Vasalódeszka mögül misézett, nápolyival áldoztatott: a pápa gyerekkorára emlékeznek testvérei

2025-05-08T181532Z 1686419627 RC2UDEA2BGOB RTRMADP 3 POPE-SUCCES
Olvasási idő kb. 2 perc

A pápának két bátyja van, akik azt mondják, kisgyermekkora óta biztos volt, hogy öccsükből pap lesz: testvérei szerint egy szomszéd hatévesen megmondta neki, ő lesz az első amerikai pápa.

„Tudta, hogy pap lesz, ez megkérdőjelezhetetlen volt. Szerintem más fel sem merült benne. Gyerekkorában folyton paposat játszott, a vasalódeszka volt az oltár” – mondta bátyja, John Prevost az ABC News-nak.

Testvére szerint nem hitte, el, hogy pápa lehet

Utoljára kedden tudott testvérével beszélni, azelőtt, hogy a bíborosok bezárkóztak volna a Sixtus-kápolnába: ő már ekkor azt mondta fivérének, hogy belőle lesz az első amerikai pápa, de XIV. Leó erre annyit reagált: nonszensz, nem fognak amerikait megválasztani a bíborosok.

A Ferenc pápát követő XIV. Leó testvérei szerint erre a feladatra született
A Ferenc pápát követő XIV. Leó testvérei szerint erre a feladatra születettVatican Pool / Getty Images Hungary

„Nem hitt benne, vagy nem akart hinni ebben” – vélekedik John Prevost, aki szerint öccse Ferenc pápa nyomdokaiba lépve a szegények és elesettek védelmezője lesz. 

„Ugyanúgy gondolkodtak ezekről a kérdésekről, ugyanabban az időszakban teljesítettek szolgálatot Dél-Amerikában, ugyanazokat az élményeket élték meg. A hátterük megegyező”

– fogalmazott.

Humoros, okos, talpraesett

Louis Prevost, a három fivér közül a legidősebb azt mondja, épp gyengélkedve feküdt ágyában Floridában, amikor a felesége szólt neki, hogy fehér a füst.

„Bekapcsoltam az élő közvetítést, és azt hallottam, bla-bla-bla Roberto. Azonnal tudtam, hogy ez ő. Még szerencse, hogy feküdtem, mert ha ülök, leestem volna a székről” – idézi fel a pillanatot, amikor megtudta, hogy öccse az új pápa. Abban a pillanatban kipattant az ágyból, elmúlt minden betegsége.

„Táncolni kezdtem, mint egy őrült” – mondta el.

Legidősebb testvére szerint az új pápa két lábbal áll a földön, jó a humora és nagyon okos. Beutazta a világot, nagy a tapasztalata – ez is mellette szólhatott fivére szerint. Megerősítette John Orevost beszámolóját arról, hogy gyerekként folyamatosan paposat játszott. Amíg a többiek rabló-pandúroztak, addig ő nápolyival áldoztatott: cukkolták is azzal, hogy ő lesz a következő pápa. Több mint hat évtizeddel később így is történt.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek