Így néznek ki a tengeri macskák, az óceánok mélyének különös lakói

tcs cover

A görög mitológiában Kiméra egy oroszlánfejű, kecsketestű és kígyófarkú szörnyalak, róla kapták a nevüket a ma élő halfajok talán legrégebbi és legrejtélyesebb képviselői, a tengerimacska-alakúak rendjébe tartozó kimérák.

A nyúléhoz hasonló fogazatukkal és patkányfarokszerű farokúszójukkal ezek a mélytengeri halak is fura mitikus lények képzetét keltik – pedig nagyon is valóságosak: a kimérák a cápák és ráják (Elasmobranchii) rokonai, a közös ősi törzstől azonban mintegy 400 millió éve váltak külön, és ezzel nem csináltak különösebben jó üzletet: alig valamit fejlődtek, és a sokféleségük is jelentősen csökkent – napjainkban csak három családjuk fordul elő, összesen mintegy harminc fajjal. 

A tengerimacska-alakúak a porcos halak osztályának tömörfejűek alosztályába tartozó rend. Földrajzilag széles körben elterjedtek, az északi-sarki vizektől a szubantarktikus zónáig minden óceánban előfordulnak kimérák. 

Nem számítva a porcos vázat és a négy pár, lemezzel fedett kopoltyúrést, a kimérák, azaz tengeri macskák több tulajdonságban jellegzetesen különböznek közeli rokonaiktól, a cápáktól és a rájáktól. A fogaik például a rágcsálók metszőfogaira emlékeztető foglemezzé olvadtak össze – innen ered az angol „rabbitfish” elnevezés –, az orrnyílások pedig összeköttetésben vannak a szájjal, ami lehetővé teszi a „légzést”. A kiméráknak nincs kloákájuk, a végbél és az urogenitális nyílások különváltak. Bőrük csupasz, a hát, az oldalvonal és a hímek ivarszervi függelékeinek kivételével, amelyeken néhány bőrfogacska található. Az úszók általában jól fejlettek. Az első, háromszög alakú és kiemelkedő hátúszó előtt egy erős, mérgező tüske helyezkedik el, a második háti úszó alacsony és hosszú. A farokúszó aszimmetrikus vagy éppenséggel patkányfarokszerű fonalban folytatódik.

GettyImages-1132643553
wrangel / Getty Images Hungary

A hímek különféle szexuális függelékekkel rendelkeznek: egy páros párzószervvel, valamint hasi és homloki függelékekkel, amelyekkel meg tud kapaszkodni a nőstény úszóin. A szaruszerű védőburokkal ellátott ikrát a fenékre helyezi, az utódok pedig 9–12 hónap elteltével kelnek ki. A kifejlett példányok mérete fajtól függően 40–200 cm, a nőstények általában nagyobbak a hímeknél.

Az úgynevezett rinokimérák legfeltűnőbb jellegzetessége hosszú, hegyes, kúp alakú vagy spatula formájú, lapított „orruk”, mely valójában az arcorri rész porcos meghosszabbodása. A fiatal halaké hajlékony, a kifejlett példányoknál merevebb, de bizonyos mértékig rugalmas marad, mint a puha orrú kimérák esetében. Az orrüregek azonban nem az orron helyezkednek el, hanem a fej hasi oldalán a száj előtt. Ez a szerv a szagok helyett a hanghullámokat és az elektromágneses terek változásait képes érzékelni. 

Egy másik fura alak az elefántkiméra, melynek orra sokkal inkább hasonlít egy kampóhoz, mint egy elefántormányhoz. Ez az ormány afféle detektorként funkcionál, amellyel az állat a táplálékát keresve folyton a feneket kutatja.

A tengeri macskák éjszaka táplálkoznak, fenéklakó gerincteleneket és kis halakat fogyasztanak, zsákmányukat – a rájához hasonlóan – elektromos feszültség termelésével találják meg és egy jól irányzott csapással pillanatok alatt megbénítják, majd bekebelezik.

És azt tudod-e, hogy a gályatartó halak honnan kapták a nevüket?  

Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is! 

Oszd meg másokkal is!
Mustra