Konklávé: a biztonság érdekében még a vizesüveg is átlátszó lesz

GettyImages-163555764
Olvasási idő kb. 2 perc

Nagyon fontos, hogy a konklávé a lehető legtökéletesebb biztonsági körülmények között végezhesse munkáját. Éppen ezért a pápaválasztás idejére rendkívüli biztonsági intézkedések lépnek életbe.

Annak érdekében, hogy a következő pápa személyéről döntő bíborosokat ne zavarhassa és ne befolyásolhassa semmi, szerda délutántól meghatározatlan ideig a Vatikán teljes területén lekapcsolnak minden mobilhálózatot.

Napokra megbénulhat a Vatikán mobilkommunikációja

Fekete Gábor protokollszakértő elmondta: miután elektronikai zárlat alá helyezik a helyiséget, az egyházi protokollnak megfelelően technikailag teljesen működésképtelenné válik majd a Sixtus-kápolnában minden, így a telefonkészülékek, sőt még az okosórák is használhatatlanok lesznek. A pápaválasztás ideje alatt nemcsak a konklávén tartózkodók nem juthatnak hozzá a külvilág információihoz, az is fontos szempont, hogy az ülésről sem szivároghat ki semmi.  

A május 7-én, helyi idő szerint 15 órakor kezdődő kommunikációs zárlat azonban nemcsak a konklávét és az azt kiszolgáló személyzetet érinti, hanem mindenkit, még a lakosokat is, akiket már jó előre értesítettek arról, hogy kikapcsolnak minden mobiltávközlési és rádiójel-átviteli létesítményt. 

A korlátozás csak akkor fog visszaállni, ha a konklávé megválasztotta a soron következő pápát.

Ekkor kapcsolják majd vissza a Sixtus-kápolnát figyelő térkamerákat és érzékelőket is. De nemcsak a modern technikai eszközök használatát korlátozzák a konklávén. Az italokat is csak átlátszó üvegben lehet felszolgálni, a textilszalvétákat pedig minden egyes alkalommal kibontva ellenőrzik, nehogy valaki elrejtsen benne egy üzenetet tartalmazó papírcetlit.

A fehér vagy a fekete füst nem akármikor szállhat fel a kéményekből a konklávékon. Cikkünkből azt is megtudhatod, hogy miért.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek