Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-181922313

Ukrajnából egy éles kanyarral nyugat felé vesszük az irányt: a Rajna vidékére látogatunk, Németországba.

Egy 83 ezer fős városban járunk Rajna-Pfalz tartomány délkeleti részén, a Rajna nyugati partján – a kelták által Kr. e. 5000 körül alapított település Kölnnel és Trierrel vetekszik a Németország legrégebbi városa címért. Idővel a rómaiak hódították meg a környéket, majd a frankok kezére került – ekkortól, a 6. századtól illetik a várost mai elnevezésével. A Karolingok uralkodása alatt fontos katonai központ volt, nem messze a királyi udvartól. A Frank Birodalom felosztása után veszített jelentőségéből, a Száli-dinasztia uralkodása alatt azonban korábban nem látott virágkor köszöntött a városra.

A város több fontos történelmi eseménynek is helyszíne volt: 1076-ban IV. Henrik német király itt mondta ki VII. Gergely pápa trónfosztását, minek következtében a pápa kiátkozta az uralkodót az egyházból. 1122-ben végül itt kötötték meg a leghíresebb megállapodást a pápa és a német-római császár között, 1521-ben pedig itt védte meg Luther Márton 95 pontját V. Károly császár előtt a birodalmi gyűlésen. A település hamarosan a reformáció egyik központjává vált, nem csoda, hogy sokan Luther városaként emlegetik. A második világháború idején a város szinte teljesen elpusztult a bombázásokban, a szétdúlt belvárost modern stílusban építették újjá. A leghíresebb látnivalók közé tartozik a Szent Péter-dóm, a Víztorony és a Nibelung híd.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra