9 tény, amit nem tudtál Winston Churchillről

GettyImages-102165893

Hetven éve választották harmadszorra is Nagy-Britannia miniszterelnökévé Sir Winston Churchillt, aki ezt követően egészen 1955-ig, lemondásáig kormányozhatta hazáját. A kerek évforduló alkalmából összeszedtünk néhány, Churchill személyiségét árnyaló érdekes tényt, amit valószínűleg nem tudtál minden idők egyik leghíresebb brit államférfijáról.

Édesanyja egy tetovált amerikai hölgy volt

Winston Churchill apai ágon az egyik legnemesebb brit arisztokrata családba, a Spencerek idősebb ágába született, édesanyja viszont az óceán túlpartjáról származott, egy New York-i milliomos lánya volt. Jennie Jerome, vagyis férjezett nevén Lady Randolph Churchill nem volt átlagos arisztokrata hölgy: bal csuklóján kígyótetoválást viselt, fiával a nők választójogát ellenző körök gyűléseire járt, férje halála után pedig hozzáment egy nála 20 évvel fiatalabb férfihoz.

Kamaszként megjósolta a jövőjét

1891-ben a 17 éves Churchill közölte egyik iskolástársával, hogy szerinte a következő évszázadban súlyos konfliktusok fogják felrázni Európa békéjét, a háborúskodásban Nagy-Britannia is komoly veszélybe kerül, ő maga pedig a csapatok élén fog harcolni, hogy megvédhesse hazája biztonságát. A másik fiú ostobaságnak nevezte a későbbi miniszterelnök felvetését, azt állítva, Napóleon óta nem volt egész Európát veszélyeztető konfliktus, Anglia pedig kifejezetten biztonságban van egy ellenséges inváziótól – a történelem természetesen rácáfolt a hitetlenkedő barátra.

Hihetetlen szökése nemzeti hőssé tette

A 19 éves Churchill a Királyi 4-es huszárezred alhadnagyaként.
A 19 éves Churchill a Királyi 4-es huszárezred alhadnagyaként.Hulton Archive / Getty Images Hungary

Néhány évvel később Churchill már haditudósítóként dolgozott, így került Dél-Afrikába, ahol az 1899-ben kitört második búr háborúról írt beszámolókat – néhány héttel megérkezése után azonban a búrok lecsaptak a katonai vonatra, amelyen utazott, így a leendő államférfi hadifogságba került. Arra hivatkozva, hogy egyszerű újságíró, kérte szabadon bocsátását, a búr parancsnok azonban úgy vélte, nem mindennap akad egy híres arisztokrata fia a kezére, így megtagadta a kérést. Churchill a saját kezébe vette sorsa irányítását, átugrott a fogolytábor kerítése felett, és mocsaras vidékeken keresztülvándorolva, vonatokon bujkálva 500 kilométert utazott a portugál fennhatóság alatt álló Maputóig, miközben a búr hatóságok „élve vagy holtan” felhívással igyekeztek mindenáron a nyomára bukkanni. Hősies szökésének története hamar elterjedt Angliában, ahol nemzeti hősnek kiáltották ki a bátor fiatalembert.

Ellenezte a nők választójogát – megostorozták érte

Az 1910-ben belügyminiszterré kinevezett Churchill anyai nevelésének folytán (lásd fentebb) kifejezetten ellenezte a szüfrazsettek követelését, hogy a nők is választójogot kapjanak, tüntetéseiket pedig olykor a rendőrség segítségével, erőszakkal verte szét. Néhány héttel az egyik hasonló eset után egy férfi, Hugh Franklin ostorral támadt a vonaton utazó Churchillre, azt kiabálva, hogy „most megkapod, amiért bántod a szüfrazsetteket!” – a bátor aktivistát börtönre ítélték tettéért, de ezután sem adta fel, a rácsok mögött éhségsztrájkba kezdett a nők jogaiért.

Hagyta, hogy a bűnözők bent égjenek a házban

Szintén belügyminiszterként vett részt Churchill az 1911-es Sidney Street-i ostromban, mely azután tört ki, hogy egy több rendőrgyilkosságért is felelős, litván bevándorlókból álló bűnbanda két tagja elbarikádozta magát a kelet-londoni utca egyik házában. A bűnözők elfogására 200 állig felfegyverzett rendőr jelent meg a helyszínen, Churchill pedig ragaszkodott hozzá, hogy személyesen irányítsa őket az összetűzés során. A lövöldözés közben tűz ütött ki az épület belsejében, a miniszter pedig megparancsolta a rendőröknek és a kiérkező tűzoltóknak, hogy semmit se tegyenek, hagyják leégni az épületet, a két bujkáló gengszter így a lángok között lelte halálát.

Ellenezte a németek szigorú megbüntetését

Az első világháború – melyben Churchill az Admiralitás első lordjaként szolgált – utáni béketárgyalások idején hősünk kifejezetten ellenezte, hogy Németországot szigorú szankciókkal sújtsák az antanthatalmak. Természetesen nem szívjóságból cselekedett így, hanem politikusi ösztöne vezérelte: azt remélte ugyanis, hogy egy erős Németország Nagy-Britannia szövetségese lehet egy, az újonnan alakult Szovjet-Oroszország elleni esetleges háborúban.

Álnéven állíttatta ki a képeit

A háborús miniszterelnök a győzelem (V, mint Viktória) jelét mutatja a sajtónak.
A háborús miniszterelnök a győzelem (V, mint Viktória) jelét mutatja a sajtónak.Horace Abrahams / Getty Images Hungary

Hősünk nemcsak a politikában, de a képzőművészetben is tehetséges volt, ezt azonban kevesen tudták, ugyanis festményeit legtöbbször álnéven szignózta. 1921-ben egy párizsi galériában ki is állították az akkor had- és légügyi miniszteri tisztséget betöltő Churchill néhány képét, amelyeket egy Charles Morin nevű rejtélyes művész munkáiként tüntettek fel – hat kép végül gazdára is talált a kollekcióból.

Megdicsérte Mussolinit

1927-ben az akkor már pénzügyminiszterként tevékenykedő Churchill Itáliába látogatott és találkozott az ország fasiszta vezetőjével, Benito Mussolinival: a hírlapok beszámolója szerint a brit politikus kifejezetten pozitív véleményt fogalmazott meg olasz kollégájáról és az általa fémjelzett rendszerről, és megdicsérte a Ducét, amiért élen jár a bolsevizmus – amit Churchill akkoriban a fasizmusnál sokkal veszélyesebb eszmének látott – elleni harcban.

Megérzésének köszönhetően menekült meg a konyhai személyzet

1940. október 14-én, London bombázásának idején az akkor már öt hónapja az ország élén álló Churchill és felesége vacsorát adtak a Downing Street 10. szám alatt található miniszterelnöki rezidencián, amikor felharsant a német repülők távoli zaja. A társaság úgy gondolta, a gépek elég messze vannak, ezért nyugodtan vacsorázhatnak tovább, a konyhai személyzet pedig folytathatja az ételek elkészítését és tálalását – a házigazda azonban hirtelen felállt, és megérzésére hivatkozva megparancsolta a konyhában tartózkodóknak, hogy azonnal hagyjanak fel tevékenységeikkel, és siessenek az óvóhelyre. Alig három perccel később bomba csapódott be a közelben, a detonáció szétrobbantotta a konyha nyolcméteres üvegablakát és porig rombolta a helyiséget.

Oszd meg másokkal is!
Mustra