A Pennsylvania Turnpike autópálya tehát továbbra is használatban van, kivéve azt a közel 21 kilométeres, három alagúttal kiépített szakaszát, amelyet ma már visszahódított magának az erdő. Máris elmeséljük, hogy hogyan válhatott elhagyatottá ez a forgalmas útvonal.
Vasúti pályaként indult az országút
A történet nem 1968-ban kezdődött, amikor az utolsó autó is lehajtott az útról, hanem sokkal korábban, az 1880-as években. Ekkor vágtak bele ugyanis egy vasúti útvonal megtervezésébe, sőt ekkor már el is kezdték annak építését. Hét hegyen át összesen 7 kilométernyi utat ástak ki, amelyet végül mégsem vonatoknak, hanem autóknak szántak. Ez lett az Amerika szuper autópályájaként emlegetett Turnpike, amely 1940 őszén nyílt meg négysávos országútként.

Újdonság az autósoknak és a kamionosoknak
A Turnpike forradalmi újításnak számított építése idején, hiszen az alacsony emelkedők kialakításával biztonságosabbá vált a közlekedés a kamionosok számára a hegyes-völgyes vidéken. Természetesen az autósok is örültek az újdonságnak, hiszen a környező, lassabb és jócskán használt utakon kívül lett egy gyorsabb és kényelmesebb alternatíva is. Mi tagadás, az építkezés nem volt kis vállalkozás, ugyanis a közel 260 kilométer hosszúságú út létesítése több mint 61 millió dollárba került, és hozzá hihetetlen mennyiségű alapanyagot használtak fel:
770 ezer tonna homokot, 1 millió 200 ezer tonna követ, 50 ezer tonna acélt és 300 ezer tonna cementet.
Akkora forgalma lett, hogy új ötletek kellettek
Népszerűségét jól mutatja, hogy megnyitása után egy évvel, 1941-ben már több mint kétmillió autó hajtott keresztül rajta, húsz évvel később, 1960-ban pedig olyannyira megnőtt a forgalom az úton, hogy az alagutaknál rendszeresek voltak az akár 8 kilométeres torlódások is. Az autópálya jobbítása céljából, a Pennsylvania Turnpike Comission által készített tanulmány végül megállapította, hogy a meglévő négy alagutat párhuzamosan újabb alagutakkal bővítenék, ehhez azonban három alagutat tulajdonképpen ki kell iktatni – ezzel elkerülve a Sideling, a Rays és a Laurel Hillt.
Ennek eredményeképp került ki ez a bizonyos 21 kilométeres szakasz is az autósok látóköréből, amely mára elhagyatottá vált.

Jó célt szolgált bezárása után is
Noha itt az út hivatalosan el van zárva a forgalom elől, az elmúlt évtizedekben megannyi turistát és elhagyatotthely-kedvelőt vonzott. És bár a természet már csaknem teljesen visszavette a területet, a helyszínt többek között a hadsereg is használta kiképzésekre, de teszteltek rajta fényvisszaverő csíkokat is, sőt több filmforgatást is lebonyolítottak.
Ha szeretnél még egy elhagyatott helyet megismerni, ajánljuk figyelmedbe erről a hátborzongató vidámparkról készült cikkünket is.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés