Bizarr történelem: az első mikrókkal még nem ételt, hanem hörcsögöket melegítettek

1946-ban teljesen véletlenül találták fel a mikrohullámú sütőt. Percy Spencer mérnök, radarspecialista és csokiimádó tesztelte éppen a mikrohullámokat a radarkészülék előtt, amikor a zsebében lévő édesség olvadni kezdett.

Kollégáival összeszedtek gyorsan többféle élelmiszert és elkezdték megfigyelni, hogy hat rájuk a nagy sűrűségű elektromágneses mező. Mivel teljesen új területre merészkedtek, az arcukba robbanó főtt tojástól kezdve a szerteszét szóródó pattogatott kukoricáig minden megtörtént velük, ami csak lehetséges. Ám ahhoz kétség sem fért, hogy feltaláltak egy gépet, ami képes megmelegíteni és akár megfőzni az ételeket, mégpedig meglepően gyorsan. Na de hogy kerültek bele a hörcsögök?

Percy Spencer azon dolgozott, hogy a mikrohullámú sugárzást generáló magnetronokat elhelyezze egy Faraday-kalitkába. Ez egy fémhálóval borított terület, ami blokkolja az elektromágneses mezőt. Voilá, megszületett a biztonságosan használható mikrohullámú sütő. No persze mérete vetekedett egy hűtőszekrényével, de ettől még hamar népszerűvé vált. 1947-től már éttermeknek adták el őket ötezer dolláros, azaz mai pénzre átszámítva hatvanezer dollárnak megfelelő összegért. Az újfajta eszköz ennélfogva csak akkor kezdett elterjedni a háztartásokban, amikor kisebb és olcsóbb lett. Ehhez várni kellett egészen a hatvanas évek végéig. Oké, figyelem, most jönnek a hörcsögök

Jackie Copeland az első Radarange készülékkel 1946-ban
Jackie Copeland az első Radarange készülékkel 1946-banBettmann / Getty Images Hungary

Amíg el nem kezdték Radarange néven konyhai eszközként árulni a mikrohullámú készülékeket, addig különböző tudósok kísérleteztek velük. Az ételt felmelegíti, ez rendben van. A különböző textúrájú, sűrűségű ételeket máshogy kezeli, ezt is kipipálták. Ha fém kerül a berendezésbe, ami visszaveri a mikrohullámot és eltereli az útját, az károsítja a magnetront, szikrákat, akár tüzet generál. No de mire képes még ez a melegítő szerkezet? Vajon milyen hatással van a fagyasztott patkányokra és hörcsögökre?

Hogy jöttek szerencsétlenek egyáltalán számításba?

A negyvenes évektől kezdve a tudósok folyamatosan fagyasztották a rágcsálókat különböző hőmérsékleteken, hogy kikísérletezzék, meddig maradnak életben. Ezután hőhatással próbálták őket újra életre kelteni. Végső soron arra próbáltak rájönni, hogyan tárolhatók hatékonyan a szövetek és az emberi vér: mi történik, ha megfagyasztjuk és utána felolvasztjuk? Mennyire szállíthatók így transzfúzióhoz vagy a szervek átültetéshez? Vajon növelhetnék a levett vér tárolási idejét az akkori három hétről akár hónapokra?

Így találták fel a világ második mikróját

A fagyasztott rágcsálók kiolvasztásának sikerrátája meglehetősen alacsony maradt. Ha sikerült is életre kelteni a félig megfagyott hörcsögöt vagy patkányt, csak súlyos égési sérülések és fájdalom árán. Ekkor pattant ki az ötlet James Lovelock ma is élő, híres tudós fejéből, hogy talán kíméletesebb lenne, ha a lefagyasztott állatokat mikrohullámmal működő készülékben olvasztanák ki ahelyett, hogy forró fémspatulákat érintenének a bőrükhöz. Ehhez nem Spencer találmányát használták, hanem tulajdonképpen újra feltalálták és megépítették a mikrót magnetronok és Faraday-kalitka segítségével. Diatermiával, azaz az elektromos áram szövetekre kifejtett hőhatásával már az 1800-as évek óta kísérleteztek. Lovelock ezt használta ki az általa megépített mikrohullámú gépezetben. A behelyezett fagyasztott hörcsögök egy része csodás módon égési sérülések nélkül újra életre kelt. Még tanulmányokat is megjelentettek arról, hogyan hozták vissza mikrohullámú diatermiával az életbe a nulla vagy +1 Celsius-fokos testhőmérsékletű rágcsálók 80-100 százalékát. Úgy tűnt, rábukkantak valami nagyon fontosra.

Nem állítjuk, hogy ez a folyamat bármennyire is állatbarát lett volna, sőt. A tudósok annyira lázba jöttek, hogy egy szegény patkányt egymás után tíz alkalommal fagyasztottak le és olvasztottak ki. Túlélte a kezelést. Lovelock pedig – reméljük, csak azután, hogy alaposan kitisztította a készüléket – a nagy sikert megünneplendő krumplit főzött magának ugyanabban a mikróban

Az állatok ilyen típusú kísérleti fagyasztását azóta már nem végzik. Kiderült, hogy egy hörcsögnél nagyobb élőlényt nem lehet nulla közeli testhőmérsékletűvé hűteni, majd újra felmelegíteni – legalábbis mikróban semmiképpen. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra