Egykor fodrász volt, ma zeneszerző és zongorista, aki békeprojektjével járja a világot: Davide Martello legutóbb az ukrán háború elől menekülő tömegeknek zenélt a Medykában több mint egy hónapon át. Itt értük utol mi is, hogy különleges kezdeményezéséről kérdezzük az olasz származású művészt.
Nem ez az első alkalom, hogy egy konfliktus helyszínére utazva zenélsz. Hogyan kezdődött mindez?
Kilencéves korom óta zongorázok, a békeprojektemet nagyjából tíz éve kezdtem el. Az első utam Afganisztánba vezetett, azóta sok helyen jártam már. 2011-ben indult minden – akkor még fodrászként dolgoztam, ami mellett szabadidőmben építettem meg magamnak azt a zongorát, amivel máig is utazom. Két évbe telt a dolog, meséltem róla a vendégeimnek is. Mint kiderült, egyikük ismert egy éppen Afganisztánban szolgáló tábornokot, akivel beszélt rólam. A tábornok azt mondta, ha készen vagyok, ki tudja szállítani a zongorámat Afganisztánba, és zenélhetek ott. Így kezdődött az egész: voltaképpen nem is én indítottam el.
Milyen gyakran indulsz zenei békeküldetéseidre?
Évente egy alkalommal szoktam. Művész vagyok, zongorista és zeneszerző is, nem akarom, hogy csak a békeprojektem kapcsán ismerjék a nevemet, ezért szeretnék mást is csinálni, mint ezeket az utakat.
Azt akarom, hogy ne csak ezért kedveljenek, hanem a saját zeném miatt.
Vannak önálló koncertjeim is, nem akarok lemondani egyikről sem.
Milyen zenét játszol ilyen alkalmakkor?
Olyan zenét igyekszem választani, amit mindenki ismer, békés dallamokat. Beatlest, Elvis Presley-t, Disney-filmek zenéjét. Csupa olyasmit, amiről azt gondolom, fel tudja vidítani az embereket.
Az emberek hogy reagálnak arra, amikor zongorázol?
Változatosan. Ha olyan ember hall játszani, aki maga is zongorázik, akkor valószínűleg ő is le szeretne ülni a zongorához, ezt meg szoktam engedni.
Azt azért mindig remélem, hogy nem egy nemzeti himnuszt kezd el játszani, mivel én semleges szeretnék maradni ezekben a helyzetekben is.
Ez azért kicsit trükkös. Nekem is van persze egy himnuszom, az Imagine.
Vannak aztán, akiket nagyon megérint a zeném, sírnak, megölelnek. És van olyan is, aki kér egy dalt, ezt általában igyekszem teljesíteni.
A hatóságokkal egyszerű a dolgod?
Igen, általában nagyon barátságosak. Ők is a béke oldalán szoktak állni.
Ezek a helyzetek inspirálni is szoktak saját zene írására?
Igen, de a helyszínen általában nem ilyesmit játszom. Ott szeretnék egy kis nyugalmat átadni, és ezt általában az ismerős dallamok nyújtják. Az én zeném talán tetszene, de nem ismernék.
Mi a legnehezebb ezekben az utakban?
Egyrészt az, hogy ha rossz az idő, olyankor nem tudok zenélni. A háborútól nem félek, csak a részegektől, mert róluk nem tudni, mire képesek, és ha nagyon tetszik nekik a zene, ott ragadnak.
Naponta hány órát játszol ilyenkor?
Függ az időjárástól. Megpróbálok 3-4 órát játszani. Ha jó az idő, este, ha nem annyira, akkor napközben.
Miből fedezed az utak költségét?
Mielőtt elindulok, ki szoktam tenni a PayPal-fiókom elérhetőségét a közösségimédia-felületeimre. Ott gyűjtök pénzt: amikor úgy gondolom, elég gyűlt össze, leállítom a gyűjtést, és elindulok. Most is egy nap alatt több száz dollár gyűlt össze.
Tudsz arról, hogy bárki más is csinálna hasonló dolgot, mint te?
Nem, viszont amikor most Lvivben játszottam a vonatállomásnál, hallottam róla, hogy miután eljöttem, más zongorista ment oda.
Sosem félted a hangszeredet?
Nem. Ki akarna egy zongorában kárt tenni? Egyszer a kölni dóm mellett zenéltem, és útban az autómhoz láttam, hogy tüntetők egy csoportja rendőrautókat borít fel. Mint kiderült, huligánok voltak, akik az iszlám ellen tüntettek. Megálltam, elkezdtem zenélni, és abbahagyták.
