feltalálók végzetükbe rohantak

Sok esetben a feltalálók egyértelműen a vesztükbe rohantak. A repülés korai úttörői vagy az autókat feltaláló emberek óriási tétet vállaltak, mikor magukon tesztelték találmányaikat. Néhányan még a halált is elfogadták, mint a haladásért fizetendő árat. Utólag visszatekintve gyakran komikusnak tűnik a haláluk, pedig akkor ez a veszteség fontos elemévé vált a tudományos munkának.

1. Franz Reichelt azt hitte, hogy tud repülni – az ejtőernyő felfedezése

1912. február 4-én az osztrák származású francia szabó, Franz Reichelt egy saját tervezésű szárnyas ruhában mászott fel az Eiffel-torony tetejére. A szabó azt mondta a francia hatóságoknak, hogy a ruhát bábukkal akarja tesztelni, de a toronyba érve bejelentette, hogy saját maga fogja végrehajtani az ugrást. Barátai megpróbálták lebeszélni, a szélsebességre és más tényezőkre hivatkozva – köztük a bábukkal korábban sikertelenül végrehajtott kísérletekre –, de Reichelt nem hagyta magát megingatni. Nem akart biztonsági kötelet vagy más óvintézkedést használni. „Magam akarom kipróbálni a kísérletet, méghozzá trükkök nélkül, mivel be akarom bizonyítani találmányom értékét” – nyilatkozta az újságíróknak.

Az újságok úgy jellemezték a ruhát, hogy „csak egy kicsit terjedelmesebb, mint egy hétköznapi ruházat”, amely kinyújtva „egyfajta köpenyhez hasonlított, amelyet hatalmas selyemkapucnival láttak el”. A 29 négyzetméter felületű és valamivel több mint 4,5 méter hosszúságú ejtőernyő kioldásához Reicheltnek csupán ki kellett tárnia a karjait.

Reggel 8 óra 22 perckor Reichelt már az Eiffel-torony tetején volt. Megigazította a ruháját, és a Szajnával szemben a szél irányát úgy tesztelte, hogy egy papírdarabot dobott le a széléről. Ezután egyik lábát a korlátra tette, és – 30 újságíró, két operatőr (egy fentről és egy a földről), valamint az alul összegyűlt tömegek által megfigyelve – leugrott.

Az ejtőernyő szinte azonnal összecsuklott Reichelt körül, 57 métert zuhant és a földbe csapódott, kb. 15 cm mély krátert hagyva maga után. Sérülései borzalmasak voltak, „a testet egy alaktalan masszaként emelte fel a rendőrség a földről”. A boncolás később megállapította, hogy a vakmerő feltaláló már az esés során kapott szívrohamban meghalt.

2. Ifjabb Thomas Midgley-vel a saját ágyában végzett találmánya

Ifj. Thomas Midgley több mint 100 szabadalmaztatott találmánnyal büszkélkedhetett, amelyek közül a legunalmasabb végül a saját ágyában végzett vele.

Midgely amerikai mérnök 1889-ben született, majd a Cornell Egyetemen tanult, és mind a gépészmérnöki, mind a vegyészmérnöki tudományokban jeleskedett, de az utóbbiban szerzett igazán nevet magának. Midgley-nek tulajdonítják, hogy kulcsszerepet játszott az ólmozott benzin kifejlesztésében. Ráadásul több mint 100 szabadalom fűződik a nevéhez, köztük számos ma már betiltott, hűtőközegnek használt vegyület és hajtógáz. Azonban nem a káros vegyi anyagok, hanem egy 50-es éveiben kitalált találmánya vezetett a halálához.

Midgely ugyanis időskorában járványos gyermekbénulásban szenvedett. A betegség következtében izmai leromlottak, és súlyosan rokkanttá vált. Midgley, aki továbbra is dolgozni akart, feltalált egy olyan kötél- és csigarendszert, amelynek célja, hogy segítsen neki felülni és segítség nélkül felkelni az ágyából. Ez egy ideig működött is, de 1944 nyarán az eszköz elromlott, feltalálója belegabalyodott a kötelekbe, és megfulladt. Amikor a Time magazin összeállította minden idők 50 legrosszabb találmányának listáját, Midgley két alkotása is szerepelt rajta – és a gyilkos csigarendszer nem tartozott közéjük.

3. James Douglas saját fejlesztésű gyilkológépe által halt meg

1564-ben Edinburgh városa felkérte a feltalálókat, hogy tervezzenek egy kivégzéshez használatos tiszta és hatékony gépet. Ugyanis Skóciát ekkoriban zavargások jellemezték, mivel a VI. Jakab királyhoz hűséges nép a száműzött skót királynő, Stuart Mária támogatóira vadászott. James Douglas, Morton negyedik grófja, Skócia régenseként szolgált, a felhívásra pedig a guillotine korai típusával, egy Maiden elnevezésű nyaktilóval állt elő.

A sors fintora, hogy Mortont 1580-ban letartóztatták, gyilkosságban való bűnrészességgel elítélték, majd az általa tervezett kivégzőeszközzel végezték ki. A szemtanúk beszámolói szerint a halála azonnali volt. Holttestét egy jelöletlen sírba temették Edinburgh központjában. A fejét azonban a város kapujában egy karóra tűzték, ahol 18 hónapig „díszelgett”.

4. Max Valier a rakéták megszállottja volt

Az osztrák Max Valier arról álmodott, hogy a Berlin–New York City távot majd egy óra alatt teszik meg az emberek a találmányának köszönhetően. Mi több, bár 1895-ben született, fiatalemberként még azt is remélte, hogy az emberiség egyszer rakétával repüljön a Holdra, vagy akár a Marsra. Ő maga is repült, igaz, csak a belgiumi csataterek felett az első világháborúban, ahol légi megfigyelőként szolgált. Amikor Európában beköszöntött a béke, Valier abbahagyta tanulmányait, és a tudományos újságírásra összpontosított. A tudomány csodáit szerette volna a szélesebb közönség elé tárni, és úgy vélte, hogy a rakétamotoros autók remekül alkalmasak a figyelem felkeltésére.

Az 1920-as évek végén Valier összeállt Fritz von Opel autóipari üzletemberrel, aki megengedte a feltalálónak, hogy szilárd üzemanyaggal működő rakétahajtóműveket szereljen fel az autóira. Ezután 1930-ban Valier végrehajtotta az első tesztvezetést egy rakétahajtású versenygépkocsival. Ugyan a nagy sebességet túlélte, végül mégis a találmánya tette el láb alól, amikor az egyik alkohol-üzemanyagú rakéta felrobbant a laboratóriumi tesztelés során. Valierre a mai napig igazi tudományos úttörőként emlékeznek szülőhazájában, Ausztriában. Az általa fiatalon alapított Német Űrhajózási Társaság sok olyan zsenit hozott össze, akik később a Holdra való utazást is megvalósították.

5. Alekszandr Bogdanov számára a hosszú élet volt a cél

Az orosz Alekszandr Bogdanov nagyon sokrétű és elfoglalt ember volt. Nemcsak széles körben publikáló filozófusként ismerték, hanem úttörő sci-fi-író és orvos is volt. Ugyanakkor kulcsszerepet játszott a Szovjetunió korai kommunista pártjának kialakulásában a 20. század fordulóján. 

Az 1920-as évekre Bogdanov teljesen kimerült a sok teendőtől. Szerette volna magát fiatalabbnak érezni és tovább élni, ezért elkezdett kísérletezni a vérátömlesztéssel. Még Lenin nővére, Maria Uljanova is beleegyezett, hogy részt vegyen korai kísérleteiben, de Bogdanov jellemzően inkább saját magát vetette alá a vérátömlesztéseknek.

A 11 transzfúzió után barátainak és kollégáinak arról számolt be, hogy energikusabbnak érzi magát, és a haja sem hullik már. Végzetes fordulat történt viszont, amikor a transzfúzió orosz úttörője egy fiatal diák vérét használta, aki nemcsak más vércsoportú volt, hanem maláriában is szenvedett. Bogdanov megbetegedett, és meghalt. Manapság inkább az írói munkásságáról emlékeznek rá, mint a vérátömlesztéssel és az öregedés gyógymódjának megtalálásával kapcsolatos korai kísérleteiről, talán nem véletlenül.

Ha tetszett ez a válogatás, akkor talán arról is szívesen olvasol, hogy mely találmányok könnyítik meg ma az életünket, és kik azok a feltalálók, akiknek a nevét imáinkba foglalhatjuk.