sci-fi tudományos fantasztikum jövő szex szerelem orgazmus robot erotika technológia star trek genetika virtuális valóság

Szabad szerelem vagy teljes tiltás?

Számos fantasztikus regényben és filmben találkozhatunk a szerelmet és a szexualitást érintő társadalmi felfogás jövőbeli gyökeres átalakulásával: gyakran a hagyományos párkapcsolatok felbomlásának, a szabad szerelem és a poliamoria térhódításának lehetünk tanúi. Aldous Huxley ikonikus antiutópiája, a Szép új világ (és a belőle készült filmes adaptációk, legutóbb egy Netflix-sorozat) egy olyan 26. századi világot ábrázol, ahol a laboratóriumban, futószalagon előállított, öt társadalmi kasztra osztott emberek gondtalanul, háborúk, szegénység nélkül élnek, azonban elvesztettek minden olyasmit, mely egyedivé tenné őket, a családot, a művészetet, a kulturális sokszínűséget. Ebben a totálisan hedonista társadalomban a vágyak törvényszerűen azonnal kielégülnek: az emberek színes-szagos „tapimoziba” járnak, a hagyományos párkapcsolat és család tiltott, a szabad szerelem azonban korlátlan és mindenki számára elérhető.

Hasonló – és egyértelműen Huxley által inspirált – jövőképet tár elénk az 1976-ban, Michael York főszereplésével készült Logan futása, melyben az atomháborút követően az emberiség dómmal fedett, a külvilágtól elzárt szupervárosokban él, ahol a technológia minden vágyat kielégít, cserébe azonban 30 évesen mindenkinek meg kell halnia. A gyerekek lombikban jönnek a világra, a monogámia és a család ismeretlen fogalmak, míg a szexualitás – beleértve az azonos neműek közötti intimitást – mindenki számára könnyen elérhető és teljesen szabad. A Logan futásában a Tinder futurisztikus verziójával is találkozhatunk: az unatkozó férfiak és nők egy teleportberendezés segítségével egy teljesen véletlenül kiválasztott polgártársuk otthonába huppannak át, ahol aztán a két ismeretlen eldöntheti, szeretnének-e egymásnak néhány kellemes órát szerezni vagy sem.

Ennek ellenkezőjével találkozhatunk a 2015-ös Rideg világ című moziban, ahol a konfliktusok nélküli, boldog jövőt az érzelmek teljes kiölésével garantálják, beleértve a szex és a szerelem tiltását is: a konfliktus természetesen abból adódik, amikor a film két fiatal hőse (Kristen Stewart és Nicholas Hoult) többet kíván egymástól plátói kapcsolatnál. A szatirikus és meglepően erős társadalmi üzenetet hordozó A pusztító (1993) főhőse, John Spartan rendőr (Sylvester Stallone) harmincévnyi mélyfagyasztás után egy olyan világban találja magát, ahol látszólag minden idillikus, az emberek életét azonban szigorú szabályok korlátozzák. Szinte minden „káros dolog” tiltott, beleértve a csúnya beszédet, a sót, az agresszív zenét és – a nemi betegségek elkerülése végett – a testi szerelmet, a jövőbeli párok kizárólag virtuálisan érintkezhetnek egymással.

Lombikgyerekek és halálos szex

Léteznek egyéb – hasonlóan riasztó – alternatívák is: Jórgosz Lánthimosz 2015-ös szürreális fekete komédiája, A homár világában az egyedülálló férfiaknak és nőknek 45 napjuk van, hogy társra találjanak, különben kötelező érvénnyel állattá változtatják őket. A nemek egyensúlyának felborulása is komoly problémákat okozhat, ezt bizonyítja például Robert Merle regénye, a Védett férfiak, ahol a nemzőképes férfiak, és Margaret Atwood műve, A szolgálólány meséje, ahol a termékeny nők száma csökken drasztikusan, mindkét esetben eltorzítva a társadalom működését.

Az Ethan Hawke és Uma Thurman főszereplésével készült Gattaca (1997) jövőbeli társadalmában ugyan nem tiltott a hagyományos gyereknemzés, az utódok többsége mesterséges megtermékenyítéssel, genetikailag feljavítva jön a világra, a klasszikus úton született, „gyengébb genommal rendelkező” egyének pedig az élet minden területén hátrányos megkülönböztetést szenvednek. A Valós halál (Altered Carbon) sorozatban – és az alapjául szolgáló regényben – az emberek tudatát digitalizált formában tárolják, és testük halála után egy új testbe töltik: ennek hatására a szexből eltűntek a gátlások, a párok gyakran szó szerint a végsőkig viaskodnak egymással az ágyban, és a prostituáltakat is gyakran meggyilkolják klienseik.

A VR-szex jobb lesz, mint az igazi?

A pusztító futurisztikus világában a párok egymással szemben ülve virtuális valóságsisakot vesznek fel, amely a másik fél agyhullámaira kapcsolódva erotikus képeket sugároz a tudatukba – szegény főhősnek alaposan meg is fájdul tőle a feje, és inkább kitart a „hagyományos módszer” mellett. A VR-technológia fejlődésével előbb-utóbb biztosan megteremtődik a virtuális szex lehetősége, a kérdés, hogy mennyire lesz képes utánozni, pótolni a valódi, hús-vér testi kapcsolatot.

Az 1999-es 13. emelet tudósai egy teljesen valósághű virtuális világ megalkotásával kísérleteznek, ahol a főhős bűntudat nélkül csábít el „helyi nőket”, hiszen fiktív karakterekről lévén szó, ez szerinte nem számít megcsalásnak. A virtuálisvalóság-technológia legfejlettebb változata a Star Trek: Az új nemzedék sorozatban látható holofedélzet, amely képes a valóságossal szinte teljesen megegyező, tapintható-érezhető holografikus környezet és karakterek megalkotására – nem csoda, hogy több utalás is történik rá, miszerint a holofedélzetet előszeretettel használja testi vágyai kielégítésére a csillaghajók legénysége.

A Hasonmás (2009) egy olyan jövőt mutat be, ahol az emberek többsége egész életében otthon üldögél kényelmes magányban, miközben minden teendőjüket saját magukra hasonlító, a távolból irányított emberszabású robotok végzik – ugyan a film nem foglalkozik mélyebben a kérdéssel, természetesen a szerelem és a szex is a mesterséges hasonmások útján történik, az emberek teljesen elvesztették valódi, személyes kapcsolatukat egymással.

Mesterséges úton pótolható lesz a romantika?

Más módon közeli meg a virtuális románc kérdését a 2013-as A nő, melynek főszereplője (Joaquin Phoenix) egy Samantha névre keresztelt, test nélküli mesterséges intelligenciába lesz szerelmes. Kettejük romantikus viszonyában megjelenik a klasszikus párkapcsolatok minden eleme, a randizás, a féltékenység, a törődés, az aggódás, sőt, Samantha még a testi szerelemmel is megpróbálkozik egy hús-vér nő segítségével, aki mintegy őt helyettesíti az ágyban. A magányos szinglik problémáját tényleg megoldhatja a jövőben egy virtuális barát/barátnő, aki mesterséges értelme segítségével képes megadni számukra a vágyott érzelmi törődést?

Vajon a mesterséges intelligencia képes lehet nem csupán a romantikus érzelmeket és a testi együttlétet helyettesíteni, de segítségével visszahozható egy elveszített társ is? A Fekete tükör második évadának nyitóepizódjában egy fiatal nő balesetben elhunyt barátját egy telefonos applikáció segítségével próbálja feltámasztani, mely a halott férfi közösségi médiás interakciói alapján szimulálja a személyiségét, később pedig egy művi, androidtestbe költözteti az így létrehozott „másolatot”. A 2017-ben bemutatott Marjorie Prime egy idős, Alzheimer-kórral küzdő özvegyasszony története, akinek szerettei egy különleges szolgáltatás segítségével, intelligens hologram formájában teremtik meg számára elhunyt férje képmását, amely a „kuncsaft” emlékei alapján képes szimulálni néhai szerettük komplex személyiségét.

Az intelligens robotok felváltják a szexmunkásokat?

A technológia fejlődésével egyre több foglalkozás válik idejétmúlttá, hiszen az emberek helyét átveszi a gépi munkaerő – a sci-fik szerint a jövőben a szexmunkások is veszélyben lesznek, mivel kiszorítják őket az örömszerzésre programozott emberszabású, értelmes androidok. A Szárnyas fejvadász (1982) szexi replikánsai, illetve az A.I. – Mesterséges értelemben (2001) látható Gigolo Joe (Jude Law) és női „kollégái” anatómiailag fejlettebbek, és mesterségbeli tudásban is jóval felette járnak hús-vér pályatársaiknak, sőt, utóbbiak a kliens romantikus fantáziáit is képesek megeleveníteni.

Az 1973-as Feltámad a vadnyugat (Westworld) és a belőle készült kortárs tévésorozat emberszabású robotok által benépesített „történelmi vidámparkjában” szintén megtalálhatóak a vendégek vágyai kielégítésére szolgáló „szexmodellek”, akikkel bűntudat nélkül lehet alkalmi viszonyba bonyolódni. A Netflix idén bemutatott sci-fi szatírája, a Bigbug 2050-be helyezett világában nemcsak a házimunkára, de minden egyéb célra is könnyen beszerezhetők értelmes, emberszabású robotok: a magányos, szingli hölgyek vágyait jóképű, romantikára és szexre egyaránt kiválóan beprogramozott férfi androidok látják el, melyeket a szemérmesebb vásárlók „sportmodellekként” rendelhetnek meg.

Természetesen nem csak a szexuális szolgáltatásokra programozott géplények képesek testi szerelemre: a Star Trek android hőse, Data „teljesen működőképes, és számos örömszerzési technikát ismer”, melyet be is mutat kollégájának, Natasha Yar hadnagynak. A Hármas számú űrbázis (1980) nem emberszabású robotja átveszi egy pszichopata férfi (Harvey Keitel) személyiségét, beleértve gyilkos természetét és a csinos szőke tudósnő (Farrah Fawcett) iránt érzett, csillapíthatatlan szexuális vágyát is.

A 2014-es Ex Machina civilizációtól elzárt, remeteként élő tudósa (Oscar Isaac) a tökéletes nő megalkotását tűzte ki céljául, Ava névre hallgató emberszabású robotjának (Alicia Vikander) azonban még át kell esnie az ún. fordított Turing-teszten, hogy kiderüljön, valóban önálló, gondolkodó lény, vagy csupán mímeli az érzéseit, reakcióit. Egy fiatal programozót (Domhnall Gleeson) hív meg szigetére, hogy egy hétig tartó interakció során fény derítsen az igazságra: a férfi és Ava között szerelmi viszony szövődik, és az android hölgy arra kéri „társát”, szöktesse meg őt, ugyanis fél tőle, hogy kikapcsolják…

Orgazmusgép és szextabletta a jövő?

A nemi vágy mesterséges felkeltésének és a szexuális élmény szimulálásának számos egyéb módszerét is elhozhatja a jövőbeli csúcstechnológia – legalábbis a fantasztikus filmek alkotói szerint. Woody Allen 1973-as Hétalvójának főhőse egy olyan világban ébred, ahol A pusztítóhoz hasonlóan kihalt dolognak számít a hús-vér erotika, ennek azonban nem a tiltás, hanem a férfiak impotenciája és a nők frigiditása az oka (csupán néhány olasz származású illető képes továbbra is izgalomba jönni). A jövőbeli polgárok a hagyományos szeretkezés pótlására egy orgazmatronnak elnevezett, zuhanykabinszerű szerkezetet használnak, melyben a párok egymás mellé állnak, és néhány másodperc leforgása alatt hihetetlen örömökben részesülnek.

A Jane Fonda címszereplésével készült hírhedt erotikus űropera, a Barbarella (1968) távoli jövőjében az emberek szextabletták segítségével élik át a testi örömöket, a barbárnak tartott hagyományos módszert csak azok használják, akiknek nincs elég pénzük ezekre – a főhős persze a tabukkal mit sem törődve rengeteg klasszikus értelemben vett szexuális élményt szerez galaxisszerte a cselekmény során. A film főgonosza, az őrült tudós, dr. Durand Durand – róla kapta nevét a ’80-as évek sztárzenekara, a Duran Duran – egy orgonára emlékeztető ördögi szerkezetet konstruált, melynek segítségével bárkit akár halálos mennyiségű szexuális örömérzetben részesíthet, így kínozva meg áldozatait.

Hasonló orgazmusgépek valószínűleg nem fognak a közeljövőben piacra kerülni, arra azonban biztosan számíthatunk, hogy a technológia fejlődése korábban ismeretlen módokon fogja átalakítani hálószobai szokásainkat is – egyelőre természetesen csak találgathatunk ennek mikéntjéről, de talán a valóság is lesz annyira fantáziadús, mint a fentebb sorolt művekben látható jövőbeli világok.