A világ egyik legnagyobb pókfajának tányérnyi méretétől az ereidben is meghűl a vér

tcs cover

A természet csodái című sorozatunk mai szereplője bármelyik horrorfilmben megállná a helyét, de az emberre szerencsére nem jelent komoly veszélyt.

Az óriás vadászpók (Heteropoda maxima) nem csak rémisztő külsejével hívja fel magára a figyelmet. A villámgyors mozgású, hatalmas méretű pók veszedelmes vadász hírében áll.

A pók, ami akkora, mint egy tányér

A gigászi, 30 centis lábfesztávolságot is elérő pókfajt csak 2001-ben fedezték fel egy laoszi barlangban, és azóta is csupán egy maroknyi ember létezik a világon, aki elmondhatja magáról, hogy találkozott vele. Méretei láttán a fajt és úgy általában a vadászpókok családjának tagjait gyakran az óriáspókokkal keverik össze, de míg fajtársaikra az jellemző, hogy lábaik függőlegesen hajlanak össze a test alatt, addig ők oldalra kinyújtva, rákszerűen tartják végtagjaikat, amiről könnyen felismerhetők, írja a LiveScience. Sőt, csavart ízületeiknek köszönhetően képesek a rákokhoz hasonlóan oldalazva mozogni. A hímeknek hosszabb a lábuk, a nőstényeknek pedig nagyobb a testük. Színek és minták eltérőek lehetnek, de a lábak nagyrészt szürke vagy barna sávokból állnak. A legtöbb vadászpókra egyébként a lapos forma jellemző, ami előnyös a szűk helyekre való bebújáshoz.

Az óriás vadászpók az egyik legnagyobb pók a világon
Az óriás vadászpók az egyik legnagyobb pók a világonFlickr/Petra & Wilfried

A mérgükkel ölnek

Annak ellenére, hogy milyen nagyra nőnek, a vadászpókok rendkívül sebesen mozognak: egy másodperc alatt majd egyméteres távolságot is képesek megtenni. Miközben a vadászpókok többsége Ázsiából származik, egyes fajaik előfordulnak Afrikában, Ausztráliában és Dél-Amerikában is. Élőhelyeiken rendszerint laza fakérgek, sziklák alatt vagy szűk repedésekben húzzák meg magukat, az ausztrál fajok azonban előszeretettel merészkednek be a házakba, autókba is. Az emberek sokszor a napellenzők mögé bújva vagy a műszerfalon futva találják őket, ami a frászt hozza rájuk. Mivel a vadászpókok társas lények, előfordul, hogy az elpusztult fákon és tuskókon tucatnyi egyed verődik össze.

A vadászpókok nem szőnek hálót, hanem a hagyományos módon, utánuk futva vagy lesben állva ejtik el rovarokból és más pókokból álló prédáikat, melyeket erős csáprágóik segítségével ragadnak meg, majd a testükben lévő mirigyekből halálos mérget fecskendeznek beléjük. Ez az emberre nézve is mérgező, ám a tünetek mindössze helyi duzzanat és fájdalom formájában jelentkeznek, és súlyosabb esetben is csak enyhe hányingerrel vagy fejfájással párosulnak.

Az emberi környezetben is felbukkanó ausztrál fajokról számos rémisztő fotó kering
Az emberi környezetben is felbukkanó ausztrál fajokról számos rémisztő fotó keringOliver_Koch / Getty Images Hungary

Példás szülők

Más pókfajtákkal szemben, amelyek hajlamosak felfalni egymást, a vadászpókok egészen romantikus alkatnak számítanak. Hosszas simogatással és más, érdeklődést kifejező gesztusokkal tarkított párzási rituáléjuk órákon át is eltarthat. A sikeres megtermékenyítést követően a nőstény akár 200 tojást is lerakhat, melyeket egy nagy, ovális fonott selyemzsákba zár.

A vadászpókok közül példás szülők kerülnek ki: egyes nőstények mindenhova magukkal hurcolják a zsákot, vállalva, hogy az súlyosan korlátozza mozgásukat, míg mások egy szikla vagy kéregdarab alá teszik, majd táplálkozás nélkül három hétig őrködnek felette és szükség esetén agresszívan védelmezik. Amikor aztán az utódok elkezdenek világra jönni, az anya széttépi a zsákot, hogy elősegítse a kicsik kibújását, majd néhány héten át még velük marad.

Ha szívesen olvasnál hasonló cikkeket, szemezgess A természet csodái című sorozatunk előző részeiből!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek