Félmeztelenül küzdöttek egymással, és minden férfit levettek a lábukról az ókori Róma gladiátornői

GettyImages-1319270405

Az ókori Róma rettenthetetlen harcosait mindenki ismeri, azt azonban kevesen tudják, hogy nemcsak férfiak, de gyakran nők is megküzdöttek egymással az arénában, a közönség legnagyobb örömére – a női gladiátorok harciasak, függetlenek és általában kifejezetten csinosak voltak, hiszen munkaadóik jól tudták, a „sex appeal” igencsak felkelti a (férfi)közönség figyelmét.

A gladiátornők (latinul gladiatrix) jóval kevesebben voltak, mint férfi kollégáik, ezért különösen érdekes és kapós látványosságot, a játékok házigazdájának pedig extra presztízspontokat jelentett, amikor megjelentek az aréna porondján. Miként a férfi gladiátorok is igazi sztárnak számítottak Rómában, szobrok és játékfigurák készültek róluk, és különféle termékeket reklámoztak arcukkal, a női harcosokat is hasonló rajongás övezte, tömegestül kapták a szerelmes ajánlatokat a közönség elbűvölt tagjaitól.

Lázadsz apád akarata ellen? Állj be gladiátornak!

A gladiátorokkal kapcsolatos egyik leggyakoribb tévhit, hogy mindnyájan rabszolgák voltak, akiket akaratuk ellenére kényszerítettek harcra – a női harcosokra ez még kevésbé volt igaz, mint a férfiakra, sőt, egy részük tekintélyes római polgárcsalád sarja volt, és azért választotta ezt a hivatást, mert így önállóságot élvezhetett és karriert csinálhatott. A római társadalomban erősen patriarchális berendezkedés dívott, a nők szerepét többnyire az otthoni teendők ellátására és a gyereknevelésre korlátozták, nyilvánosan még csak nem is szerepelhettek, érdekeiket férjük képviselte: ha egy nő szerette volna elkerülni ezt a csapdát, kevés karrierlehetőség közül válogatott, melyek egyike a gladiátorság volt.

Gladiátornők harca egy Törökországban talált márvány domborművön
Gladiátornők harca egy Törökországban talált márvány domborművönUniversal History Archive/Universal Images Group/Getty Images

Előfordult, hogy vagyonos patríciusfamíliák lányai apjuk és családjuk akaratával dacolva, a szándékos botránykeltés miatt döntöttek úgy, házasság helyett az aréna világában próbálják ki magukat, ami gyakran megvetés és nevetség tárgyává tette a szerencsétlen családfőt társadalmi osztálya körében. Nem véletlen, hogy Kr. u. 11-ben a senatus törvényben tiltotta meg szabad római polgárcsaládból származó, 20 év alatti nők számára a gladiátorságot, a rendelkezésre azonban a többség fittyet hányt, és a gladiátori hivatás még évszázadokig vonzó pálya maradt a renitens patríciuslányok számára.

Az előkelő származás egyéb téren is hasznosnak bizonyult, a vagyonos családok lányai például megengedhették maguknak, hogy profi felkészítést kapjanak – mivel a gladiátoriskolák kizárólag férfi harcosjelölteket fogadtak, a nők többsége visszavonult gladiátorokat fogadott fel jó pénzért, akik magánúton edzették őket, és megtanították nekik a mesterség fortélyait. A szakma olykor generációkon keresztül öröklődött, előfordult, hogy a nyugdíjba vonult gladiátorok saját lányaikat (vagy fiaikat) képezték ki, akik folytatták apjuk hivatását.

Beindították a férfiak fantáziáját az aréna amazonjai

A tény, hogy a gladiátor hölgyek merőben szembementek a nőket illető társadalmi normákkal, csak még vonzóbbá tették őket a közönség számára: a római törvények szerint nők még csak nem is érinthettek fegyvert, az arénában ellenben a férfiakéhoz hasonló fegyverzettel bíró hölgyek léptek színre, akik izmosak, kisportoltak, vagányak és vakmerőek voltak, nem úgy, mint a csendes visszahúzódásra kényszerített házas asszonyok többsége. A férfiak szexuális fantáziáját még jobban beindította, hogy a gladiátornők ágyékkötőben, fedetlen felsőtesttel és mellekkel küzdöttek – erre a hivatásos magyarázat szerint azért volt szükség, hogy mindenki jól lássa, a női nemhez tartoznak.

Női gladiátorok klasszikus „öltözetükben” Twitter/@Adrienne Mayor
Női gladiátorok klasszikus „öltözetükben” Twitter/@Adrienne Mayor

A gladiátornők nem csak ruházatukban voltak „szerények”, kevesebb páncélt és fegyvert is viseltek, mint férfi társaik: általában a támadó karjukat és védekező lábukat burkolták páncélba, nagy méretű, szögletes pajzzsal és széles, rövid pengéjű karddal küzdöttek. A nők leggyakrabban egymással harcoltak az arénában, de néha előfordult, hogy törpékkel vagy vadállatokkal kellett megküzdeniük; átlagos termetű férfi gladiátorokkal nem kerültek szembe, ugyanakkor előfordult, hogy női és férfi harcosok egyszerre léptek porondra, amit utóbbiak gyakran megalázónak éreztek magukra nézve.

Szintén népszerű tévhit, miszerint a gladiátorok legtöbbször életre-halálra küzdöttek egymással: a harcok többségét mindkét fél túlélte, az ellenkezője már csak azért is problémás lett volna, mert a gladiátorok „menedzserei” így rengeteg befektetett pénzt, energiát és időt veszítettek volna, bejáratott és népszerű harcosaik helyett pedig újakat kellett volna keresniük és felfuttatniuk.

Senkit sem érdekelt a tiltás

Gladiátornő szobra
Gladiátornő szobraresearchgate.net

A női gladiátorküzdelmek az 1. században váltak igazán népszerűvé, Néró császár például Kr. u. 59-ben nagyszabású gladiatrixviadallal ünnepelte meg befolyásos, az uralkodóval egyesek szerint intim viszonyt ápoló édesanyja, Agrippina meggyilkoltatását, 7 évvel később pedig a Rómába látogató I. Tiridatész örmény királyt nyűgözte le egy műsorral, melyben etiópiai nők harcoltak egymás ellen. A nagy Colosseum Titus császár által celebrált megnyitóünnepségén, 81-ben korábban sohasem látott méretű gladiátorshow szórakoztatta a megjelenteket, melynek során számos női harcos bemutatta tudását; egyikük még egy oroszlánt is megölt az arénában, hatalmas ujjongást és ámulatot kiváltva a nézőkből.

A Titus örökébe lépő Domitianus még elődjénél is jobban kedvelte az amazonharcokat, egy évszázaddal később, 200-ban azonban Septimus Severus császár betiltotta a női gladiátorok szereplését, ugyanis szerinte a nők tisztességét sérti, ahogyan a tömeg fütyüli, gúnyolja az arénában harcoló hölgyeket. Egy másik magyarázat szerint a császár inkább attól tartott, hogy a sportos, edzett gladiátornők esetleg indulni akarnak a Hellászban rendezett olümpiai játékokon, ami megsértené a játékok szent szabályait, és rossz fényt vetne a görögök felett uralkodó, azonban számukra többnyire önállóságot biztosító Rómára.

Severus rendelkezése hasonlóképpen kudarcba fulladt, mint a korábbi tiltó intézkedések, a gladiátornők pedig egészen az 5. századig űzték mesterségüket, amikor a gladiátorküzdelmeknek leáldozott, részben a kereszténység széles körű elterjedése és államvallássá válása (a krisztusi tanokkal összeegyeztethetetlennek bizonyultak a pogánysághoz kapcsolódó véres cirkuszi szórakozások), részben pedig a Nyugatrómai Birodalom pénzügyi hanyatlása, végül teljes bukása miatt.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek