A szépség és a szörnyeteg igaz története: a mese hercegét pénzért mutogatták

Mindenki ismeri A szépség és a szörnyeteg klasszikus meséjét, azt azonban kevesen tudják, hogy a szörnyeteggé változtatott herceg alakját valódi személy, egy 16. században élt, ritka genetikai betegségben szenvedő férfi ihlette.

A klasszikus történet ma ismert verzióját Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve francia regényíró jegyezte le 1740-ben. A meséből rengeteg feldolgozás, több sikeres filmadaptáció is született az idők során, köztük Jean Cocteau 1946-os klasszikusa és a Disney stúdió 1991-es animációs remeke. A történet gyökere az 1500-as évekbe nyúlik vissza, amikor Tenerife szigetén egy farkasemberre hasonlító, „szörny” külsejű fiúra bukkantak, akinek egész testét szőr borította. A Petrus Gonsalvus névre hallgató kisfiúból és később a családjából is Európa-szerte látványosság lett.

Ketrecben tartották és odaajándékozták a királynak

Gonsalvus Pedro González néven, rabszolgasorban látta meg a napvilágot 1537-ben Tenerifén, azonban még egy átlagos rabszolgánál is rosszabb bánásmódban részesült. Nem éppen hétköznapi külseje miatt már kisgyerekkorától kezdve inkább tekintették vadállatnak, mint embernek, mert egy hypertrichiosis nevű, igen ritka betegséggel született – az orvostudomány a középkor óta kétszáznál is kevesebb esetet jegyzett le –, melynek tünete a túlzott mértékű szőrnövekedés olyan helyeken is, ahol normális esetben nem tapasztalható semmiféle szőrösödés. Nem véletlen, hogy a kortársak azt hitték, a mesékből, legendákból ismert félelmetes, félig ember, félig állat lénnyel állnak szemben.

Gonzálezt gyerekként vasketrecben tartották és nyers hússal etették, tízévesen pedig Franciaországba küldték ajándékként a frissen trónra került uralkodó, II. Henrik számára. A király orvosai alapos vizsgálatnak vetették alá a ketrecbe zárt különös gyereket, aki bizarr külseje ellenére értelmesnek bizonyult, a nevét is képes volt megmondani. Henrik és felesége, Medici Katalin különleges érdeklődéssel fordultak a farkasemberkölyök felé, a király megparancsolta, hogy taníttassák a fiút – bár nem igazán bízott az ötlet sikerében. A fiú azonban – aki ekkor vette fel a latinosított Petrus Gonsalvus nevet – rácáfolt az uralkodó pesszimizmusára: folyékonyan megtanult latinul, elsajátította az udvari etikett szabályait, és a haditudományoktól a retorikáig minden olyan tudományt megismert, amit egy ifjú nemestől elvártak.

Joris Hoefnagel: Petrus és Catherine Gonsalvus (1575 körül).
Joris Hoefnagel: Petrus és Catherine Gonsalvus (1575 körül).Wikimedia Commons

A királyné kíváncsi volt, milyen gyerekei születnek a „szörnynek”

A művelt vadember igazi kuriózummá vált a királyi pár és az udvar szemében: Henrik megengedte neki, hogy előkelő ruhákban járjon és a legjobb ételeket egye, cserébe udvari látványosságként szórakoztatta az uralkodó társaságát és vendégeit. Petrus igazi celeb lett, akit rettegéssel vegyes csodálattal bámultak a messze földről érkező nemes urak és hölgyek, és ugyan emberhez méltó körülmények között élhetett, igazából mégsem vették őt emberszámba, hanem a törpékhez és udvari bolondokhoz hasonlóan a király „háziállatának” tekintették inkább. Agostino Carracci itáliai barokk festő a francia udvar ismert személyeiről készített művén Gonsalvust vademberként ábrázolta, aki amolyan szőrös Tarzanként állati bőrökből készült rongyokat visel.

A király 1559-ben bekövetkezett halála után az özvegy Medici Katalin uralkodott régensként kiskorú fia, IX. Károly mellett, és a kegyetlenségéről ismert királyné elhatározta, hogy megházasítja az udvar kedvenc vademberét. Kíváncsi volt ugyanis, milyen gyerekek születnének egy „szörny” és egy „normális emberi nő” viszonyából. Kiszemeltje egy szintén Katalin névre hallgató fiatal hajadon volt, az udvar egyik szolgálójának lánya. A királyné az esküvő előtt semmit sem árult el az arának leendő férjéről, pláne nem a külsejéről, így a lányt alapos sokként érte, amikor az oltár előtt megjelent a tetőtől talpig szőrös Petrus. Katalin idővel mégis hozzászokott férje bizarr külsejéhez, és a pár több mint negyven évig élt együtt. Hét gyermekük született, akik közül négyen örökölték apjuk betegségét.

Beutazta Európát a különös család

Ettől fogva már nemcsak Petrus, de a teljes Gonsalvus család celebnek számított, beutazták Európát, uralkodói és nemesi famíliák tagjai, udvartartásai bámulták őket szájtátva, miközben a tudósok továbbra is azt próbálták megfejteni, a különös farkasember és gyerekei mennyiben számítanak embernek és mennyiben állatnak. A kontinens legnagyobb elméi próbáltak magyarázatot találni a rejtélyre, miközben Petrus és gyerekei a művészek ecsetjét, ceruzáját is vonzották. Számos ábrázolás született a Gonsalvus családról, többek között a bolognai manierista festő, Lavinia Fontana is megörökítette őket. A portrék érdekessége, hogy a családtagok nem vademberként, szőrökbe öltöztetve, hanem nemesi ruházatban, a hagyományos arcképek stílusában lettek megörökítve, csak éppen szőrös ábrázatuk üt el merőben a megszokottól.

Lavina Fontana: Antonietta Gonsalvus portréja (1583).
Lavina Fontana: Antonietta Gonsalvus portréja (1583).

Ennek dacára a furcsa külsővel megáldott apára és gyermekeire továbbra is inkább vadállatként, mintsem emberként tekintettek, ennek bizonyítéka, hogy Petrus több gyerekét is odaajándékozták európai nemesi családoknak „kisállat” gyanánt. Az 1580-as évek végén Medici Katalin és fia, III. Henrik (aki bátyját, Károlyt követte a trónon) is elhunyt, ezzel kihalt a Valois-ház, Franciaországban pedig trónviszályok kezdődtek. A pártfogó nélkül maradt Gonsalvus családot Parma hercege, Alessandro Farnese vette szárnyai alá, és meghívta őket az itáliai városba. A család fel is kerekedett az útra, de mielőtt megérkeztek volna, vendéglátójuk meghalt. Szerencsére Farnese özvegye, Margit hercegné gondoskodott a famíliáról.

Maguk mögött hagyták a rivaldafényt

1594-ben a híres itáliai orvos, Ulisse Aldrovandi rokonait látogatta meg Bolognában, ahol összehozta a sors Petrus egyik lányával, Antoinettával. A tudóst lenyűgözte a nő különös kinézete, amelyet egy fametszeten meg is örökített, és ez később az emberi deformitásokról írt könyvébe is bekerült. A Gonsalvus családnak idővel elege lett a rivaldafényből: maguk mögött hagyták a nemesi udvarok csillogását és egy kis itáliai faluban, a Rómától 90 kilométerre északnyugatra található Capodimontéban telepedtek le, kerülve a nyilvánosságot. Petrus és felesége, Catherine békésen, visszavonultan töltötték idős éveiket – a különös família eltűnt a történelemből, további sorsukról semmit sem tudunk.

A faluban vezetett feljegyzések szerint Catherine 1623-ban hunyt el, férje valószínűleg néhány évvel korábban távozott az élők sorából, bár ezt semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja alá. Petrus Gonsalvus és családja mégsem tűntek el nyom nélkül – történetük A szépség és a szörnyeteg egy évszázaddal később keletkezett meséjében él tovább.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek