A szervezők gátlástalansága vezetett a szépségkirálynő tragédiájához

fortepan 194094
Bálint Lilla

Hogyan válhattak a szépségversenyen részt vevő lányok, köztük a tragikusan elhunyt Molnár Csilla Andrea puszta eszközzé a szervezők keze alatt? Hogyan használták ki gátlástalanul fiatalságukat és naivitásukat mindazok, akik anyagi hasznot vagy elismerést reméltek a maguk számára? Az 1985-ös szépségverseny szomorú története.

1986. július 10-én, kora délután egy 17 éves lány Fonyódon, szülei családi házának emeleti szobájában bevette édesapja szívgyógyszereit, majd letámolygott a földszintre, és azt mondta: „Nem akarok meghalni.” Molnár Csilla Andrea segélykiáltása azonban túl későn érkezett: hiába hívták szülei rögtön a mentőket, a lányukat már nem lehetett megmenteni. Az első „újkori” szépségkirálynő-választás áldozatának emléke azóta is velünk él, és talán nincs is olyan ember Magyarországon, aki Molnár Csilla Andrea arcát ne ismerné. A szépségkirálynőről könyvek és dalok születtek, működik egy folyamatosan frissülő honlap az emlékére, most pedig megjelent Eperjesi Ágnes a szépségversenyt tematizáló performanszának harmadik darabja, az Érezze megtiszteltetésnek című könyv. 

A Nyugat varázsa?

1985-ben több mint ötven év kihagyás után rendeztek ismét szépségversenyt Magyarországon. A korszak viszonyaira jellemző, hogy maga a szépségverseny mint jelenség nagyon nyugatinak, haladónak, már-már kapitalistának tűnt a késő Kádár-kor viszonyai között. Az osztrák licenc alapján megrendezett versenyre kétezernél is többen jelentkeztek. A kiírás szerint azok a 16 és 27 év közötti lányok vehettek részt a megmérettetésen, akik legalább 160 cm magas magyar állampolgárságú hajadonok voltak. 

Poénnak indult

Molnár Csilla Andrea nem gondolt bele, hogy mivel jár, mivel járhat egy ilyen verseny – egy osztálytársa talált rá a hirdetésre egy lapban, és javasolta, hogy induljanak mindketten. „Poén volt az egész, nem gondoltuk komolyan” – nyilatkozta a győzelme utáni villáminterjúban. Édesapja is ellenezte, hogy induljon, és amikor gimnáziumának, a fonyódi Karikás Frigyes (ma Mátyás Király) Gimnáziumnak az igazgatóját kérdezték az újságírók arról, hogy mit szól tanítványa győzelméhez, az igazgató azt nyilatkozta, hogy jobban örült volna, ha Csilla tanulmányi versenyt nyer. A korabeli lapok – amint azt a korszak kiváló ismerője, Tóth Eszter Zsófia megírta A szépség és a szörnyetegek című tanulmányában – a lányok fiatalságát, ártatlanságát, sőt: gyámoltalanságát hangsúlyozták, de voltak, akik a szocialista erkölcsöt féltették a rendezvénytől. 

Molnár Csilla Andrea a szépségverseny döntőjén
Molnár Csilla Andrea a szépségverseny döntőjénFortepan / Gábor Viktor

Erőszakos szponzorok

A versenyt a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat szervezte és rendezte, egy osztrák dohányvállalat, az Austria Tabak anyagi támogatásával. A szponzor cserébe azt kérte, reklámozzák termékeiket a versenyen: a lányok például Milde Sorte feliratú szalaggal vonultak a színpadon, holott a dohányáruk reklámozását abban az időben törvény tiltotta. De voltak más támogatók is, például a Caola Kozmetikai és Háztartás Vegyipari Vállalat, a Centrum Áruházak Vállalat, a Fotex Amerikai–Magyar Fotószolgáltatási Kft. vagy az Izsáki Állami Gazdaság. A szervező Magyar Média egy szerződés aláírására is rávette – egy kivételével – a lányokat, amely maximálisan kihasználta őket. 

Ajándékcsomag az Izsáki Állami Gazdaságtól

A döntőt Antal Imre és Cintula vezette, a megjelentek szórakoztatásáról az Apostol együttes, Boncz Géza humorista, Turi Lajos (Lui) énekes gondoskodott. A lányok nagyestélyiben, egy-, majd kétrészes fürdőruhában vonultak fel a Kongresszusi Központban a zsűri előtt, amelynek tagjai közt volt többek között Chrudinák Alajos, Sztankay István, Ernyey Béla és Frenreisz Károly, de képviselte magát az Izsáki Állami Gazdaság igazgatója is. A zsűri elnöke Nagy Richárd, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese volt. Állítólag Ernyey Béla javaslatára a zsűri előre megállapodott, milyen sorrendet szeretne látni: Ernyey szerint kevéssé lenne professzionális, ha összevissza pontoznának. A verseny harmadik helyezettje Füstös Veronika lett, a második Kruppa Judit, a korona pedig Molnár Csilla Andrea fejére került. Csilla a következő díjakat nyerte: egy Pierre Cardin kosztümöt, egy háromnapos bécsi utazást, az Izsáki Állami Gazdaság ajándékcsomagját, valamint a Centrum 50 000 forintos reklámszerződés-ajánlatát, valamint a lehetőséget arra, hogy indulhasson az 1986-os Miss Európa-versenyen.

Csilla Gyémánt László festőművész műtermében
Csilla Gyémánt László festőművész műtermébenFortepan / Szalay Zoltán

„A verseny után, amikor Csilla már nyert, s láttam rajta, hogy örül, teljesen összeomlottam, nem tudtam elképzelni, hogy mi lesz, az apja mit szól hozzá, mivel jár ez az egész” – nyilatkozta Csilla édesanyja a Vas Népének a későbbi tragédia után, 1986 augusztusában. A szervezők nagyon erőszakosak voltak: mindenáron alá akarták a szülőkkel íratni a Centrum szerződését. „Én mondtam, hogy elnézést, de nem tudok semmit aláírni, a férjem beteg, négy napja morfiumozzák, injekciózzák, én pedig a férjem beleegyezése nélkül semmit alá nem írok. (…) Éjjel le akartak hozni Fonyódra, hogy én éjjel a fekvőbeteg férjemmel egyezzek meg, mert nekik másnap a sajtótájékoztatón ezt be kell jelenteni. Udvariasak voltak, de erőszakosak is. Gondolkodási időt kértem, és nem írtam alá a szerződést” – mondta az édesanya a már említett interjúban. 

Kiszolgáltatva a gépezetnek

Annak ellenére, hogy a korabeli lapok aggodalmukat fejezték ki afelett, hogy helyes-e kamasz lányoknak indulni ilyen jellegű megmérettetésen, a szervezőknek nem voltak erkölcsi aggályaik sem a verseny előtt, sem azután. 

Számtalan olyan helyzet adódott, amely a gépezetnek – és az azt irányító férfiaknak – végletesen kiszolgáltatta ezeket a fiatal lányokat.

A szépségverseny már önmagában is felveti a női test tárgyiasításának lehetőségét; ezt pedig gátlástalanul kihasználták azok, akik anyagi lehetőségként tekintettek a versenyzőkre. Tóth Eszter Zsófia már említett tanulmányában szólal meg a versenyen szintén részt vevő Cenkvári Ágnes, felelevenítve azt a fotózást, amikor a budapesti csúcsforgalom kellős közepén kellett fürdőruhára vetkőzniük az októberi hidegben. De a bécsi jutalomút is hagyott maga után kívánnivalót: a versenyzőket szállító mikrobusz már Budaörsnél lerobbant, a bérautóhoz nem küldtek sofőrt, így egy olyan versenyző ült a volán mögé, akinek volt ugyan jogosítványa, de nem valószínű, hogy sok vezetési tapasztalata lett volna. Idézzük fel ismét Csilla édesanyjának szavaival az esetet: „Amikor jöttek haza, megbeszélték, hogy hárman elmennek banánt venni, s egy benzinkútnál találkoznak a másik kocsival. Mondanom sem kell, hogy másfél óráig várták őket, és nem jöttek. Otthagyták a lányomat, az a Szalma László, a menedzser, akire rá volt bízva a Csilla. A magyar határon találkoztak velük, és a Szalma ittasan ordított Csillával, úgyhogy a lányom azt mondta, elsüllyedt majdnem szégyenében. A Szalma otthagyta őket a magyar határon is, s a két lány szállás nélkül szórakozóhelyről szórakozóhelyre járt Pesten, hogy nem találnak-e valami ismerőst, aki szállást ad éjszakára.”

Empátia helyett repülősó

A versenyzők kiszolgáltatottságának legszomorúbb példája a Szépleányok című dokumentumfilmből is ismert szoborkészítés. „Csillát felvitték Pestre modellt állni, majd előtte szinte erőszakkal készítettek róla néhány úgynevezett munkafotót. Ráadtak egy átlátszó leplet, rosszabb volt, mintha meztelen lett volna, Csilla azt mondta, mindene kint volt” – emlékezett vissza az édesapa, Molnár István 1986 szeptemberében a Vas Népében. Pauer Gyula szobrászművész a három dobogós helyezettről vett gipszmintát: a lányok testét a szobrász és segédei (azaz ismeretlen férfiak) beolajozták, majd gipsszel kenték be, az utolsó milliméterig.

Az órákig tartó procedúra közben a lányokhoz senki nem szólt, de arra azért ügyeltek, hogy el ne ájuljanak: repülősót tartottak az orruk alá.

Az eseményre beengedtek két fotóst is: Fenyő Jánost és Bacsó Bélát, akik jó pénzért később eladták a lányokról készült képeket – természetesen a beleegyezésük nélkül – az osztrák Lui című erotikus magazinnak. A képek 1986 januárjában meg is jelentek, „Elvtársnők a vörös Budapestről” címmel. „Olyan szinten eszközként, bábként kezelték ezeket a lányokat, hogy ez egyszerűen felháborító” -– nyilatkozta harminc évvel később Cenkvári Ágnes, hozzátéve, hogy a lányok öltözőjébe is gyakorlatilag bárki bármikor bemehetett, a szervezőkben fel sem merült, hogy a versenyzők érző emberek, nem pedig árucikkek: „Átjáróház volt a mi öltözőnk. Oda csak az nem jött be, aki nem akart. Márpedig nagyon sokan be akartak. Az utolsó kótyonfitty fotósnak fölkent fickó, csak úgy belibegtek, ohne zsanír, az senkit nem zavart, hogy egy szál bugyogóban állunk ott. Tehát tárgyaknak, eszközöknek, mondhatnám robotoknak szántak bennünket.”

Molnár Csilla Andrea
Molnár Csilla AndreaFortepan / Gábor Viktor

Molnár Csilla Andreáról nem jelent meg fénykép az osztrák férfimagazinban – megjelent viszont a gipszlenyomat után készült bronzszoborról. Pauer Gyula alkotása a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona, de nincs kiállítva. (Ezt a szobrot takarta le Eperjesi Ágnes képzőművész egy performansz alkalmával a divatvilágot megidéző vörös szőnyeggel még 2018-ban. A szőnyegen az „Érezze megtiszteltetésnek” felirat olvasható, amely hűen tükrözi azt a hozzáállást, amellyel a szépségverseny résztvevőihez álltak a megmérettetésből így vagy úgy hasznot húzni próbáló férfiak.)

Keserű győzelem

1985 decemberében Molnár Csilla Andrea részt vett egy Bécsben megrendezett csapatszépségversenyen. A magyar lányok győztek, de innen is keserű szájízzel jöttek el: a szálloda 3800 schillinget követelt tőlük, mondván, hogy a minibárból ilyen értékben fogyasztottak. A versenyzőknél nem volt ennyi pénz, édesanyja később arra gyanakodott, hogy a lányokat kísérő „vezérkar” fogyasztott ilyen összegben alkoholt, amit aztán ráírtak a lányok számlájára. (Összehasonlításképpen: fél liter sör körülbelül 10 schillingbe került abban az időben.) Friderikusz Sándor említi Isten, óvd a királynőt című könyvében, hogy Csillát Párizsba és Londonba is hívták, de a meghívásokat a szervezők nem továbbították neki. A szépségkirálynő zsűritagként részt vett még az 1986-os szépségversenyen is, de azt a középdöntőnél Csilla tragikus halála miatt leállították. 

„Én már nem Molnár Csilla vagyok, hanem A Szépségkirálynő”

Az utolsó hónapokban Csilla idegei valószínűleg felmondták a szolgálatot. „Véget ért a gyerekkorom. Váratlanul jött ez az egész. Nem is tudom igazán megemészteni azóta se. Akárhová megyek, akármit csinálok, én már nem Molnár Csilla vagyok, hanem A Szépségkirálynő. Elvárják tőlem, hogy minden percben azt a formát nyújtsam, olyan szép és üde legyek, mint akkor ott, a kifutón. Nem megy. Idegileg, lelkileg teljesen kikészültem. Néha már azt mondom: elég a telefonokból, levelekből, ajánlatokból – abbahagyom, nem csinálom tovább. De a következő percben tudom: úgysem lehet. Kaptam az élettől egy szerepet, és ennek meg kell felelnem” – mondta egy, a halála miatt végül soha meg nem jelenő interjúban. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra