Különös története van az Ovális Iroda íróasztalának: a legfurcsább ajándékok királytól királynak

Queen Mary's doll house at Windsor Castle

Az uralkodók nemcsak ékszerekkel és arany- vagy ezüsttárgyakkal kedveskedtek a számukra fontos személyeknek: a történelem során sokszor meglepő ajándékokkal fejezték ki nagyrabecsülésüket.

Ha egy uralkodó ajándékot küld, minden bizonnyal politikai és/vagy személyes hasznot remél belőle, még akkor is, ha az ajándék látszólag haszontalan. A bőkezű és pazar ajándékok lehetővé tették a királyok számára, hogy kimutassák jóindulatukat és gazdagságukat, a diplomáciai ajándékok az országok közötti szövetségek és jóindulat stratégiai szimbólumai voltak. Az egyéni ajándékok pedig a személyes, intim kapcsolatok zálogai is lehettek. Egyvalami azonban közös bennük: az ajándékok által igyekeztek a királyok, királynők és császárok jó benyomást kelteni.

Íróasztal a Fehér Házban

1854-ben egy brit hajó, a HMS Resolute, miközben egy expedíció eltűnt tagjait igyekezett felkutatni az Északi-sarkvidéken, a jég fogságába esett. Egy amerikai bálnavadászhajó sietett a segítségére, és sikerült is úgy-ahogy rendbe hozni, és a szigetországba visszajuttatni. A hajó jó minőségű tölgyfa darabjaiból íróasztalok készültek, amelyek közül egyet 1880-ban Viktória királynő elküldött hálából az amerikai elnöknek, Rutherford B. Hayesnek. Az ajándék – a két nemzet közötti barátságnak állítva emléket – ma is az Ovális Irodában áll.

Barack Obama a Resolute-íróasztalnál 2009-ben
Barack Obama a Resolute-íróasztalnál 2009-benWikimedia Commons

Babaház, működő vízvezetékkel

V. György hitvese, Tecki Mária brit királyné – aki egyébként apai nagyanyja révén magyar gyökerekkel is rendelkezett, hiszen az erdélyi Rhédey grófi család leszármazottja volt – már túl volt az ötvenen, amikor egy igényesen kidolgozott babaházat kapott unkatestvérétől, Marie Louise hercegnőtől. A hercegnő a babaházat építésszel terveztette meg, és a berendezést tekintve is minden apró részletre ügyelt: a lámpákat fel lehetett kapcsolni, a vécéket lehúzni, a könyvespolcon pedig Sir Arthur Conan Doyle, Thomas Hardy és Rudyard Kipling miniatűr művei sorakoztak.

Saját kastély Versailles-ban

A versailles-i palotában található Kis-Trianon-kastély 1762 és 1768 között épült. XV. Lajos francia király szeretőjének, Madame de Pompadournak akart vele kedveskedni, a márkinő azonban meghalt, még mielőtt az épület elkészült volna. A kastélyt a király így új szeretőjének, Madame du Barrynak ajándékozta. Utódja, XVI. Lajos megörökölte Versailles-t, és úgy határozott: feleségének, Marie Antoinette-nek ajándékozza a Petit Trianont. A kastély köré felépítettek egy komplett falut, ahová a királyné az udvari élet formaságai és kötelezettségei elől visszavonulhatott. Meghívása nélkül senki sem léphetett a kastélyba – még a férj, XVI. Lajos sem.

Unikornisszarv a pápától, nászajándékba

A középkorban és kora újkorban sokan abban a meggyőződésben éltek, hogy unikornisok márpedig léteznek. Az egyszarvúnak mágikus erőt tulajdonítottak: úgy tartották, hogy porrá őrölt szarva fiatalító hatással bír, továbbá minden méreg hatását közömbösíti. A hiedelem szerint az állatot csak úgy lehet elfogni, ha egy szűz leányt ültetnek az útjába, az előtt letérdel, és ölébe hajtja a fejét. A középkori Európában minden valamirevaló uralkodó birtokában volt egy unikornisszarv, 1533-ban pedig VII. Kelemen pápa 17 000 dukátot, egy kastély árát költötte arra az unikornisszarvra, amelyet unokahúgának, Medici Katalinnak és férjének – a leendő II. Henrik királynak – küldött nászajándékba.

„Unikornisszarv”, azaz narválagyar
„Unikornisszarv”, azaz narválagyarWikimedia Commons

Amit a középkori nemesek unikornisszarvnak hittek, nem volt más, mint egy ritka északi cetfaj, a narvál agyara. Élelmes kereskedők vikingektől szerezték be, akik az eszkimóktól vásárolták, vagy maguk halászták Grönland környékén. Az üzlet egészen a 18. századig virágzott, amikor is az európai felfedezők az északi vizeken maguk is találkoztak a narválokkal.

Abraham Lincoln nem kért elefántot

Az államfők hivatalba lépésekor már régóta hagyomány, hogy az országok vezetői gratulálnak kollégáiknak. IV. Rama sziámi király elefántokkal szerette volna meglepni Abraham Lincolnt elnökké választása alkalmából, aki azonban udvariasan visszautasította a nemes ajándékot, mondván, hogy hazájában mégiscsak a szárazföldi és vízi közlekedés a leghatékonyabb.

Jegesmedve a norvég királytól

Ezzel szemben a 13. században III. Henrik angol királynak nem volt ellenére, ha állatokat kapott ajándékba. Egzotikus állatait a Towerban tartotta, volt közöttük elefánt, leopárd és teve is. Az elefántot IX. Lajos francia király ajándékozta neki 1255-ben, de két év után elpusztult. A párducot és a tevét II. Frigyes német-római császártól kapta. Gyűjteményéhez tartozott egy jegesmedve is, amelyet IV. Haakon norvég király ajándékozott neki. A medvét állítólag nem tartotta állandóan bezárva: mindennap úszhatott és halászhatott a Temzében.

VIII. Henrik ajándékai nem hoztak szerencsét

A hírhedt angol király, miután megharagudott kegyencére, Wolsey bíborosra, úgy határozott, hogy a bíboros birtokát, a Hampton Courtot nagylelkűen második feleségének, Boleyn Annának ajándékozza. Ő azonban nem élvezhette sokáig a királynék életét: miután többször elvetélt és nem sikerült fiúgyermeket szülnie, VIII. Henrik meggyőződésévé vált, hogy felesége boszorkány, és négy évvel házasságkötésük után lefejeztette. Új választottját, Jane Seymourt már másnap feleségül vette, aki ugyan teljesítette a király vágyát és fiút szült neki, de gyermekágyi lázban nem sokkal később meghalt. A király egy idő után már nem törte magát, hogy különleges ajándékokat szerezzen újabb és újabb hitveseinek. Ötödik felesége, Howard Katalin azokat a könyveket kapta meg, amelyekbe bele volt írva Jane Seymour monogramja. Nem is hozott szerencsét: alig két évvel házasságkötésük után VIII. Henrik kivégeztette két állítólagos szeretőjével együtt.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek