Az Amerikai Egyesült Államok azt szeretné elérni, hogy Ukrajna és Oroszország leüljenek a tárgyalóasztalhoz és közvetítése nélkül tudjanak béketárgyalásokat folytatni. Abban az esetben, ha a folyamatban nem sikerül elérni bizonyos mérföldköveket, Amerika kiszállna – írja a The Guardian.
„Nem azt mondom, hogy Oroszországnak nem érdeke a helyzet megoldása, de jelenleg követelésekkel érkeznek a tárgyalóasztalhoz, ezek teljesüléséhez kötik azt, hogy vége legyen ennek a konfliktusnak. Azt gondoljuk, hogy túl sokat kérnek” – fogalmazott.

Amikor Donald Trump véleményét kérdezték Vance kijelentéséről, ő megerősítette, hogy ez a hivatalos amerikai álláspont. Az elnök hozzátette, eljutottak egy olyan pontra, amelynél bizonyos döntéseket meg kell hoznia, még akkor is, ha ez nem teszi boldoggá.
Vance konkrétan úgy fogalmazott: a Fehér Ház abban az esetben távozik a tárgyalásokról, ha Donald Trump úgy érzi, nem sikerül előrelépést elérni. Az alelnök elmondta, szeretnék, ha az ukrán és orosz felek úgy folytatnák az egyeztetéseket, hogy az alapokban egyetértés van köztük.
Putyinnal szemben keményen lép fel Amerika
Donald Trump már bekeményített az elmúlt hetekben: azután, hogy Volodimir Zelenszkijjel a Vatikánban tárgyalt Ferenc pápa temetését követően, további szankciókkal fenyegette meg Oroszországot azért, mert Kijevet és egyéb városokat bombázta a tűzszünettel kapcsolatos tárgyalások közepette. A civileket érő támadások elfogadhatatlanok az amerikai álláspont szerint, miközben az oroszok nem akarják Ukrajnát a NATO-ban látni, belpolitikájába és biztonságpolitikájába is beleszólnának.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés