Az orvos, aki nevetségesen gazdaggá vált a kecskeheréknek köszönhetően

Az 1800-as évek végén született meg az az orvos, aki valószínűleg nem így szeretett volna bevonulni a történelembe. Még az akkoriban elterjedt sarlatánok, javasasszonyok, kuruzslók és eret vagdosó orvosok közül is kitűnt bizarr ötleteivel.

John R. Brinkley 1885-ben született Észak-Karolinában, apja pedig a Konföderációs Államok Hadseregének orvosaként szolgált a polgárháború alatt. John egészen kiskora óta mindig is orvos szeretett volna lenni, ezért pedig mindent meg is tett. Odafigyelt a tanulmányaira, nem elégedett meg az áltudományokkal, s végül felvételt is nyert egy főiskolára Chicagóban. Három éven át dolgozott és tanult erejét megfeszítve, ám ekkor valami történt vele. Hogy pontosan mi, attól maximum sejtéseink lehettek. A végeredmény azonban az lett, hogy Brinkley félbehagyta tanulmányait, visszatért Észak-Karolinába, és tulajdonképpen vásárolt magának egy orvosi diplomát. 

1918-ban alapította meg praxisát Milford városában. Vele tartott családja is, ami esetében két feleséget és merészen felvállalt bigámizmust jelentett. A második asszony vezette a helybéli drogériát, így szépen eléldegéltek. Mindez azonban már rég a feledés homályába veszett volna, ha egy napon nem állít be egy idős férfi Brinkley rendelőjébe. Ott hosszas vívódás után bevallotta, hogy erekciós problémákkal küzd. Máig nem értjük, hogy jutott eszébe az orvosnak az a bizarr megoldási javaslat, amit a kétségbeesett páciens el is fogadott. 

Dr. John R. Brinkley, a bizarr orvos fiatalon, teli reményekkel
Dr. John R. Brinkley, a bizarr orvos fiatalon, teli reményekkel81BOB / Wikimedia Commons

A legtöbb férfi ugyanis nagyon elégedett életet él két herével. Egyiktől sem szeretne megválni, féltve vigyázza jólétüket, de köszöni szépen, nem kér többet. Nem érzi hiányát egy harmadiknak vagy negyediknek, pláne ha az nem is embertől származik. Épp ezért nehéz felmérni, hogy egyezhetett bele nem egy, de meglepően sok beteg abba, hogy kecskékből frissen kivágott heréket ültessenek beléjük, állítása szerint idegeket és ereket is összekötve. A nulladik páciens, az idős férfi maga vitte magával a rendelőbe bakkecskéjét, majd vállalta, hogy az adott szervet belé operálják. A műtét valami csoda folytán nem okozta a beteg halálát, sőt, az idős férfi felépült, és úgy érezte, erekciós problémái is megszűntek. Több sem kellett: hamarosan férfiak hosszú sora kígyózott Brinkley rendelője előtt, s mind az újfajta kezelést követelte. A doki persze semmi mást nem csinált, mint hogy fiatal bakkecskék kis méretű heréit kimetszette, majd az adott férfi páciens herezacskójába varrta, a bőr alá. Ennek semmiféle fiziológiai hatása nem volt a betegre, ám a placebohatás nagyon jól érvényesült. 

Kecskeherés kezeléssel csinált karriert 

Az orvos terjeszkedni kezdett. Egyre több műtétet végzett el, marketingest és publicistát bérelt fel, és még a rádión keresztül is hirdette az újfajta eljárást. Brinkley olyan híres lett, hogy ekkor már hiába hozta le az Amerikai Orvosi Társaság folyóirata, hogy az eljárás totális és veszélyes képtelenség. A gépezet beindult. A befolyó pénzből az orvos bővíteni kezdte a milfordi kórházat, és persze korszerűsítette a hozzá tartozó kecskefarmot is. Hatalmas házat építtetett, drága autókat vásárolt, bevezettette Milfordba az áramot és megfelelő vízvezetékeket építtetett. Ha korábban nem lett volna elég népszerű, ezek után már a városka minden polgára tisztelte és szerette. Brinkley még az 1932-es kansasi kormányzói választásokon is elindult – és szerencsére alulmaradt. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

A mesés gazdagságnak vége szakadt

Ám minden jónak vége szakad egyszer. Brinkley sem verhette át a környezetét örökké. Miután mesésen gazdaggá vált, olyan problémákkal kellett szembesülnie, mint hogy páciensei meghaltak a beavatkozást követően – bár tegyük hozzá, az a csoda, hogy ez korábban olyan ritkán fordult elő, hogy a praxis fennmaradt. A halálesetek egyre szaporodtak, a hozzátartozók pereket indítottak a csaló orvos ellen, így Brinkley ha nehezen is, de csődbe ment. Még várt a következő perére, amikor hirtelen elhunyt. S bár azt mondhatnánk, hogy az extrém, értelmetlen „implantátumok” beültetésének ezzel vége is szakadt. Ám manapság is folyik ez a gyakorlat, rengeteg a csaló zugdoktor, plasztikai sebész, aki betegek életét teszi tönkre – de ez már egy másik történet.

Címlapkép: YouTube

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek