép sikereket, azt pedig mint tudjuk, hogy David Attenborough mennyire sokra vitte.
Az óceánokat kell megőrizni a tévés szerint
Miután természettudományos diplomát szerzett, 72 éve csatlakozott a BBC-hez, még a televíziózás hőskorában.
A Zoo Quest című sorozattal az emberek nappalijába vitte a természetet, odament a helyszínre, hogy aztán minket is magával vihessen a tévékészülékek segítségével.
Jó néhány legendás sorozatot indított útjára, a bolygónk élővilágát komplexen, úttörő technikai megoldásokkal bemutatót tévésorozatok segítségével megmutatta a szépség mellett idővel azt is, hogyan veszélyezteti az ember a környezetet.

Erre hívja fel a figyelmet az Ocean by David Attenborough című, legfrissebb sorozatában is, mely a Föld vizeinek szentel figyelmet. Ahogyan a műsorban bevallja, korábban úgy hitte, a szárazföld az, ami számít, de mostanra már tudja, hogy valójában a vizek egészsége a legfontosabb. Az élete végéhez közeledő, egyébként II. Erzsébet királynővel egy évben született tévés szerint borzalmas állapotban vannak óceánjaink, de még nem késő tenni valamit annak érdekében, hogy mindez megváltozzon.
Életmódjában rejlik hosszú élete kulcsa
Most, hogy Attenborough már közel százesztendős, sokakat foglalkoztat munkássága mellett az is, vajon mi lehet titka hosszú életének. Minden bizonnyal részben a gének, mivel vér szerinti testvérei is magas kort éltek meg – Richard 91 éves, John 84 éves korában hunyt el –, de életmódjának is része lehet abban, hogy neki is megadatott ez. Már egy ideje kifejezetten kevés vörös húst eszik. A sajtot és a halat megtartotta étrendjében, azaz bevisz állati eredetű fehérjét, de van, hogy hónapokig nem is kóstol vörös húst, ezzel is megmutatva, hogy az inkább növényi alapú étrend segíthet a hosszú élet elérésében.
Ha az is érdekel, milyen komoly áldozatot hozott David Attenborough karrierjéért, olvasd el ezt a cikkünket!

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés