Háborús hősből tékozló nemes
Az 1405 körül, régi bretagne-i nemesi családban született Gilles de Rais tízévesen árvaságra jutott – édesapja vadászbalesetben hunyt el, a fiú egyes források szerint végignézte a szörnyű tragédiát, édesanyja halálának okát nem ismerjük –, ezért őt és öccsét anyai nagyapjuk vette gyámsága alá. A nagyapa igyekezett a lehető legjobb jövőt biztosítani unokái számára, ezért Gilles-t eljegyeztette a fiú unokatestvérével, Catherine de Thouars-ral, aki Franciaország egyik legragyogóbb hozományával rendelkező örökösnőjének számított: a szerencsés házasság révén hősünkből rendkívül vagyonos és befolyásos ember lett, őt azonban jobban érdekelte a hadakozás, mint a családi élet.
A forrófejű, kifejezetten erőszakos természetűnek leírt fiatalember számára kapóra jött, hogy az angoloktól és a franciáktól is önálló státuszt élvező Bretagne belekeveredett az 1337 óta dúló százéves háborúba: nem késlekedett fegyvert fogni, és VII. Károly király oldalán harcba szállni az angolok és a burgundiak ellen. Rais kiváló tehetségnek bizonyult a csatamezőn, számos csatában, például Orléans ostrománál is a parasztlányból lett hadvezér, Jeanne d’Arc oldalán küzdött, hősiességének köszönhetően a király 24 évesen Franciaország marsalljává nevezte ki.
Jeanne d’Arc halála után azonban Rais megunta a katonaéletet, 1431-ben letette a fegyvert, és visszavonult nyugat-franciaországi birtokára, ahol rendkívül nagy lábon élt, szórta a pénzt és habzsolta az élvezeteket: pompázatos dekorációkkal ékesítette kastélyát, ahol szolgák és udvaroncok egész hadát foglalkoztatta, a hősi háborúval kapcsolatos irodalmi és zeneműveket rendelt a kor legkiválóbb művészeitől, unalmában pedig harci játékokkal szórakoztatta magát. A nagy tékozlás miatt a korábban kiapadhatatlannak tűnő vagyon fogyni kezdett, Rais-t pedig elfogta a rettegés, hogy elszegényedik, ezért érdeklődése az okkult tanok és az alkímia felé fordult.
Egy pap elrablása miatt bukott le
Időközben folyamatosan tűntek el a fiúgyerekek a kastély körüli falvakból, a rejtélyes eseteket pedig a közbeszéd Rais-vel és szolgálóival kapcsolta össze: tudni vélték, hogy a várúrnak köze lehet az eltűnésekhez, sőt, egyesek még látták is, amint a szolgák gyerekholttesteket földelnek el, komolyabb bizonyíték híján azonban senki sem tehetett semmit. Rais végül 1440-ben, egy teljesen más ügynek köszönhetően bukott le: erőszakkal akarta visszaszerezni családja egyik várát, ezért megostromolta az épületet, majd elrabolta és tömlöcbe vetette az azt őrző papot.
A nantes-i püspök nyomozást rendelt el a gyalázatos ügyben, melynek során az egyházi, később a világi hatóságok is alaposan átvizsgálták Rais birtokait és kikérdezték a személyzetet: a szolgák bevallották, hogy uruk megbízásából gyakran rabolnak el fiatal fiúkat, akiket a kéjenc várúr válogatott kínzásokban és szexuális megaláztatásokban részesít, mielőtt meggyilkolja őket. A falusiak beszámoltak róla, hogy évről évre egyre több gyerek szívódik fel nyomtalanul – a hatóságoknak nem tartott sokáig, mire összekapcsolták a két ügyet, letartóztatták és legalább 150 gyerek meggyilkolásának vádjával bíróság elé állították Rais-t.
A titkos szoba rettenetes kínokat rejtett el a világ elől
A törvényszék eredetileg kínvallatást akart alkalmazni, a vádlott azonban magától bevallott mindent és részletesen feltárta módszereit: szolgái elcsalták a 6–16 év közötti falusi gyerekeket, kamaszokat, akiket a kastélyban elegáns ruhákba öltöztettek és az egyszerű népek által sohasem látott finomságokkal kínáltak, a lakoma részeként cukorral és fűszerekkel ízesített forralt borral (ami a középkori Európában közkedvelt italnak számított) itatták őket. Az elkábított, lerészegített gyerekeket – a legtöbb esetben fiúkat, bár Rais lányokkal is „beérte”, ha fiú épp nem akadt – egy titkos szobába vitték, ahová csak a várúr és legszűkebb körének tagjai léphettek be: itt a beteg lelkű nemes az inasa, Poitou segítségével brutális kínzásoknak vetette alá őket. Poitou vallomása részletesen taglalja, miféle förtelmes, nekrofil cselekedeteket követett el Rais az áldozatok testével. A szóbeszéd szerint az okkultizmus megszállottjaként a várúr gyakran sátánista rituálékhoz is felhasználta a testeket, majd a kastély legnagyobb kandallójában elégettetett mindent, még a ruhák is a tűz martalékává váltak, nehogy bármi árulkodó nyom maradjon utánuk.
Koncepciós per áldozata lett?
A megdöbbent bíróság azonnal kínhalálra ítélte Rais-t és közvetlen segítőit, az ítéletet két nappal később, október 26-án Nantes-ban végre is hajtották: a várurat felakasztották, miközben az akasztófa lábánál máglyát építettek és tüzet raktak. Azonban, mivel az elítélt nemesi származása még szörnyűséges tettei ellenére is megkérdőjelezhetetlen volt, a bitón lengő holttestet levágták, és megmentették még azelőtt, mielőtt elégett volna, így tisztességes temetésben lehetett része.
Gilles de Rais neve évszázadokon keresztül a történelem egyik legkegyetlenebb – és egyik legelső ismert – sorozatgyilkosaként maradt fent, egyes történészek azonban úgy gondolják, lehetséges, hogy valójában ártatlan volt, és koncepciós per áldozata lett. Szerintük nem véletlen, hogy Bretagne hercege – akinek fontos szerepe volt Rais letartóztatásában és elítélésében – régóta szerette volna megkaparintani a rivális nemesúr földjeit, az eretnekség vádja pedig kapóra jött ehhez, ezért kínvallatással kényszerítette ki Rais-ból a hamis vallomást. A szakemberek többsége a per jegyzőkönyveit és a felhozott bizonyítékokat alapul véve azonban továbbra is úgy gondolja, valóban gyerekgyilkos volt Jeanne d’Arc egykori harcostársa.
A történet érdekes adaléka, hogy sokak szerint Rais története inspirálta a Kékszakáll néven elhíresült francia népmesei alakot, aki kastélyában sorra gyilkolja meg feleségeit, a holttesteket pedig egy titkos szobába zárja – a nyomtatásban először a 17. században megjelent történet alapján alkotta meg Bartók Béla egyetlen operáját, melynek szövegkönyvét Balázs Béla írta saját misztériumjátéka nyomán.
