Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-931840560

Egy német metropoliszba, Európa pénzügyi központjába utazunk.

Németország ötödik legnagyobb városában járunk, mely 761 ezer, agglomerációval együtt pedig több mint 2,5 millió lakosnak ad otthont. Az Európai Unió egyik leggazdagabb városának számít, itt található az Európai Központi Bank székhelye, valamint a kontinens egyik legnagyobb tőzsdéje, továbbá Németország legnagyobb vasúti pályaudvara és Európa egyik legjelentősebb repülőtere is. A Rajna-Majna nagyvárosi régió központjának számító város területe már az őskorban lakott volt, a római korban pedig fontos katonai és gazdasági területté vált. A Nyugatrómai Birodalom bukása után az alemannok, majd a frankok telepedtek le a vidéken, a mai település ősének első említése egy 794-ben kiadott ófrank nyelvű oklevélben található.

A 9. századtól a város a Keleti-Frank Birodalom fővárosa és a birodalmi gyűlések színhelye volt, itt választották német királlyá Barbarossa Frigyest 1152-ben. A 16. században a város kulturálisan is felvirágzott, melynek a szomszédos Mainzban feltalált könyvnyomtatás adott nagy lendületet – máig városunkban tartják a világ legjelentősebb könyvvásárát. A reformáció és a felvilágosodás szintén jelentős nyomokat hagyott a településen. Napóleon bukása után önálló szabad várossá vált, később a poroszok annektálták. A második világháború után az amerikai csapatok itt rendezték be németországi főhadiszállásukat, és csak egy hajszálon múlt, hogy Bonn helyett nem városunk lett a Német Szövetségi Köztársaság fővárosa.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra