Sztahanov mégsem volt akkora élmunkás, az egész mozgalom hazugságra épült

3275px-Stakhanov

Tipikus tojás vagy tyúk kérdéskört feszegetünk, amikor belemegyünk abba, hogy valóban egy elhivatott bányászlegény fedezte-e fel a termeléshatékonyság módszertanát. Vagy lehetséges az, hogy a mozgalmat már előre kitalálták, csak éppen keresni kellett hozzá egy jó eredettörténetet és egy celebkaraktert? Cikkünkben a sztahanovista mozgalom eredőjéről gondolkozunk.

A Donyec-vidéki bányákban dolgozó Alekszej Grigorjevics Sztahanov 1935-ben arról vált híressé (azaz a szovjet állam azzal tette híressé), hogy emberfeletti módon dolgozott, egymás után döntögetve a szénkitermelési rekordokat. A Szovjetunióban és a többi kommunista országban aztán őt állították követendő példaként a munkások elé, neve később egyesek száján szitokszóvá, másokén a megdicsőülés rangjává vált.

Briliáns propagandagépezet támogatta a szovjetrendszer működését, így hőseit a párt maga termelhette ki. Könnyen feltételezhetjük azt, hogy a norma-túlteljesítés ideájáért nem vártak Sztahanov felbukkanásáig, mivel a cél a termelőerő hatékonyságának növelése és a gazdaság fellendítése volt, a lehető legrövidebb idő alatt. 

Lelkes, motivált munkások

Nem kell ahhoz bányászvárosból származni, hogy a családi történetek közt felbukkanjon egy sztahanovista mozgalmár legendája, a kiemelkedően sokat, erejükön felül, gürcölve dolgozó emberek a nehézipar, könnyűipar, építőipar különböző területein ugyanúgy jelen voltak. Belőlük, vagyis a sztahanovistákból aztán celebritás lett, díszes ünnepségeken tüntették ki őket, tele volt a sajtó a velük készített interjúkkal. Sztahanovról film is készült munka közben, de idilli magánéletét is bemutatták, hangfelvételek sokaságán hallható motiváltsága. Híre bejárta a világot – 1935-ben fényképe a Time magazin címoldalára került, az új, szovjet embertípust bemutatva. Nevét majdnem 100 év távlatából is jól ismerjük. 

A kép a Sztahanov-mozgalom első konferenciáján készült 1935-ben
A kép a Sztahanov-mozgalom első konferenciáján készült 1935-ben

„Hihetetlen versenyszellem mozgott benne. Folyton azon gondolkodott, hogyan növelhetné a bánya termelékenységét, és végül egy zseniális megoldással állt elő” – mesélte Violetta, Sztahanov lánya egy interjúban.

Sztahanov 8 év tapasztalattal a háta mögött, azzal a munkaszervezés-ötletével állt elő, amihez hasonlót manapság mondjuk egy gyorsétteremben láthatunk. Technológiai fejlesztést is követelt magának, a hagyományos csákány helyett Sztrahanov pneumatikus fejtőkalapácsot akart használni, ami akkor még újdonságnak számított, és speciális képzést igényelt. Ezek a szerszámok rendkívül nehezek voltak, több mint 15 kg-ot nyomtak, de hát Sztahanov nem volt kis ember.

A bánya vezetőjének komoly kétségei voltak Sztahanov kezdeményezésével kapcsolatban, aki azonban meggyőzte a csoportvezetőjét és a helyi pártfőnököt, hogy próbálják meg. 1935. augusztus 30-án egy munkaverseny keretén belül, 22:00 órakor Alekszej Sztahanov és három kollégája a pártfőnök és egy helyi újságíró kíséretében bement a bányába. Hat órával később diadalmasan jöttek ki, miután 102 tonna szenet termeltek ki – a kitűzött cél több mint 14-szeresét.

Sztahanov saját rekordja napokon belül többször is megdőlt, és szeptember 19-re 227 tonnára emelte az egyműszakos rekordot.

„Mindenkinek képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint”

Nagyon érdekes történet a fenti, kísértetiesen hasonlít egy korábbihoz, amit a Magyar Nemzeti Digitális Archívum weboldalán is olvashatunk. A történet Amerikában játszódik, és egy bizonyos Frederick Winslow Taylor, acélipari tanácsadó ötletével kezdődik.

1901 után Taylor meggyőzött néhány üzemtulajdonost, hogy elveit alkalmazva növeljék cégük teljesítményét. Mérés és normák felállításával olyan apró részletekig meghatározta a munkavégzést, hogy adott volt például az is, mennyit kell egy óra alatt lapátolni, vagy hogy pontosan milyen időközönként és hány percet pihenhet a munkás. Műszakvezetőkkel tartatta be a munkafegyelmet, ami miatt az új módszert a munkások, hiába kaptak több pénzt a nagyobb hatékonyság eredményeképp, mégsem szívelték. 

Miután Taylor 1911-ben publikálta munkáját, Henry Ford is elkezdte alkalmazni azt autógyártó vállalatánál. A tanulmányt Lenin is buzgón forgatta, kritizálta, majd arra jutott, hogy amennyiben a munkásosztály érdekeit szolgálja, úgy rövid időre talán célszerű volna beleállni a gépesített és munkaerő-kizsákmányoló működésbe. A gazdaság fellendülése mindenekfeletti és kollektív cél volt, azaz a társadalom összes tagjának érdeke, az áldozatokat pedig meg kellett hozni, mindenkinek képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint. Sztálin a taylorizmust átemelte a szovjet tervgazdálkodásba, azzal a különbséggel, hogy a tervtúlteljesítést szigorúan önkéntes munkaversenyekkel idézték elő.

Sztahanovval több ezer támogatót toboroztak a szovjet ipar és mezőgazdaság minden ágazatából, akik szívesen alkalmazták az ötleteit a termelékenység növelése érdekében. 1935 novemberében Moszkvában összeült a Sztahanov-mozgalom első konferenciája, ahol boldog munkások ezrei törölgették örömkönnyeiket, miközben hallgatták a szovjet vezető, Sztálin beszédét. A mozgalmat a kommunizmus kapitalizmus feletti győzelmének meggyőző bizonyítékaként üdvözölték.

„Az élet könnyebbé vált, elvtársak, az élet boldogabbá vált. És amikor az ember boldog, jól megy a munka. Ha az életünk nehéz, szomorú és örömtelen lenne, nem lett volna sztahanovista mozgalmunk.”

A sztahanovisták jutalma

Évtizedekkel később az oroszok szarkazmussal emlékeztek vissza Sztálin szavaira, arról, hogy „az élet boldogabbá válik”, a legtöbb szovjet állampolgárnak inkább az 1930-as évekbeli éhezés és a brutális elnyomás időszaka jutott eszébe. De Alekszej Sztahanov számára a dolgok valóban felfelé ívelőek voltak. A kommunista párt elit lakást adott neki Moszkvában, és közel 15 évig a Széntermelési Minisztériumban dolgozott mint a szocialista munkaversenyért felelős vezető. Gyönyörű, fiatal felesége, Galina segített neki eligazodni a szovjet főváros machiavellista politikájában.

„Egyszer egy fogadáson Sztálin így mutatta be mindenkinek anyámat, aki mindig elegánsan öltözött: »Örömömre szolgál, hogy bemutathatom önöknek a leendő miniszterünk feleségét.« Apám majdnem elájult. Nagyon megrémült. Anyám később elmondta, hogy meg kellett fognia a kezét, hogy megnyugtassa. Végül apa azt felelte: »Köszönöm a megtiszteltetést, de nincs meg hozzá az iskolám.«”

A Moszkvában eltöltött 20 év alatt Sztahanov sosem tudta teljesen megszokni bonyolult, új életét, és hiányolta korábbi kollégáit.

1957-ben, négy évvel Sztálin halála után az új szovjet vezető, Hruscsov már nem látta annak szükségét, hogy Sztahanovot Moszkvában tartsa, és visszarendelte a Donbasszba. Sztahanov úgy érezte, hogy valamiféle száműzetésbe került, különösképp, mivel családja Moszkvában maradt, és élete utolsó 20 évében mély alkoholizmusba süllyedt. Ekkor már gúnyosan „Sztakanovnak” is nevezték, utalva a sztakan, pohár jelentésű orosz szóra. Előbb a munkafüggőség, majd az alkoholfüggőség kísérte életét.

Violetta úgy emlékszik, hogy apját különösen feldühítette, hogy a kommunista pártnak 35 évébe telt, mire a legmagasabb szovjet kitüntetést, a Szocialista Munka Hőse címet neki adományozta. A kitüntetést 1970-ben kapta meg. Hét évre rá halt meg agyvérzés következtében Kelet-Ukrajnában, ahol egy várost neveztek el róla.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek