Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Mai úti célunk Jász-Nagykun-Szolnok megyében van.

A Nagykunságba látogatunk, egy ősi kun településre, melynek területe 4-5 ezer éve lakott hely. Állandó települések a középkor óta voltak itt, régészek 22 Árpád-kori falu maradványait találták meg a környéken. A tatárjárással aztán megsemmisült a sűrű településhálózat, IV. Béla király azonban újra kunokat telepített a területre, akik jelentős katonai erőt képviseltek. A település – a Nagykunság más városaival, falvaival együtt – a 18. században lendült fel igazán gazdaságilag, 1806-ban pedig I. Ferenc császártól mezővárosi rangot kapott, sorra alakultak a kézműves cégek, a városban készített kisbundák pedig Európa-szerte híresek lettek. A város fontos szerepet játszott az 1848–49-es szabadságharcban is. 1848. március 20-án az itt tartott népgyűlésen a Nagykunság népe elfogadta a tizenkét pontot és kiegészítette a saját követeléseivel.

A napjainkban 10 ezer főnek otthont adó város fontos szerepet vállal a nagykun népi hagyományok megőrzésében. A 19. század végén alakult ki jellegzetes arculata, a népi építészetre jellemző nádtetős paraszti és gazdaházai, tanyái mellett a barokk, klasszicizáló épületegyüttesekkel.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek