Augusztusban egy légiirányító egyenesen úgy fogalmazott, hogy csak a vakszerencsének köszönhetően sikerült elkerülni a katasztrófát: a kommunikációs rendszerek leálltak, miközben több repülőt is ugyanarra az útvonalra tereltek egy vihar miatt – írja a CNN.
A radar vagy a rádió több alkalommal hibásodott meg az elmúlt év folyamán, majd a múlt héten következett be az eddigi legnagyobb veszélyhelyzet: ekkor 90 másodpercre vesztettek el minden kommunikációs csatornát. Több légiirányító számára okozott ez a helyzet akkora traumát, hogy az ilyen esetekre kivehető szabadságukkal éltek is ezt követően. Tragédia nem történt, de nagyon veszélyes helyzethez vezetett a rendszerek leállása.
„Ilyesmit még csak nem is láttam soha korábban. Orosz rulettet játszunk”
– fogalmazott a reptér egyik légiforgalmi irányítója.

A repülőgépek hatalmas veszélyben vannak
Korábban évtizedeken át egyetlen központból irányították New York három repterének, a Kennedynek, a LaGuardiának és a Newarknak a fogalmát, tavaly júliusban azonban változás következett be. Amerika teljes területén nehézséget okoz a légiforgalmi irányító pozíciók betöltése, így volt ez a nagy New York-i központban is.
Júliusban a Szövetségi Légügyi Hivatala Newarkba tartó és onnan induló járatokat felügyelő irányítókat áthelyezte Long Islandről egy philadelphiai telephelyre: ezt akkor sokan ellenezték, de a hivatal szerint ez megoldást jelentett a személyzeti problémákra.
Már néhány héten belül jelezték ugyanakkor a légiirányítók, hogy nehézkes a kommunikáció a tőlük 160 kilométerre ülő kollégákkal és sok meghibásodás is bonyolítja a helyzetüket.
Az elmúlt hónapokban a Long Islandről érkező radaradatok kommunikációja többször megszakadt, volt, hogy két percre elnémultak a rádiók és azt sem lehetett tudni, hogy a pilóták hallják-e az irányítókat, amikor a rendszer helyreállni látszott. Volt, hogy egy Newarkba tartó FedEx gép a La Guardia légterébe tévedt kommunikációs hiba miatt: ezek az esetek hatalmas nyomást helyeznek a légiforgalmi irányítókra, akik nem akarják, hogy emberéletek száradjanak a lelkükön.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés