Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Úti célunk az amerikai Közép-Nyugat.

Missouri állam legnagyobb, félmilliós lakosú városában, a dzsessz- és a blueszene, illetve a gasztronómia fellegvárában járunk, amely két folyó – az egyik a Missouri, a másikat egyelőre nem nevezhetjük meg – találkozásánál fekszik. A területet a 18. század derekán a spanyolok foglalták el, később a franciák folytattak itt szőrmekereskedelmet, mígnem 1804-ben Louisianával együtt Napóleon Missourit is eladta az Egyesült Államoknak. A mai település ősét 1831-ben alapították Kanadából betelepült prémvadászok, végül 1850-ben lett hivatalosan bejegyezve városként. A polgárháború alatt több jelentős csata is folyt itt, köztük az 1864 októberi véres westporti ütközet, melyben az északiak győzelmet arattak a túlerőben lévő konföderációs sereg felett.

A város pezsgő kulturális életéről ismert, nem véletlen, hogy még egy dalban is megörökítették a nevét, amelyet többek között Little Richard, Fats Domino és James Brown is sikerre vitt. Apró keveredésre adhat okot, hogy a város egy azonos nevű településsel átellenben fekszik a folyó túlpartján, amely a szintén azonos nevű államban található.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek