Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

A napfényes Szicília után ma a ködös Albionba kirándulunk.

Mai úti célunk az Egyesült Királyság második legnagyobb városa, mely nem annyira szépségéről, inkább iparáról híres. Az Anglia földrajzi közepétől kicsit nyugatra található, napjainkban 1 130 000 lakost számláló nagyváros helyén már a rómaiak számos katonai utat és erődöt építettek, maga a település a 11. században keletkezett. Kedvező fekvésének köszönhetően apró, állattenyésztéssel foglalkozó falucskából alig néhány száz év alatt jelentős kereskedelmi és ipari csomóponttá nőtte ki magát, első, híres piaca Bull Ring néven vált ismertté. Az újkorban a fémipar központja és jelentős fegyverkészítő város lett, Oliver Cromwell csapatait is a helyi fémművekben készült fegyverekkel látták el. A viktoriánus korban már félmillióan lakták a települést, melyet „az ezer szakma városának” neveztek, ugyanis a többi angol iparvárossal ellentétben a helyi ipar sok kis műhelyből állt, nem pedig nagy gyárakból.

A második világháborús bombázásokban jelentős károkat szenvedett a város, melyet később igen puritán stílusban építették újjá, ezért sokáig csak betondzsungelként hivatkoztak rá a helyiek. Az utóbbi évtizedekben az arculat fokozatosan változott meg, vált egyre élhetőbbé. A lakosság etnikai összetétele szintén jelentős változáson esett át az egykori gyarmatokról érkező nagyszámú bevándorlók letelepedésének köszönhetően. A város ma is Nagy-Britannia egyik legjelentősebb ipari és gépészeti központja, az Egyesült Királyság exportjának negyede innen származik.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra