A gombák különös lények, rájuk ugyanis nem érvényes élő környezetünk szokványos felosztása állatokra és növényekre. „Definíciójuk szerint a növények élettelen anyagból maguk állítják elő táplálékukat, azaz teljesen függetlenek. Így hát a sovány, csupasz talajon előbb a zöld vegetációnak kell megjelennie, és csak ezután követhetik őket az állatok. Nekik ugyanis az életben maradáshoz alapvetően más élőlényeket kell elfogyasztaniuk” – írja Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvében.
Tudtad-e?
Gombákat még 3,5 km-es mélységben is lehet találni, csakúgy, mint baktériumokat és vírusokat. Ha 500 métert leereszkedünk, minden köbcentiméteren ilyen élőlények millióival találkozunk.
A gombák valamiképpen e két létforma között lebegnek. Sejtfalaik kitinből épülnek fel, anyaguk tekintetében tehát inkább a rovarokra hasonlítanak – növényeknél ez az anyag soha nem fordul elő –, ugyanakkor központi idegrendszerrel nem rendelkeznek. Mindemellett a gombák nem képesek a fotoszintézisre, hanem más élőlények szerves vegyületeire vannak utalva, amelyeket megehetnek. Számtalan fajuk fontos partner a fák számára: azáltal, hogy körbefonják a vékony gyökérvégeket, sőt bele is nőnek, segítenek nekik a víz és tápanyag utáni keresésben. Vattaszerű konzisztenciájukkal többszörösére növelik a hatékony felszínt, ennek megfelelően a fontos anyagokból több jut a fának. A mérgező anyagokat, például a nehézfémeket távol tartják zöld társaiktól, és hatékony akadályt képeznek az agresszív gombafajokkal szemben.
Mindemellett a fák egymás közötti kommunikációját is segítik: mivel a fák saját nyúlványai nem érnek el mindenhová, a távolabbi társak számára a gombák továbbítják az üzeneteket – akár egy rovartámadásra, akár a közelgő aszály veszélyére akarják figyelmeztetni a többieket. Ezt a sokszínű háttértámogatást azonban nem ingyen szolgáltatják a gombák: „a fa össztermelésének egyharmadát kénytelen leadni rejtett segítőinek, többnyire cukor formájában. Egyharmad – ez körülbelül annyi, mint a törzs faanyaga (a maradék az ágak, a levelek és termések képzésére megy el)” – magyarázza Wohlleben egy másik nagy sikerű könyvében, az Erdei kalauzban. A gombák ezt a felhalmozott energiát nemcsak a mindennapi élethez használják fel, hanem a termőtestük létrehozására is: leheletvékony fehér fonalaikkal átnőnek a talajon, és ott más növényekkel alkotnak hálózatot (micélium) – mindeközben gigantikus méretűre nőnek. És hogy pontosan mit takar a gombák esetében a gigantikus jelző?
Az évtizedek során a gombafonalak hálózata egyre jobban szétterjed, így például egy Svájcban talált, mintegy ezeréves gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea) majdnem fél négyzetkilométeres területen elterjedt. Ám ezzel meg sem közelíti egy, az Egyesült Államokban felfedezett rokonának paramétereit. A Malheur Nemzeti Erdő egyik lakóját, egy sötétpikkelyes tuskógombát (Armillaria ostoyae, másik nevén mézgomba) egyenesen 2400 évesre becsülnek. Ennek kiterjedése több mint kilenc négyzetkilométer, súlya pedig eléri a 600 tonnát. Ilyenformán a gomba a Föld legnagyobb élőlénye, ezek az óriásira növő agresszív fajok ugyanakkor már nem segítői, hanem ellenségei a fáknak, hiszen „zsákmányszerző” útjuk során, amikor ehető szövetek után kutatnak, elölik őket.
Ha tetszett a cikk, olvasd el sorozatunk előző részét is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
