Ferenc pápa rendszeresen kiszökött a Vatikánból: ezért tette

GettyImages-168031970
Olvasási idő kb. 2 perc

Nem véletlenül nevezték az emberek pápájának: Ferenc nem csinált nagy felhajtást abból, ha szeretett volna valamit elintézni.

A katolikus egyház fejét természetesen mindig is megillette a lehető legmagasabb szintű biztonság, de Ferenc pápa időről időre úgy döntött, hogy áthágja a szabályokat. Számos alkalommal kiszökött a híradások szerint a Vatikánból, de nem mindig saját kedvtelésére.

A Los Angeles Times 2013-as cikke szerint az akkor még egészen frissen megválasztott pápa egyszerű papi viseletben a szegények szolgálatára sietett. Ha erről kérdezték a Vatikánt, általában nem kommentálták az értesüléseket.

Ferenc pápa a Vatikánon belül is közel maradt az emberekhez
Ferenc pápa a Vatikánon belül is közel maradt az emberekhezBirute / Getty Images Hungary

Emellett előfordult az is, hogy új szemüvegre volt szüksége, és bár Alessandro Spiezia, a pápa optikusa örömmel meglátogatta volna a Vatikánban, inkább ő ment el hozzá.

Ferenc pápa a Vatikánban is önmaga maradt

Ferenc egyébként igyekezett csak a lehető legszükségesebbekre pénzt fordítani, ezért amikor csak lehetett, új szemüveg helyett javítást kért, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy teljes árat fizessen.

Emellett az is előfordult, hogy Fiat 500-asával egy barátja lemezboltjához hajtott, és ott vásárolt CD-t. Ferenc nem akart túl távol kerülni az emberektől: ezért is szerették annyira.

Ferenc pápától nekrológban búcsúztunk, melyet itt olvashatsz el.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek