Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Szombati repülőutunk Dél-Afrikába vezet.

A Dél-afrikai Köztársaság közigazgatási fővárosában járunk, mely az ország északkeleti részén, az 1200-1500 méterrel a tengerszint felett található ún. Magasföldön fekszik. A várost 1855-ben alapították a Cape kolóniáról kivándorolt búrok (vagyis a holland, flamand, német és fríz származású telepesek összeolvadásából létrejött népcsoport), máig itt található a búrok leszármazottainak egyik legnépesebb csoportja, mintegy 400 ezer fő. 1881-ben itt kötötték az első búr háborút lezáró békeegyezményt, a második búr háborúban azonban a várost elfoglalták a brit csapatok.

Az utóbbi száz évben a település egyre gyorsabb fejlődésnek indult, mellyel párhuzamosan a népesség is gyorsan növekedett: 500 ezer főről hamar milliós lélekszámúra nőtt, ma az elővárosokkal együtt majdnem 3 millióan laknak itt. A város a rögbi legjelentősebb központja az országban, és itt található a dél-afrikai kormány székhelye, az elnöki hivatal és a Dél-afrikai Egyetem, becenevén az Unisa központja is. A belváros jelentős ipari központ felhőkarcolókkal, üzleti negyedekkel és bevásárlóközpontokkal, de az ország legnagyobb, 200 hektáron elterülő állatkertjének és botanikus kertjének is városunk ad otthont.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra