Kamerák figyelik meg a kínaiak minden percét , minden lépésükről tud a központi kormányzat, amely orwelliánus módszerekkel ellenőrzi életüket. A felvételeket és az adatokat mesterséges intelligencia elemzi ki, és „ő” is hozza meg a döntéseket arról, hogy melyik állampolgár mit tehet meg és mit nem, mit vásárolhat és hova utazhat. Ilyesfajta kép alakulhatott ki azokban, akik hallottak már a kínai társadalmi kreditrendszerről – utánajártunk, mi az igazság.
Létezik kínai kreditrendszer, de…
Annyi mindenképp igaz a dologból, hogy valóban létezik kreditrendszer Kínában. Ennek eredete meglehetősen régre nyúlik vissza, egészen 1999-ig, amikor egy kínai üzletasszony jelentést írt negatív tapasztalatairól a kínai vállalkozások megbízhatóságával, valamint az Egyesült Államokban bevezetett hitelügyintézési gyakorlattal kapcsolatban. Ötletei a kínai vezetésnek is megtetszettek, és ekkor indult el egy kreditálási rendszer kialakítása.
Éveken keresztül húzódtak az ezzel kapcsolatos elemzések és tárgyalások. A kezdetektől fogva a legnagyobb hangsúly a pénzügyi és gazdasági kérdésekre került, ám bizonyos részletek kidolgozatlanok maradtak. Annyi mindenesetre egyértelműen körvonalazódik, hogy a kifejezés két dolgot takar. Az egyik a magánszemélyek és az üzleti vállalkozások pénzügyi előéletét dokumentálja, és ennek alapján kalkulálja ki, hogy az illető milyen valószínűséggel fizet vissza egy kölcsönt. Ilyen rendszer működik az Egyesült Államokban is, Kínában pedig azért vált fontossá, mert
egyre nőtt azoknak a száma, akik bírósági ítélet ellenére sem fizették vissza a kölcsönüket – miközben sokszor megvoltak hozzá a forrásaik.
Ezek visszaszorítására létrehoztak egy feketelistát: erre 2013 óta csak olyanok kerülhetnek föl, akik annak ellenére nem fizetnek, hogy képesek lennének. A lista komoly következményekkel jár: bizonyos árukat és szolgáltatásokat addig nem vásárolhatnak az így megbélyegzettek, amíg nevük le nem kerül a listáról. Nem vehetnek például repülőjegyet és ingatlant, nem utazhatnak el nyaralni, nem fizethetik be a gyereküket drága magániskolába, és nem vehetnek olyan járművet, ami nem szükséges a munkájuk elvégzéséhez.
A társadalmi bizalom kiépítése a cél
A kreditrendszer másik összetevője azzal kapcsolatos, hogy a kínai vezetés szerint nagyobb fokú bizalomra lenne szükség a társadalomban mind az egyének, mind pedig a vállalkozások, üzletek tekintetében. Ennek eléréséhez vissza kell szorítani a korrupciót, csökkenteni kell a csalások, átverések számát, valamint küzdeni kell az adóelkerülés és a hamis reklámok ellen. A kreditrendszer segítene abban, hogy az egyének és vállalkozások felelősségre vonhatók legyenek tetteikért.
A célok tehát nagyjából kialakultak, ám a megvalósítás továbbra sem volt teljesen tiszta – láthatóan a kínai vezetés számára sem. Hogy hogyan lehetne ezeket a célokat elérni, annak eldöntésére különféle tesztprogramokat indítottak. Felhatalmazást kaptak erre például cégek – 2015-ben nyolc nagy kínai vállalat kezdett kísérletekbe ezzel kapcsolatban. Köztük volt az Alibaba: az általa gyűjtött adatokból alakították ki az úgynevezett Sesame Creditet. Amikor a multinacionális vállalat technológiai igazgatója azt mondta egy interjúban, hogy véleménye szerint
kevésbé megbízhatóak azok az emberek, akik sok időt töltenek számítógépes játékok előtt,
sok téves beszámoló látott erről napvilágot. A nyilatkozat ellenére a videójátékokra szánt idő ugyanis sosem lett hatással a Sesame Creditre, amely pár év alatt amúgy is egy teljesen szokványos hűségprogrammá alakult át.
Furcsa szabályok vonatkoztak az állampolgárokra
Vállalatokon kívül települések is engedélyt kaptak arra, hogy saját kreditprogramokat indítsanak. Ám itt is csak a célok voltak (nagyjából) meghatározva, a bevethető eszközök nem. Ez bizonyos településeken szörnyű túlkapásokat eredményezett. A legismertebb és leghírhedtebb ezek közül Rongcheng, ahol 2013-ban, a helyi rendszer elindításakor, minden lakos 1000 kreditet kapott. Ez az adott személy „jó vagy rossz” (kívánatosnak tartott vagy kerülendő) cselekedeteinek hatására változott. 50 pont levonás járt például azért, ha valaki ártalmas információkat terjesztett az interneten, fórumokon vagy blogokon, azt azonban 40 ponttal jutalmazták, ha valaki országos sport- vagy kulturális versenyen első helyezést ért el. A szabályok gyakorlati megvalósítása olykor finoman szólva is hagyott maga után kívánnivalókat: egy rongchengi lakos azért kapott 950 pont levonást három hét alatt, mert egy orvosi vitával kapcsolatban tett közzé bejegyzéseket.
Más városokban is születtek furcsa előírások: volt, ahol az úttesten való szabálytalan átkelést, a szemét nem megfelelő szelektív kukába dobását vagy épp a metrón történő evést szankcionálták.
2020-ra annyira elszabadultak a helyi szabályozások, hogy decemberben a kínai államtanács hivatalos iránymutatást adott ki, amely szerint csak olyan vétségért járhat pontlevonás, amelyet a hatályos törtvények is büntetnek. Azóta Rongchengben például önkéntessé vált a kreditprogramban való részvétel.
Hogy pontosan mi lesz a kreditrendszer sorsa, azt egyelőre nem lehet biztosan tudni. Bizonyos elemei minden valószínűség szerint megmaradnak, hiszen adatok támasztják alá, hogy nagymértékben csökkent a bírósági ítéleteket végre nem hajtók száma. Egyelőre nincs azonban szó központi rendszerről, és továbbra sem teljesen világos az államtanács hozzáállása a kérdéshez – ha egyáltalán lehet egységes hozzáállásról beszélni. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy egy esetlegesen központilag bevezetett, a viselkedést jutalmazó vagy büntető kreditrendszer meglehetősen vészjósló lehetőségeket vet fel.
Sok legenda kering a kínai nagy fal építéséről – kutatók nemrég rájöttek a titkára.
