Nem is olyan ritka eset, mint elsőre hallatszik, hogy
egy országhatár keresztülhalad egy lakóépületen.
Ilyen esetben, a történelem és a politika viharait szilárdan kiálló családi fészkek akár forgalmas határátkelőhelyek is egyben, ha népes a család, és sokat járnak például a nappaliból a konyhába.
Épületeket átszelő országhatárok
Hozzánk legközelebb talán Belgium és Hollandia határán, szó szerint határán, pontosan rajta a határvonalon vannak ilyen otthonok. De az Egyesült Királyság és az Ír Köztársaság határa is szel át számos lakóházat és épületet. Még a Vatikánnak is van egy terme, amelyik technikailag "kilóg" a miniállam határán túlra, de Ázsiában, sőt Amerikában is akad példa a jelenségre.
Az egyik legikonikusabb ilyen épület a Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán álló Haskell Ingyenes Könyvtár és Operaház, mely 1901-ben szándékosan épült a két ország határára. Ezzel is hangsúlyozni kívánták már akkor a két szomszédos közösség baráti viszonyát. A könyvtár épületének legmeglepőbb részein is, mint például
a mosdóban vagy az olvasóterem parkettáján, fekete szigetelőszalag halad keresztül, jelezve a két ország közti hivatalos határvonalat.
Az odajáró két város, azaz két ország lakói ehhez már hozzászoktak, de azoknak a szakembereknek, akik a közelmúltban a ház felújításán dolgoztak, az egyébként egyszerű feladat 3 évüket rabolta el. Ennyi időbe került, mire mindkét ország hatóságával egyeztettek, és megtalálták a közös nevezőt az eltérő szabályozások útvesztőjében.
Ha úgy érzed, hogy az országhatárokkal kapcsolatban nem lehet téged zavarba hozni, tedd próbára tudásod ezzel a kvízünkkel.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés