viktoriánus spiritizmus szellemidézés

1844-ben egy New York állambeli bőripari munkás analfabéta fia, Andrew Jackson Davis transzba esett, majd egy barátjának filozófiai értekezéseket kezdett diktálni. Állítása szerint az ókori orvos, Galénosz és egy svéd misztikus, Swedenborg szellemével beszélgetett, akikről éber állapotban soha életében nem is hallott. Nem sokkal később nyomtatásban is megjelentek gondolatai: A természet elvei, isteni kinyilatkoztatásai, illetve Az emberiséghez szóló hang címmel. Ezt hosszú élete folyamán további harminc könyv követte, és tevékenységét kiegészítette „gyógyítással” is, amelyhez szuggesztiót és magnetizációt alkalmazott.

Kopogó szellem Hydesville-ben

Négy évvel később, miközben Európa a forradalmak lázában égett, egy hydesville-i metodista lelkész, John D. Fox házában „megmagyarázhatatlan” jelenség kezdődött: egy szellem jelent meg, aki kopogtatással válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Fox lányai „kiderítették”, hogy a házukban régebben meggyilkoltak egy boltost, és ő próbál kopogással kapcsolatot teremteni az élőkkel. A történetet hamarosan megírták az újságok, Fox felesége és két lánya pedig a népszerűséget kihasználva országszerte szeánszokat kezdtek tartani. 1855-re a 28 milliós amerikai népességből egymillióan meg voltak győződve arról, hogy a szellemekkel való kommunikáció lehetséges. (A Fox nővérek később bevallották, hogy egy zsinegre kötött almát mozgattak a padlón, majd a lábujjaikkal, térdükkel és bokájukkal hozták létre a kopogó hangot.)

Hogyan zajlott egy szeánsz?

A spiritiszta mozgalom gyorsan terjedt Európában is, egyre többen véltek médiumi képességeket felfedezni magukban. A szeánszokon a médiumokon kívül jelen volt az, aki elhunyt szerettével akart kapcsolatba kerülni, valamint a spiritiszta kör többi tagja. A tárgyi kellékeket illetően kezdetben csak egy faasztalra volt szükség, amin a szellemek kopogtathattak vagy táncoltathatták.

Idővel az eszközök listája bővült: használtak kristálygömböket, gyertyákat (meggyőződésük szerint, ha a gyertya lángja kékre változott, szellem lehetett a közelben), úgynevezett varázsvesszőt (ezzel eredetileg vizet vagy fémet kerestek a talajban, de úgy hitték, szellemek jelenlétében is kileng) , tarot-kártyát, Ouija táblát, valamint üvegtáblákat és tükröket, amelyekben a szellemek megmutathatták magukat. Az ektoplazma, ami a médium füléből, orrából vagy szájából áradt ki, állítólag biztos jele volt annak, hogy a médium kapcsolatba került egy entitással. (Az összes, ektoplazmát kiöklendező médiumról később kiderült, hogy csaló.) Ha úgy vélték, hogy ártalmas a szellem, úgynevezett boszorkánytálakat készítettek: egy kerámiatálat telepakoltak a házban élők hajával, nyálával és egyéb tartozékaival, majd elhelyezték otthonuk bejáratánál, hogy távol tartsák a hazajáró gonosz lelket.

Játéknak indult, felnőttek használták

Az Ouija tábla (más néven beszélő tábla vagy szellemtábla) ötlete már korábban is létezett, de egyszerűbb verzióban: egy üres táblára vagy papírra írták az állítólag szellemektől származó üzeneteket. 1891-ben Baltimore-ban egy játékgyártó cég meglátta a piaci rést, és forgalomba hozta a fából készült Ouija táblát, azzal a reklámszöveggel, hogy az pontosan tud válaszolni a múlttal kapcsolatos kérdésekre, és kapcsolatot teremt az élők és a holtak között. A táblára az angol ábécé betűit írták; a számokat 0-tól 9-ig, valamint az „igen”, „nem”, „helló” és „viszontlátásra” szavakat, egyéb szimbólumok és ábrák mellett. A táblát egy kis fa- vagy műanyagdarab (planchette) segítségével használták (és használják a mai napig): a résztvevők ráhelyezik ujjaikat a planchette-re, és annak akaratlan mozgatásával igyekeznek a túlvilágról jövő üzeneteket megfejteni.

Szellemeket fotóztak

A viktoriánus kor bizarr szokása szerint az elhunytakat fotókompozíciókon örökítették meg. Nem meglepő hát, hogy fellépett az igény arra is, hogy a szellemeiket is viszontlássák fényképeken. William H. Mumler fotós volt az első, aki egy véletlenül hosszúra sikerült expozíciónak köszönhetően az előhívott képen egy kísértetre emlékeztető alakot látott. Hamarosan felajánlotta szolgálatait gyászoló családoknak, akik a polgárháborúban elhunyt szeretteiket vélték viszontlátni a fényképeken, szellem formájában. Az okkultizmus hívei bármiben képesek voltak szellemalakot látni, és ezt az élelmes fotósok ki is használták: a kamera elé belógó haj, a porszemcsékről visszaverődő vaku, vagy egy üveglap mögött tükröződő fotóalany is eredményezett szellemszerű, elmosódott alakokat.

A színésznő, aki a Szaturnuszra utazott

Az asztrálprojekció is a spiritiszták által alkalmazott gyakorlat volt, egyfajta testen kívüli élmény. Annie Horniman brit színésznő nem kevesebbet állított, mint hogy asztrálisan bárhová és bármikor kivetítheti magát, beleértve más bolygókat is. Horniman elmondta, hogy ellátogatott a Szaturnuszra, ahol találkozott egy páncélba öltözött angyallal, majd beszélt az ott élőkkel. Utána a Jupiterre is ellátogatott, ahol az őslakosokat állítólag elszomorította a Föld állapota és az itt történő dolgok.

Asztaltáncoltatás a Fehér Házban

Az Egyesült Államok first ladyjei közül kettő is spiritisztákat hívott a Fehér Házba, hogy kapcsolatba léphessenek a halottakkal. Jane Pierce, Franklin Pierce elnök felesége volt az első, aki médiumot invitált az elnöki lakóhelyre. A házaspár fia, Bennie nem sokkal apja hivatalba lépése előtt egy vonatbalesetben meghalt, és a first lady meghívta a már említett Fox nővéreket, hogy egy szeánszon lépjenek kapcsolatba az elhunyttal. Abraham Lincoln felesége, Mary Todd Lincoln meggyőződéses spiritiszta volt, és számos szeánszot tartott a Fehér Házban, különösen a fia, Willie halála után. Maga az elnök is jelen volt legalább egy ilyen szeánszon.