Ma este hét óráig járulhatnak a hívők Ferenc pápa ravatala elé a Szent Péter székesegyházban: az ember azt gondolhatná, hogy a néma főhajtás, egy gyors fohász a legtöbbek célja. Feltehetően a Vatikán is erre készült, ám fordult a kocka: meg kell akadályozniuk, hogy az emberek túl közel lépjenek a koporsóhoz, mert ízléstelen fényképeket készítenek a Daily Star cikke szerint.
A közösségi médiában elkezdtek keringeni azok a szelfik, amelyek készítői mosolyogva néznek a kamerába, a háttérben a halott Ferenc pápával. Ez a kegyeletsértően szemtelen gesztus a Vatikántól is megkövetelte, hogy változtassanak: most már nem lehet kézbe venni sem a telefont, amikor valaki a ravatal közvetlen közelébe ér.

A pápa ravatalált tömegek fotózták
A lapnak úgy nyilatkozott egy brit, aki csak méltó búcsút szeretett volna venni Ferenc pápától, hogy az emberek fele hozzá hasonlóan viselkedett, másik fele azonban a telefonját vette elő, hogy lefényképezhesse a ravatalon fekvő elhunytat.
Eredetileg nem volt tilos fotózni, azonban ezen a gyakorlaton változtatni kellett az emberek viselkedése miatt: szűk 10 méterrel a koporsó előtt mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy tegye el a mobilját, vagy el fogják venni azt tőle.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés