Csőd szélén a nagy divatházak? Timothée Chalamet és Tilda Swinton kedvenc tervezőjének sem megy jól

A pandémia következménye az is, hogy elmaradnak a filmfesztiválok, társasági események, díjátadók, és a sztárok nem vásárolnak új holmikat. Zoomban, Skype-on ugyanis nem az igazi megmutatni a legújabb estélyi ruhakölteményt, nem beszélve a képernyőn alig látható méregdrága ékszerekről és más kiegészítőkről, amelyeket a sztárok többnyire kölcsönkapnak – de annak a fejében, hogy azok a világsajtó fotóin jól látszódnak majd.

A luxus outfiteknek akkor van értelme, ha nagy a felhajtás körülöttük: a sztár késsen minimum fél órát, egymást taposva várják a szelfire vágyó rajongók, közben óvják a testőrök, és készüljön a bevonulásáról ezernyi fotó meg tévés tudósítás, amely azonnal felkerül a közösségi oldalakra.

A színészek egyébként a régi estélyi öltözékeiket nem hordhatják, hiszen egy-egy vörös szőnyeges megjelenés után a mégoly csodaszép szett élete is véget ér, mert kétszer ugyanazt nem lehet felvenni. Arról nem beszélve, hogy némelyiket csak kölcsönbe kapják.

Most azonban egyszerűen nincs hova felöltözni. Ha gazdasági csőd nem is fenyegeti a nagy francia és olasz divatmárkákat – hiszen a tulajdonosok manapság többnyire nem a sztártervezők, de még csak nem is a hajdani névadó legenda leszármazottai, hanem névtelen milliárdosok, mondjuk a kőolajbizniszből –, a forgalom visszaesését az egész ágazat megérzi, először éppen azok, akik a szalonokban a varrógép fölé hajolnak.

A kevésbé tőkeerős középdivatmárkák kezdik lejjebb vinni a tavalyi meg tavalyelőtti árakat, és mind fontosabbnak tartják az online értékesítést. Ez persze egy idő után hasonlatossá tenné  őket az emeltebb szintű fast fashion cégekhez, amitől viszont irtóznak. Ám tény, hogy az e-kereskedelem kevéssé kompenzálja a valós, nem virtuális boltok forgalmát.

A járvány miatti kieső forgalomról, az üzleti élet pangásáról panaszkodott a minap az egyik lifestyle magazinban a férfidivat csillaga, Haider Ackermann is. 

Ackermann a Párizsi Divathéten
Ackermann a Párizsi DivathétenDominique Charriau / Getty Images Hungary

A tervező élete kész regény: az 1971-ben a kolumbiai Bogotában született kisfiút kilenc hónapos korában fogadja örökbe egy francia-elzászi család. Nevelőapa térképész, ezért bejárják egész Afrikát, Etiópiától Csádig, majd Hollandiában telepednek le. A jó néhány nyelven perfektül beszélő fiatalember 23 évesen látja meg Yves Saint Laurent munkáit, és elhatározza, hogy a divattal köti össze az életét. 1994-ben Belgiumba megy, hogy az antwerpeni Királyi Képzőművészeti Akadémián tanuljon divattervezést. A tanuláshoz azonban nem fűlik a foga, ezért 1997-ben kizárják a rangos tanintézményből.

A tehetség utat tör

Öt hónapos szakmai gyakorlat után egyik volt tanárának, a belga Wim Neels tervezőnek lesz az asszisztense, később a Bernhard Willhelm és Patrick Van Ommeslaeghe divatháznál dolgozik, mielőtt a Mayerline tervezőjének áll.

Haider Ackermann és Tilda Swinton
Haider Ackermann és Tilda SwintonBertrand Rindoff Petroff / Getty Images Hungary

2001-ben kirukkol saját márkájával, és még abban az évben, a Párizsi Divathéten nagy sikerrel mutatja be első női kollekcióját. 2005-ben szerződést köt a belga bvba 32 csoporttal, és Párizsban műtermet nyit. Galliano, Karl Lagerfeld és más divatguruk hamarosan az új Yves Saint Laurent-ként emlegetik. Tervein a sokféle, egymással ellentétes kultúra hatása érződik, kedveli az aszimmetrikus és meglepő szabásvonalakat, a különféle anyagok kombinálását. Ruhái modern, dinamikus városi öltözékek, sziluettjei kifinomultak.

Kedvenc modellje már vagy tíz éve Tilda Swinton Oscar-díjas színésznő, akinek többtucatnyi ruhát álmodott meg a legnagyobb filmes és társasági eseményekre. Tildát többnyire férfias nadrágkosztümökbe öltözteti, ami jól illik a 180 centi magas színésznőhöz. De Penélope Cruz, Victoria Beckham és Janet Jackson is megrendelői közé tartozik.

Igazi terepe a férfidivat lett

Mégis, a férfidivatban érte el eddigi legnagyobb sikereit. A 2010-ben a firenzei Pitti-palotában bemutatott kollekció után, rá két évre felvonultatott első teljes férfiruházati gardrób hozta meg az igazi áttörést. Itt már kitűnt a szándékoltan androgün stílussal: míg Tildának sokszor szmokingokat tervez, addig a férfiakat szereti nőiesen öltöztetni. 

Ackermann 2016 szeptemberében csatlakozott a világ egyik legkedveltebb férfidivatmárkájához, a Berlutihoz, ahol elfoglalta a kreatív igazgatói posztot, Alessandro Sartori utódaként.  

Feladatai hirtelen megsokasodtak: irányította a teljes terméktervezést, beleértve a kiegészítőket, sőt felügyelte a hirdetési kampányokat, módosította a cégarculatot, és ő felelt az üzletek enteriőrjéért is. Rá három évre Ackermann és Berluti útjai, sokak meglepetésére, elváltak.

Párizsi Divathét backstage
Párizsi Divathét backstageVittorio Zunino Celotto / Getty Images Hungary

Ez az év azért is emlékezetes számára, mert ekkor erősödött meg az a bromance, igazi, mély barátság, amely férfi múzsájához, Timothée Chalamet-hez köti.

A tökéletes modell

Chalamet tökéletes modell, hiszen ideális a magassága, fiatal és nagyon vékony, minden jól áll neki, különösen az Ackermann által szorgalmazott keskeny sziluett, nem utolsósorban pedig imádja a divatot, főleg a merész, különleges mintákat és anyagokat.

Ma már egymás imázsát erősítik: a 25 éves amerikai–francia sztár – mintha egy 17 éves cserediák lenne – napszemüvegben, fehér pólóban, hátizsákban, farmerben és edzőcipőben szokott az utolsó pillanatban beosonni a divatbemutatókon az első sorba, hogy kifigyelje, melyik lesz a következő kedvence: mondjuk a hatalmas, virágmintás szaténöltöny? Vagy az ezüstösszürke, öves, topos selyemsantung, amelyben a King velencei premierjére érkezett, és amely mára szinte ikonikus darabbá vált? Vagy a munkaruhára emlékeztető, szürke-türkizzöld póló-nadrág-ing együttes, amelyben a dél-koreai, busani filmfesztiválon jelent meg? Szintén nagy figyelmet kapott, amikor festőinasnak öltözött, foltos-fröcskölt overallban, fehér holdjáró gumicsizmával, akárcsak a királykék ingecskés szett, illetve a fekete öltöny, amelyet fehér, aszimmetrikusan kacskaringózó virághímzés díszített.

Timothée Chalamet
Timothée ChalametDaniele Venturelli / Getty Images Hungary

A divatbemutató végén Timothée mindig vastapssal köszönti kedvenc tervezőjét, ő pedig örömmel invitálja maga mellé a kifutóra. Az ünnepi pillanatoknak is megadják a módját: emlékezetes volt hófehér szmokingja, amelyben az Oscar-díj-átadón örült a Szólíts a neveden díjának.

Többnyire mindenhez bokacsizmát hord – előszeretettel a Haiderhez kötődő Berlutit – és kurta, a bokát szabadon hagyó, a cipő érvényesülését elősegítő nadrágot, amely része a tervező által annyira favorizált sziluettnek. 

Amikor pedig Chalamet megkapta a legjobban öltözött hollywoodi sztár címét az egyik szaklaptól, a tervező hírneve az egekbe ért.

Költői inspirációk

Ahogy az egyik divatszakíró fogalmaz, Haider Ackermann ruháiban mindig van valami romantika és egyfajta elvágyódás az elmúlt idők, a nagy utazások iránt. Sokszor kedvenc számainak szövegét rejti a ruhákba, ezek között van David Bowie Abszolút kezdők című klasszikusa, akárcsak Leonard Cohen vagy Yoko Ono egy-egy dala. Szeret különféle szövegeket is ráfestetni a pólókra, köztük például a legendás amerikai költő, Dorothy Parker idézeteit. Újabban a test maga is részévé válik a kompozíciónak: a modellek bőrét sokszor tetoválásszerű rajzok díszítik, hangsúlyozva az öltözék sajátos, 21. századi érzékeny férfiasságát.

Nagyon inspiráltak olyan modellek, mint Jimmy Q vagy Daniel Bamdad: szépségük rendkívül férfias, ugyanakkor romantikus is. „Az a költői ötlet, hogy élettörténetüket a testükre írják, elgondolkodtatott. Szerettem volna a ruhaterveimmel kiemelni lázadásukat és kifinomultságukat” – nyilatkozta az egyik szaklapnak. 

2020/2021 Ősz/Tél kollekció
2020/2021 Ősz/Tél kollekcióPeter White / Getty Images Hungary

Kérdés, hogy ez a rendkívül fényűző, a 21. századi dandyt megfogalmazó öltözködési stílus mennyire reflektál a jelenre. A márka gazdasági kilátásai ugyanis elég sivárak: a cég súlyos veszteségeket szenvedett el, nem nagyon találnak mostanában a termékeikre vevőt, a jövő pedig bizonytalan - hangsúlyozta a közelmúltban meglepő őszinteséggel Anne Chapelle, a márka belga tulajdonosa. 

Sőt, nemcsak a jelent, de jövőt illetően is kétségei vannak – derült ki a De Tijd újságnak adott interjúból. Ma már ott tartanak, hogy az eladást is tervezik, ám a mai helyzetben ez sem könnyű. „Kell találni valakit, aki kockáztat, mintha egy startupba akarna befektetni” – fejtette ki Chapelle a márka sorsát illetően.

Ami a tervezőt illeti, kreatív tanácsadónak nevezték ki a belga Maison Ullens készruhacéghez. A márkának Párizsban, Aspenben és New Yorkban, a Madisonon vannak üzletei, és úgy tűnik, most is jól ketyeg az üzleti órájuk. Tilda és Timothée valószínűleg követik majd a mestert, hiszen öltözékeik változatlanul az ő kreativitását tükrözik majd, ami komoly rangot és szakmai hitelességet biztosít Ackermann számára.

Mit csinál a divattervező, ha épp nem készül valamilyen szezonbemutatóra, díjátadóra, és nem próbálja a ruháit kedvenc modelljein? Amint nyilatkozta, minden könyvét újra elolvasta otthon, bár soha nem számított arra, hogy eljön az az idő, amikor lesz ideje a klasszikusok ismételt felfedezésére. Rainer Maria Rilke költeményeit emelte ki kedvencei közül, amelyek, ahogyan Ackermann fogalmaz, bár 1903 és 1908 között születtek, ma is érvényes kérdéseket fogalmaznak meg a szeretet, a magány, a szomorúság vagy éppen a szex témakörében.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra