Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

A messzi Indiába repülünk mai kvízünkben.

Mai helyszínünk a Gangesz folyó bal partján, a Hindusztáni alföld nyugati felén található. India egyik legősibb városában járunk, mely Ninivével és Babilonnal egyidős, a hindu legenda szerint már a világ teremtése előtt is létezett, és a világvége után is fenn fog maradni, ugyanis Siva isten megóvja majd a pusztulástól. A város több mint háromezer éve hindu vallási központ, a hinduizmus hét szent városának egyike, és ma is az egyik legfontosabb zarándokhely, ahol a hívők rituális fürdésre merülnek el a Gangesz vizébe. A folyóhoz vezető lépcsősorok felett hindu templomok, paloták sorakoznak.

A 12. század végén a vidéket elfoglalták az iszlám hódítók, hindu kultúrája ekkor lehanyatlott. A 15. századtól önálló hindu királyság fővárosa volt egészen az 1700-as évekig, amikor India brit fennhatóság alá került. 1950 óta az észak-indiai Uttar Prades szövetségi állam része. Az 1 millió 200 ezer fős város nagy múltra visszatekintő selyem- és brokátiparáról híres, emellett művészi kézmű- és vasútipara is jól ismert.

Készen állsz? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra