Idegesítő kártevő pusztulhat ki a klímaváltozás miatt

Karsa Tímea
klimavaltozas-kartevo-1208354482
Olvasási idő kb. 5 perc

A klímaváltozás nem várt következményekkel is jár: Nagy-Britanniában kártevők, egészen pontosan egyes molyfajták kipusztulását okozhatja.

A moly nem tartozik a kedvenceink közé, hiszen több lyukat köszönhetünk nekik a ruháinkon, de ha éppen nem a kedvenc pólónkból falatoznak, akkor sem szép látvány, ahogyan a lámpa körül repkednek, vagy éppen a falon pihennek. Az éghajlatváltozás megannyi más mellett ezeket a lényeket is érinti.

Egy kutatás szerint Nagy-Britanniában csökkenni fog ezeknek a lepkefélének a száma, és mindez ez éghajlatváltozás miatt van.

A háztartásunk egyik legnagyobb kártevőjét a klímaváltozás is érintheti
A háztartásunk egyik legnagyobb kártevőjét a klímaváltozás is érinthetiJeffrey Coolidge / Getty Images Hungary

Nagy-Britannia ismert arról, hogy esősebb és hűvösebb, mint Európa nagy része, amihez a molyok kiválóan alkalmazkodtak – olyannyira, hogy ha melegszik az átlaghőmérséklet, nem fogják jól viselni.

A klímaváltozás hatásai a kártevőkre

Nagy-Britanniában már közel negyven éve vizsgálják a különböző lepkeféléket, így a molyokat is. Mint kiderült, ezek az élőlények rendkívüli módon alkalmazkodtak az angliai hűvöshöz, és fokozatosan elkezdtek északnyugatra költözni, ami az éghajlatváltozás jele lehet, és ezzel együtt azé is, hogy Nagy-Britannia déli részét egyelőre jobban érinti a változás, mint az északit. Nem mindegyik lepke döntött azonban a költözés mellett: a szárazabb területekről származó egyes fajok az évek során teljesen eltűntek. Bár a kerti tigrismoly még nem került fel a kipusztult rovarok listájára, az adatok aggasztóak: 1968 és 2002 között 89 százalékkal csökkent az egyedszámuk.

A tanulmány vezetője, dr. Lisbeth Hordley elmondta, hogy

a hideghez alkalmazkodó fajok, mint a tanulmányokban szereplő brit lepkék, valószínűleg elsőként fognak megküzdeni az éghajlat felmelegedésével.

A szakember szerint az éghajlatváltozás súlyosbodásával egyre több brit területen lesznek olyan magasak a hőmérsékleti viszonyok, hogy a kihalás szélére sodorják ezeket a lepkéket.

Miért fontosak mégis ezek?

Azontúl, hogy némelyik fajta kifejezettén szép, a molyok és a lepkefajták az életminőség mutatói is. Legalább ötvenmillió éve élnek bolygónkon, így értékes lények, annál is inkább, mert több mint 250 ezer fajuk létezik. Nem elhanyagolható szempont, hogy számos madár- és denevérfajta számára szolgálnak élelemként, így a molyok eltűnése csak a dominó első darabja, hiszen eltűnésük a többi állat életét is érintheti. Bár a molyok vizuális értéke nem akkora, mint a lepkéké, éppúgy viselkednek, szállnak virágokra, és porozzák be őket, és mivel sokan a lepkék és méhek miatt ültetnek virágokat, a molyok eltűnése a kertészkedési kedvre is hathat. A molyok általában az éjszaka leple alatt szállnak a virágokra,

és kutatások szerint sokkalta hatékonyabbak a beporzásban, mint a méhek.

Nemcsak akkor vannak azonban jelen, ha virágok nyílnak épp, hiszen több moly a hűvösebb időben aktív igazán.

Olyan is akad köztük, amelyik a vándormadarakhoz hasonlóan csupán néhány hónapot tölt az Egyesült Királyságban, mégpedig valamikor április és december között. Hosszú útja egészen Észak-Afrikából indul, így hatalmas távot tesz meg azért, hogy a hűvösben legyen.

Nehéz a védelem, de nem lehetetlen

A tanulmány azt is megállapította, hogy bár Nagy-Britannia melegebb részein a lepkék kipusztulhatnak, azt még nem tudni, hogy az éves csapadékmennyiség fog-e csökkenni a klímaváltozás hatására. Ha az eső mennyisége marad, a növényzetet nem éri kár, miáltal a különböző molyok hernyói ugyanúgy táplálkozhatnak, ahogyan eddig, ekképp van mód arra, hogy az éghajlatváltozás ellenére is életben maradjanak a veszélyben lévő fajok.

Más fajok is veszélyben vannak, például a tigrislepke is a kihalás szélén áll az Egyesült Királyságban
Más fajok is veszélyben vannak, például a tigrislepke is a kihalás szélén áll az Egyesült KirályságbanSandra Standbridge / Getty Images Hungary

A természetvédők azon dolgoznak, hogy több víz álljon rendelkezésre, ezért fásítást vettek tervbe, melyek segítségével tőzeglápok állnak helyre, a folyók pedig lassulnak, és így a vizek az adott területen maradnának, kedvezve a molyoknak. A vízi molyok különösen jól járnának ezzel a lépéssel, ugyanis az Egyesült Királyságban négy olyan fajta él, amelyeknek hernyói tavi növényekkel táplálkoznak, és közvetlenül a víz felszíne alatt bábozódnak be, vagy akár egy méterrel a vízfelszín alatt.

Mindennek ellenére dühítő, ha a molyok a ruhatárunkból falatoznak, de szerencsére van mód arra, hogy természetes szerekkel bírjuk jobb belátásra őket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek