Az egyház pénzével méltatlanul bánó férfinak le kellett mondania pápaválasztó jogáról, mégis ott akar lenni a konklávén – írja a CNN.
Becciut Ferenc pápa öt évvel ezelőtt szólította fel az érseki jogokról és kiváltságokról történő lemondásra. A Szentszék államtitkárságán helyettesi pozíciót betöltő szardíniai egyházférfi gyakorlatilag kabinetfőnöki jogokat gyakorolt, szabad bejárása volt a pápához és nagy hatalma a Vatikán irányításában.

Később a szentté avatásokkal foglalkozó testület tagja lett.
Az érsek botrányai ellenére is ragaszkodik címéhez
Sikkasztásai miatt ugyanakkor már 2023 decemberében elítélték öt és fél év börtönre, emellett a közjogok gyakorlásától is megfosztották, valamint 8000 euró pénzbüntetéssel sújtották. Az ítélet ellen ugyanakkor fellebbezett és azóta sem sikerült ezt az ügyet tárgyalni.
A Vatikánban található lakosztályából sem volt hajlandó kiköltözni, ott várja sorsát.
Bár a Szentszék sajtóirodája úgy tartja nyilván, mint aki nem vehet részt elektorként a pápaválasztáson, ő maga azt állítja, sosem kapott explicit tájékoztatást arról, hogy ne vehetne részt szavazóként egy konklávén. Ugyan jogait Ferenc pápa kezdeményezésére elveszítette, de a bíborosi kollégiumból nem zárták ki, így akár részt is vehet a konklávé előkészítésében. Becciu volt az első érsek, akit a vatikáni bíróság elítélt.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés