Kisokos ahhoz, hogy jól tudj segíteni a menekülteknek

GettyImages-1220584862
Berényi Bianka

A háború elől menekültek most nemre, nemzetre és életkorra való tekintet nélkül olyan nehéz helyzetbe kerültek, ami rémálmainkban jön csak elő. Azonban a jelenlegi krízisben is segíthetünk nekik, és ez a segítségnyújtás akár életeket is menthet. Most megmutatjuk, mivel tudsz valóban segíteni te is.

A jelenlegi háborús helyzet az egész világot sokkolta, és sajnos még nem lehet látni, hol és mikor a vége. Azonban ilyen krízishelyzetekben sem árt megőrizni a lélekjelenlétünket, és tiszta fejjel átgondolni, hogy mi az, amivel ilyen helyzetben segíteni tudunk a bajbajutottakon. Európa összefogott, és soha nem látott mértékű adománygyűjtési akciók zajlanak a háború elől menekülők segítésére, és az emberi jóság ilyen formában való megmutatkozása életeket is menthet. Most segítünk neked egy kicsit tisztábban látni azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes tenni nekünk, akik alig pár száz km-re élünk tőlük.

Így tudsz segíteni

Amire most leginkább szüksége van ezeknek az embereknek, azok olyan dolgok, melyek a mindennapok részei, számukra most mégis luxus: higiéniás termékek, tiszta fehérnemű, élelmiszer, pelenkák, takarók.

A Vöröskereszttől az UNICEF-ig minden jótékonysági szervezet várja az adományokat, de sok a civil adománygyűjtő szervezet is. Felsoroljuk most ezeket, hogy segítsen tisztábban látni. 

A háborús helyzetben az egyetlen amit tehetünk, az a segítségnyújtás
A háborús helyzetben az egyetlen amit tehetünk, az a segítségnyújtásAnton Petrus / Getty Images Hungary

Ahová adományozhatsz, akik segítenek, ha baj van

Magyar Máltai Szeretetszolgálat 

A MMSZ is az ügy mellé állt természetesen, folyamatosan várják az adományokat. 

Magyar Vöröskereszt

„A Magyar Vöröskereszt országos adománygyűjtést hirdet az ukrajnai helyzet miatt bajba jutottak megsegítésére. A bejövő felajánlásokat humanitárius tevékenységekre fordítjuk. A Magyar Vöröskereszt első számú feladata a jelen helyzetben is az, hogy minél hatékonyabban tudja segíteni a humanitárius válság érintettjeit. A 1359-es adományvonalunk hívásával közvetlenül lehet támogatni a segítségnyújtást, a pénzadományt pedig a Magyar Vöröskereszt 10405004-00026548-00000009-es számlájára lehet utalni” – olvasható a szervezet oldalán. 

UNICEF

„Kérjük, segíts adománnyal, hogy mielőbb:

Egészségügyi csapatokat mozgósíthassunk a helyszínen, és orvosi eszközöket, gyógyszereket, kötszereket szerezhessünk be. Élelmet, tiszta vizet és higiéniás eszközöket juttathassunk el a családoknak. Meleg ruházatot és takarókat biztosíthassunk a fedél nélkül maradt, óvóhelyre kényszerült gyerekeknek.”

Adományozz.hu

A koronavírus idején is sokat segítettek a rászorulókon, így nincs ez másként az ukrán menekültek esetében sem. 

Nemzeti Segélyvonal – Híd Kárpátaljáért Program

Elsősorban a kárpátaljai magyaroknak kíván segítséget nyújtani a program, melyet a kormány indított. 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tette közzé a közösségi oldalán az 1357-es nemzeti segélyvonalat, amelynek hívásával 500 forinttal lehet támogatni a Híd Kárpátaljáért összefogást. Ezenkívül egy számlaszámot is közzétettek az adományoknak: 11711711-22222222

Mátrix Közhasznú Alapítvány

„A Mátrix Közhasznú Alapítvány piros orros bohócdoktorai a héten a harmadik adománycsomagot indították útnak a háború miatt menekülni kényszerülő családok felé. A lakossággal közösen gyermekruhákat, tartós élelmiszert, ágymatracot, pelenkát, higiéniai dolgokat, illetve 500 tábla Szeretetcsokit vittek, a bajban lévők azt nagy szeretettel fogadták” – írja az alapítvány.

Budapest Bike Maffia

„Szendvicsek, vitaminok, gyümölcslevek, tisztálkodószerek, takarók és izolációs fóliák. Főleg ezekre van most nagy szükség a határnál, mondták el az Age of Hope helyszínen lévő önkéntesei. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az Age of Hope beregszászi és határ menti embereivel, hogy mire van szükség, miben tudunk a menekültek segítségére lenni. Az első etapban 500-500 000 forintot különítettünk el erre a célra. Péntek hajnalban elutazunk a határra, és feltérképezzük a lehetőségeinket. Majd a terveink szerint naponta több száz adag ételt készítünk. »Szendvicsgyárat« nyitunk, ahol önkénteseink folyamatosan készítik az ételeket, főzzük a teát, és igyekszünk biztosítani a hatékony segítséget” – tette közzé a Budapest Bike Maffia a szervezet Facebook-oldalán pénteken.

Ökumenikus Segélyszervezet

A szervezet folyamatosan várja az adományokat, és az alábbi bejegyzést tette közzé oldalán.

„Megerősítettük beregszászi központunkat, mely szükség esetén több tízezer térségbe érkező menekült ellátását képes támogatni. A kialakult áruhiány miatt folyamatosan szállítunk tartós élelmiszert és higiénés eszközöket Magyarországról. Az adományok célba jutását és munkánk hatékonyságát a kárpátaljai kormányzóval kötött együttműködési megállapodás és a helyi partnerekkel való szoros együttműködés segíti.”

Bitcoinadományozók

Eddig több mint 10 millió dollárnyi névtelen, bitcoinadomány érkezett a menekültek segítésére.

Oltalom Karitatív Egyesület

„Egyházunk közgyűlése úgy határozott, hogy az ukrajnai háborútól sújtott területeken élő és onnan érkező embertársainknak segítséget nyújt. Ha szeretnének hozzájárulni, megtehetik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség bankszámlájára: 11708001-20520380-00000000 (OTP Bank)” – írja az egyesület. 

Migration Aid

A Migration Aid menekülteket segítő szervezet önkénteseket keres, hogy minél több embernek tudjanak segíteni. Várják az ukrán határ mentén élő vagy a többnapos ott-tartózkodást vállalni tudók, az ukránul vagy oroszul jól beszélő személyek, a határ közelében élő ingatlantulajdonosok és az online szervezési és adminisztrációs munkában szívesen részt vevő önkéntesek jelentkezését is. Aki csatlakozna az akcióhoz, írjon nekik e-mailt a nevével, telefonszámával és a választott feladattal.

Katolikus Karitász

A szervezet adományokat vár, valamint segítséget az elszállásolásban, és segíteni tudó önkéntesek jelentkezését is szívesen fogadják. 

Baptista Szeretetszolgálat

A 1355-ös segélyvonal hívásával 300 Ft-tal támogathatod az ukrajnai missziót.

„A www.baptistasegely.hu/adomanyozas linken pár kattintással bankkártyás fizetéssel juttathatja el hozzánk adományát, illetve »Ukrajnai Krízis« közleménnyel a UniCredit 10918001-55555555-55555555-os számlaszámon fogadjuk. Tartós élelmiszer, higiéniai cikkek, matracok, ágynemű, gyógyszer felajánlását kérjük, juttassa el gyűjtőpontjaink valamelyikére.”

Magyar Református Szeretetszolgálat

„Több mint 10 tonna tartós élelmiszer átjuttatása a határon, száznál is több menekülő számára szálláshely biztosítása, folyamatos jelenlét a határátkelőhelyeken, ezernél is több önkéntes jelentkező koordinálása országszerte – az ukrán–orosz háborús konfliktus első két napjában így segített a Magyar Református Szeretetszolgálat” – mely azóta is várja az önkéntesek jelentkezését és a további adományokat. 

Segítségnyújtás – Ukrajna, Kárpátalja Facebook-csoport

A háború miatt megalakult egy Facebook-csoport is Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja) névvel, hogy ott könnyebben összegyűjthessék és összeköthessék a segíteni kész, valamint a segítségre szoruló embereket. A közösségnek azóta már több mint 100 ezer tagja lett. Elsősorban szállásokkal kapcsolatos felajánlások érkeznek a határ menti települések lakóitól, de sokan segítenének a Magyarországon belüli szállításokban, fuvarozásokban is, de az ételadomány-felajánlások is nagyon gyakoriak a csoportban. 

A háborús menekültek első számú célpontja Lengyelország, de Magyarország a második a listán, így a vasúti pályaudvarokon most mindennapi lett az a látvány, ahogy a több ezer menekült érkezésekor leszáll a vonatról, ahol vagy várja magyarországi rokon vagy barát, vagy csak átmeneti ideig tartózkodik az országban, de addig is hálás, hogy életben maradt.

A MÁV úgy veszi ki részét a segítségnyújtásból, hogy a menekültek díjmentesen utazhatnak járataikon.

Így, mivel több ezer menekült érkezett Budapestre a napokban, ezért az elszállásolásukról is gondoskodni kell, amiben példátlan összefogásról és óriási emberségről tettek tanúbizonyságot a magyarok. Civilek, nem civilek, cégek, hotelek, mindenki összefogott, és egy emberként befogadja ezeket az embereket, de ha kell, állataikat is. 

Hazájukat hátrahagyva, az életükért küzdenek és reménykednek a háború elől menekülők
Hazájukat hátrahagyva, az életükért küzdenek és reménykednek a háború elől menekülőkBulgac / Getty Images Hungary

Hivatalos befogadóhelyek

ELTE 

Scheuer Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kancellárja kétszáz férőhelyet ajánlott fel az orosz–ukrán konfliktus elől menekülőknek és családtagjaiknak, köztük kollégiumi férőhelyeket és a felújított családi apartmanokat is. 

Országos Erdészeti Egyesület

Egy nap alatt több mint 1200 fő részére ajánlottak fel szálláshelyet és ellátást az állami és magán-erdőgazdaságok az Országos Erdészeti Egyesület felhívására, az Ukrajnából érkező rászorulók számára. Az Egyesület már felvette a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal, a menekültek elhelyezése velük együttműködve történik majd. 

Danubius Hotel Hungária

Március 1-jén újranyitott Magyarország legtöbb szobával rendelkező szállodája, a Keleti pályaudvar szomszédságában található Danubius Hotel Hungaria, hogy részt vegyen a menekültek megsegítésében. A hotel mostantól teljes kapacitásával az orosz–ukrán háború menekültjeit fogadja – adta hírül közleményében a cég.

Airbnb

„Az Airbnb.org akár 100 000, Ukrajnából érkező menekültnek biztosít rövid távú szállást. Menekült vendégeinket nemzetiségtől, fajtól, etnikai hovatartozástól és nemi identitástól függetlenül támogatjuk. Azzal segíthetsz, ha ingyenes vagy kedvezményes ideiglenes szállást kínálsz az Airbnb.org-on, vagy pénzt adományozol az elszállásolás finanszírozására” – olvasható az Airbnb oldalán. 

Ismert emberek, akik kiállnak a menekültekért

Lakatos Márk

A divatszakember és stílustanácsadó nyíltan kiáll a menekültekért, és közösségi oldalán gyűjtött össze olyan linkeket, melyekre adományokat várnak a krízishelyzet miatt.

Korda György és Balázs Klári

A zenész házaspár a rendkívüli helyzetben megnyitotta szállodáját a menekültek előtt, így ők is szívükön viselik a menekültek sorsát. 

Vujity Tvrtko pedig így reagált a háborús helyzetre közösségi oldalán:

„Kitört a háború, Isten védelmezze az ártatlanokat, Isten óvja a gyermekeket és minden szenvedő embert! Imádkozzunk értük. Utóirat: a fénykép a volt Jugoszlávia területén készült, éppen 30 éve. Sosem gondoltam volna, hogy még az én életemben kitör egy újabb vérontás Európában.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra