Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-1283941018

A Zöld Szigetre, Írországba repülünk mai feladványunkban.

Az Ír Köztársaság délnyugati részén, az ország hatodik legnagyobb városában járunk (elővárosokkal együtt mintegy 90 ezren lakják), mely az azonos nevű megye székhelye és közigazgatási központja. A települést a vikingek alapították, később Írország legtöbb városához hasonlóan normann kézre került: a 13. században Földnélküli János király jelentős erődrendszert emeltetett itt, amely évszázadokon át az ország legjelentősebb védelmi bástyájaként szolgált, ma már azonban csak a helyiek által King John’s Castle néven emlegetett belső vár látható belőle.

A katolikusok és a protestánsok közötti véres vallásháborúk során a település számos ostromot élt át, a harcoknak végül az 1691-ben megkötött békeegyezmény vetett véget, amelyet a hagyomány szerint a vár védője, Patrick Sarsfield egy templomi oltárkövön írt alá – az ún. egyezség köve ma is megtekinthető az erődítménnyel szemben. 1919-ben nemcsak Magyarországon, hanem mai városukban is rövid életű Tanácsköztársaság jött létre, amely Írország történetében az egyetlen szocialista államkísérletnek tekinthető (bár inkább angolellenesség és nem a munkásosztály képviselete jellemezte). Településünk a második világháború után évtizedekig a legszegényebb ír nagyvárosnak számított, mígnem az 1990-es évektől a városba beáramló tőkének köszönhetően újra fejlődésnek indult.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek