Kiderült, mikor választják meg az új pápát, lezárták a Sixtus-kápolnát

Suhajda Zoltán
GettyImages-2211659516
Olvasási idő kb. 3 perc

Vasárnap még bemehettek a turisták a híres Sixtus-kápolnába, de hétfőn lezárták a vatikáni épületet, hogy a világ minden tájáról érkező bíborosok megválaszthassák az új pápát.

Május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé, amelyen eldől, hogy ki lesz a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódja a katolikus egyház élén – értesült a Reuters. Erről a római katolikus bíborosok egy nem nyilvános találkozón döntöttek, amely az első volt Ferenc pápa szombati temetése óta. 

Addig tart a konklávé, amíg meg nem választják az új pápát

A konklávén a világ minden tájáról mintegy 135 bíboros vehet részt, akik 80 év alattiak, így jogosultak részt venni a döntéshozatalban. Az előző két pápaválasztó gyűlés 2013-ban és 2005-ben két napig tartott. 

Így zajlik a Sixtus-kápolnában a konklávé, amelyen megválasztják az új pápát
Így zajlik a Sixtus-kápolnában a konklávé, amelyen megválasztják az új pápátPool / Getty Images Hungary

Az AP News arról számolt be, hogy vasárnap még bemehettek a turisták, hétfőn viszont a Vatikán lezárta a Sixtus-kápolnát, felkészülve a konklávéra.

Az egyházi szabályok szerint a pápaválasztó konklávé a kilencnapos gyászidőszak után kezdődhet meg. A zárt ajtók mögött zajló eseménynek a IV. Sixtus pápáról elnevezett kápolna ad helyet, ő felügyelte a 15. században az építést. Michelangelo híres műveit azonban már egy későbbi pápa, II. Gyula rendelte meg. 

A konklávé megnyitása után a bíborosok a szentek litániáját énekelve bevonulnak a kápolnába, majd titoktartási esküt tesznek.

A konklávé addig tart, amíg kétharmados többséggel meg nem választják az új pápát, az 1,4 milliárd hívet számláló katolikus egyház következő vezetőjét. 

A pápaválasztás kimenetéről a külvilág a hagyományok szerint a kéményen keresztül értesül majd. Amennyiben fekete füst száll fel, akkor egyik jelölt sem kapta meg a bíborosok kétharmadának támogatását, és új szavazást kezdeményeznek. Amikor megválasztják az új egyházfőt, fehér füst száll fel a kéményből, és megszólalnak a harangok. 

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek