Szörnyű titkokat rejtettek az apácák által fenntartott mosodák

GettyImages-1230552908

Több mint kétszáz éven át, a 20. század végéig működtek Írország területén a Magdolna-mosodák, ahová a társadalom számára veszélyesnek ítélt nőket zárták és kínozták.

Írországban a 18. század közepén, 1765-ben nyitották meg az első intézetet, amely a „bukott nők” büntetését célozta meg. A Magdolna Bűnbánó Nők Menedékét Dublinban a protestáns egyház alapította, abból a célból, hogy a prostitúciót visszaszorítsák. Eleinte még önként jelentkeztek a házasságon kívül teherbe esett nők, de hamarosan a szülők is ide kezdték küldeni a nem kívánt terhességgel küszködő leányaikat, hogy eltitkolják a terhességet, és elkerüljék a közmegvetést. Az elgondolás szerint az ide bekerülő „bűnbánó nők” ottlétük alatt kitanulhattak egy szakmát, közben pedig munkájukkal hozzájárultak az intézmény fenntartásához. 

Az ötletet a katolikus és a protestáns egyház is támogatta. Rövidesen megszaporodtak az ilyen jellegű intézetek, és szinte kizárólag a katolikus egyház tartotta fenn őket. Ezzel párhuzamosan egyre inkább kiszélesedett az ide küldött nők köre, büntetésük viszont egyre hosszabb és brutálisabb lett. Prostituáltakon és lányanyákon kívül ide kerültek a megerőszakolt nők, bárki, aki házasságon kívül nemi életet élt, sőt, bárki, aki túlságosan szép, kacér vagy csábító volt, Írországban a szexuális együttlét szabályozása kulcskérdésnek számított, hiszen a katolikus egyház felfogásában a törvényen kívül született gyermek a legnagyobb szégyent jelentette. Nem kellett tehát semmilyen bűncselekményt elkövetni ahhoz, hogy valaki egyszer csak egy Magdolna-mosodában találja magát; elég volt a gyanú, hogy túl sokat flörtöl. A mosodákban a nők varrás, mosás, vasalás, esetleg kézimunka (hímzés) által „válthatták meg” magukat. Az általuk kimosott szennyes nemcsak a lakosságtól, a helyi vállalkozásoktól és vallási intézményektől származott, hanem kórházaktól, iskoláktól, börtönöktől, sőt az állami szervektől is: a parlamenttől, a minisztériumoktól, a védelmi erőktől is.

Mindennapos megalázás

A körülmények börtönszerűek voltak: szigorú csendrendelet volt érvényben, a nők haját leborotválták, új nevet adtak nekik, egyenruhát kellett viselniük, és alig kaptak enni, miközben mindennapos volt a fizikai bántalmazás. Látogatókat nem vagy korlátozottan fogadhattak, és az apácák vasszigorral tartatták be velük a kegyetlen rendet. Az ablakokra rácsokat szereltek, vagy törött üvegdarabokat helyeztek köré, nehogy megszökjenek. Ha valakit kihágáson kaptak, magánzárkába helyezték. Ha valaki szökéssel próbálkozott – például a mosodai furgon hátuljában –, gyakran elfogták, és visszaküldték az ír rendőrség, a Gardaí segítségével. A túlélők elmondták, hogy állandó megfigyelés alatt álltak, testileg-lelkileg bántalmazták őket, miközben egész nap nehéz fizikai munkát végeztek. Oktatásban nem részesültek, aminek következtében gyakorlatilag, ha ki is szabadultak egy idő után, lehetetlen volt számukra a társadalomba visszailleszkedni. A túlélőket, ha beszéltek is az őket ért bántalmazásokról, legtöbbször megszégyenítették vagy ignorálták. De nagyon sokan magukba fojtották az átélt megpróbáltatásokat a szégyenérzet miatt. 

A donnybrooki mosoda épülete 2021-ben
A donnybrooki mosoda épülete 2021-benNurPhoto / Getty Images Hungary

Az írországi Donnybrookban 1837-től működtették mosodájukat a Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nővérek. 1992-ben úgy határoztak, megválnak a földterülettől, és a szokványos eljárás szerint engedélyt kértek a hatóságoktól a mosoda temetőjében nyugvó nők maradványainak elmozdítására. Ekkor derült ki és került nyilvánosságra, hogy nem szokványos nyughelyről van szó: a temető 155 ismeretlen életű és személyazonosságú nő földi maradványait rejtette. Az ügy nyilvánosságra került, a korábban hasonló mosodákban raboskodó nők jelentkezni kezdtek, az ír közvélemény pedig felháborodott, főleg, amikor kiderült, hogy az ír állam is támogatta az embertelen intézményrendszert.

Túl kacéran viselkedett

A Magdolna-mosodákban sínylődtek pszichiátriai intézetekből és börtönökből odakerült nők, nemi erőszak áldozatai, a szüleik által elküldött terhes kamasz lányok, sőt, a túl kacérnak vagy csábítónak tartott lányok is. Egyesek – árvák, nemi erőszak vagy abúzus áldozatai – egész életüket ott töltötték. De fenntartottak hasonló intézményeket házasságon kívül teherbe esett nőknek is, akiknek, miután megszültek, a mosodákhoz hasonló körülmények között kellett dolgozniuk, majd a babákat elvették tőlük, és más családoknál helyezték el őket. Az egyik leghírhedtebb ilyen otthon a Bon Secours Anya- és Babaotthon volt, ahol 2014-ben közel 800 csecsemő maradványait találták meg egy szennyvízülepítőben. Egy tavalyi jelentés szerint 1922 és 1998 között 9000 gyerek halt meg hasonló intézményekben Írországban.

Egy volt dublini mosoda ajtaja napjainkban
Egy volt dublini mosoda ajtaja napjainkbanNurPhoto / Getty Images Hungary

A mosodákban raboskodó nők számát 30 ezerre becsülik, közülük legalább 10 ezer 1922 után került ilyen jellegű intézménybe. Az utolsó mosoda 1996-ban zárt be. 2013-ban az ír államfő bocsánatot kért a Magdolna-mosodákat megjárt nőktől, az ország szégyenfoltjának nevezve a történteket, amelyet Magdolna nővérek című megrázó, 2003-as film is feldolgozott. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra