Mindannyiunkat váratlanul ért a szomszédunkban egészen a háborúig eszkalálódó konfliktushelyzet, ez azonban nem járhat azzal, hogy nem tudunk gyermekünknek segíteni feldolgozni mindazt, amit az ukrán háborúról rádióból, tévéből, felnőttektől vagy éppen más gyerekektől hall. Nem tudjuk ugyanis a gyerekeket burokban tartani: ahogy jönnek-mennek a világban, bármikor hallhatnak hírfoszlányokat, a kamaszoknak pedig már ott a zsebükben az okostelefon, így nem megoldás homokba dugni a fejünket Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológus szakértője szerint. A szakember azt mondja: észszerű, a helyzetnek, érettségnek és életkornak megfelelő információkat kell nyújtanunk gyermekeinknek a háborúról is.
A gyerekek sem élhetnek buborékban Ukrajna kapcsán
„Szívesen mondanám, hogy egy óvodás-kisiskolás gyermeknek nem kell tudnia arról, hogy a szomszédunkban háború dúl, de elég, ha egy társa akár játékba bújtatva beviszi az óvodába vagy iskolaudvarra a témát, máris elindul a gyermeki fantázia, ami ijesztőbb is lehet, mint a valóság” – mondta a pszichológus a Díványnak. Elmondása szerint ezért érdemes a tényekkel megismertetnünk gyermekeinket – mondjuk el, hogy szomszédunkban harcok folynak, de Magyarországon nem, így ő itt biztonságban van, nem kell félnie bombáktól vagy rakétáktól, viszont hallhat minderről.
„Jobb, ha ezt szülőtől hallja, van lehetősége reagálni, kérdezni. Ennél többet nem kell tudnia, de az lényeges, hogy ha óvodából hazafelé, vagy este a vacsoraasztalnál megemlíti, hogy háborúsat játszottak, akkor legyen nyitottság arra, hogy beszélgessünk a témáról, ne hessegessük el. Legyünk készek arra, hogy kérdéseket lehet feltenni, még akkor is, ha nem tudunk mindenre válaszolni” – mondja Reményiné Csekeő Borbála.
A gyerekeket abban is meg kell erősítenie a szülőnek, hogy rendben van az, hogy foglalkoztatja őket a helyzet, ugyanakkor éreztetni kell velük, hogy a háborútól teljesen függetlenül is Magyarországon a gyermekek biztonságban vannak.
A háború stresszét oldhatja, ha teszünk valamit
A nagyobbakat ennél jobban is be kehet vonni az eseményekbe: jó megküzdési stratégiát is jelenthet egy kamasz számára például az, ha segítségnyújtásba, adománygyűjtésbe vonják be szülei.
„Nehéz a tehetetlenség: bármilyen segítség, tevőleges dolog oldani tudja ezt. A szituáció jó lehetőség arra is, hogy a gyerekeinknek példát mutassunk azzal kapcsolatosan, hogy ha gond van, közösségként hogyan tudunk segíteni” – vélekedik a Kék Vonal munkatársa.
Kamaszkorban az is egyre többször előfordulhat, hogy a gyermeket érdekli a helyzet kialakulása és annak történelmi háttere is – ezektől a kérdésektől sem lehet cél szülőként elzárkózni, még akkor sem, ha nem tudunk minden kérdésre biztos választ adni. Lehet ugyanakkor beszélgetni, meghallgatni egymást, a sajtótermékek narrációit egymás mellé téve – ezzel a médiafogyasztással kapcsolatos kritikus gondolkodást is fejleszthetjük a kamaszok esetében.
Ha baj van, szakember adhat segítséget
Eljöhet ugyanakkor olyan pont is a gyermek életében, amikor minden óvintézkedés ellenére túl nagy terhet jelent számára a háború: alvászavar, megváltozott étkezés, rossz iskolai teljesítmény vagy a sport elhanyagolása utalhat erre.
„Sok gyereknél ez a helyzet nem tiszta lapra érkezik: elég csak az elmúlt két év Covid okozta szorongásait és veszteségeit néznünk.
Eleve nem túl jó mentális állapotban van a tizenévesek nagy része, szinte telített pohárba érkezik ez az utolsó csepp”
– mondja a pszichológus. Pániktünetek, fokozódó szorongást és depressziót is kiválthat a jelen helyzet sokaknál – Reményiné Csekeő Borbála azt mondja, ő a prevenció híve, de most úgy érzi tapasztalataik alapján, sokaknál ehhez már késő lesz.
A Kék Vonal lelkisegély-vonala a 116-111-es számon várja gyerekek és fiatal felnőttek megkeresését telefonon vagy chatszobákban 24 éves korig, ha beszélgetnének valamiről, megosztanának egy nehéz történetet, vagy úgy érzik, segítségre van szükségük.
A felnőtteknek is jelenthet ugyanakkor túl nagy terhet az ukrán háború: a szakember először is fontosnak tartja kimondani, hogy teljesen normális ilyen szituációban szorongani, az a kérdés, hogy ennek ellenére el tudjuk-e látni napi feladatainkat és meg tudjuk-e élni az örömöt is. Ha nem, akkor érdemes segítséget kérni, ezzel jó példát mutatva. Mentális egészségünk érdekében érdemes ugyanakkor saját hírfogyasztásunkat is korlátozni: ne nulla–huszonnégyben kövessük az eseményeket, maradjunk meg saját világunkban is.
