A 20. század divatbotránya – avagy nem mindegy, mibe öltözik, aki szem előtt van

Bár 1961-ben még nem léteztek bulvárújságok Magyarországon, mégis hírt adtak róla a magyar lapok, hogy a második moszkvai filmfesztiválon a kor két legnagyobb dívája, Elizabeth Taylor és Gina Lollobrigida ugyanazt a fehér csipkés Dior-kisestélyit viselte.

Jelen volt a világ összes nagy lapjának a munkatársa, köztük Molnár Edit is, aki az MTI fotóriportereként vett részt a magyar politikai vezetés számára fontos eseményen, és lekapta az egymásra csodálkozó sztárokat. Akik egyébként meglepően jól viselték a botrányos divatbakit, sőt profi hollywoodi mosollyal tréfálkoztak a helyzeten. Lollo annyit mondott – elsőként, miután magához tért a meglepetéstől –, hogy milyen szép ruha! Az egész világ Moszkvára figyelt akkor, hiszen a hruscsovi enyhülés jele volt magának a fesztiválnak a megrendezése is, afféle nyitásként a mozi hazája felé. Elizabeth Taylor pedig azért is fogadta el a meghívást, mert újdonsült férje, Eddie Fisher orosz származású volt.

Az egész világot bejárta a fotó, és furcsa módon csak növelte a sztárok – főleg az olasz szexszimbólum – népszerűségét, bár ezt azért előre nem lehetett készpénznek venni. Az amerikaiak megtudták, ki az a Lollobrigida – addig fogalmuk sem volt, hiszen európai filmeket alig vetítettek az ottani mozikban –, az ominózus kép pedig ott virított az összes amerikai női magazin címlapján. Ahogy az egyik lap tudósítója fogalmazott: a divatbaki ellopta a show-t. Arra már senki nem emlékszik, hogy akkor milyen filmek versenyeztek, de a Kreml-beli fogadás divatbotrányát még évtizedek múlva is emlegették.

Állítólag Taylor ruhája volt az eredeti, míg az olasz szépségé utánzat. A mai napig nem derült ki, vajon ki és hogyan lophatta el a modellt, de bizonyára valamelyik nagyon profi varrónő, hiszen a kivitelezés ugyanolyan szintűnek tűnt. Persze ha egészen közelről nézte volna meg valaki a Dior műhely munkatársai közül, bizonyára észrevette volna az apró különbségeket a kidolgozásban. Az is lehet, hogy szándékos cselekedetről volt szó, hiszen a sok francia és olasz szalon estélyi ruhái közül véletlenül, ugyanazt viselni, ugyanott, ugyanazon az estén.... Az nem világos, mi lehetett a cél, hiszen egyikőjük számára sem volt egyértelműen kellemes egy efféle találkozás.

Amikor kizárt a másolás

Persze divatbakik azóta is születtek és születnek: közösségi oldalak és bulvármagazinok kedvenc rovata, hogy ugyanaz a ruha melyik színésznőnek áll jobban, vagy éppen előnytelenebbül. Többnyire persze a fiatalabb és soványabb nőknek előnyösebb ugyanaz a modell, de ez sem szentírás, hiszen sokat számítanak a kiegészítők és az alkalom is. Általában társasági eseményeken fordul ilyesmi elő, hiszen a nagy fesztiválok vörös szőnyeges bevonulása és egész gardróbja profin meg van komponálva – és nem csak a nők esetében.

A minap lezajlott velencei filmfesztivál a Dűne premierjének jegyében, a nagyszabású film hangulatát, szín- és stílusvilágát kiemelve tervezte meg például Haider Ackermann Timothée Chalamet bevonulós outfitjét, összehangolva a színész egyéniségével és többi nappali és esti öltözékével. Közben figyelt arra, hogy ne hasonlítson egyik se valamelyik régi öltönyére, netán azokra a holmikra, amelyeket a pár hónappal ezelőtti cannes-i fesztiválon viselt. Ilyen esetekben tehát kizárt a másolás lehetősége.

Timothée Chalamet és Zendaya a Dűne premierjén
Timothée Chalamet és Zendaya a Dűne premierjénBertrand Rindoff Petroff / Getty Images Hungary

A hírességek esetében egy-egy öltözék befolyásolhatja a karrierjüket, kiemelheti, netán tönkreteheti személyes stílusukat, felemelhet vagy megbuktathat. Bizonyos posztokon kötelező jól öltözöttnek lenni, például politikusok esetében, még akkor is, ha a választókörzetükben fát ültetnek, vagy ha éppen tüntetnek. De nem könnyű megtanulni egyik napról a másikra, hogy az eleganciához nemcsak pénz kell, de önmérséklet és ízlés is. E három tényező együttállása sokszor hiánycikk. Külföldön élt magyar diplomaták, politikusfeleségek is felvesznek olyan ruhát, például bálokon, ami csak huszonéveseknek áll jól – árulta el nekem régebben az egyik leginkább foglalkoztatott divatstúdió vezetője. Aki – és ez ellentmondásnak tűnik – főleg olyan nőknek tervez, akik számára nem a divat a legfontosabb szempont, hanem hogy előnyös legyen számukra az adott kosztüm vagy kisestélyi.

A first ladyk és a politikusok természetesen nem kötelesek megfogadni senkinek – még a stylistnak sem – a tanácsát, maguknak kell eldönteni, milyen stílust visznek. Angela Merkel évtizedek óta ugyanazt a nadrágkosztümöt hordja, de így szoktuk meg. A sikerhez szükségeltetik egy kiváló tervező, aki empatikus és bizalmat ébresztő, no meg kiváló ön- és alakismeret. Mivel nem filmsztárokról beszélünk, van, aki csontos, magas, másnak csak a háta széles, megint más alacsony és gömbölyded – az alkatoknak ezek a sajátosságai rafináltan ellensúlyozhatók, csak ismerni kell a trükköket.

Divattanácsok, nem csak politikusfeleségeknek

A rövid szoknya nem előnyös annak, akinek göcsörtös vagy dundi a térde. Soha ne legyen túl mély a dekoltázs! Alacsony nő ritkán hordjon hosszú szoknyát. (Merthogy van, amikor kötelező.) Aki viszont nagyra nőtt, inkább térd alá érőt válasszon.

II. Erzsébet soha nem veheti fel kétszer ugyanazt az öltözéket, ez része az udvari etikettnek. Nagy-Britannia királynője mindig púder- vagy fagylaltszínekbe öltözik. Ez nemcsak azért van így, mert a világos szín fiatalít, és mert a fekete a gyász foglalt színe, hanem biztonsági okokból is: ki kell tűnnie a tömegből, hogy szemmel tudják tartani a biztonsági emberek. Ebben jó szolgálatot tesz a kalap is. Ami egyébként magasít, márpedig erre is figyelni kell. Különösen, ha mondjuk egy volt modell áll mellette, aki 180 centi magas, de váratlanul first lady lett. A kalap azért is elengedhetetlen, mert évszázadokkal ezelőtt volt egy olyan szokás, hogy a nőknek kalappal vagy kendővel el kellett fedni a hajukat.

A feltűnő színű ruhák és a kalap II. Erzsébet biztonsága szempontjából is jól jön
A feltűnő színű ruhák és a kalap II. Erzsébet biztonsága szempontjából is jól jönChris Jackson / Getty Images Hungary

A mai beszerzési trend viszont más: ne csak egyszer vegyék fel a hírességek ugyanazt a ruhát, hiszen ez környezetromboló, energiapazarló szemléletre vall. Sőt mi több, ma már olykor a magasabb minőségű konfekciót sem szégyellik a királyi sarjak, bár ünnepélyesebb estélyekre azért egyedi ruhakölteményeket csináltatnak. Ami a készruhát illeti, ha felvesz egyet valamelyik hercegné, egy nap alatt eltűnik a márkaboltok polcáról – nincs ennél jobb reklám, mint ahogyan az Katalin hercegné vagy Viktória svéd trónörökös esetében többször előfordult.

Idősebb korúaknak alapszabály, hogy az archoz közel legyen valami világos, ami deríti a tekintetet. Bizonyos koron túl sokkal praktikusabb a kosztüm, mert osztja az alakot, különféle felsőkkel variálható, sálakkal, ízléses finom ékszerrel feldobható. Egy szép kitűző eltereli a tekintetet az esetleg már mélyülő ráncokról, a nem porcelánsimaságú dekoltázsról.

Ha egy politikus utazik, mindig legyen nála mindenből tartalék. A kávéval leöntheti a blúzát – ahogyan Angela Merkel is járt egyszer – vagy kitörhet a cipője sarka egy rossz lépésnél.

Ahány királyi család, annyi szabály, de az közismert, hogy nőknek a táskát hivatalos eseményeken a bal kézben kell tartani. Erre azért van szükség, mert a jobb kezet mindig szabadon kell hagyni az üdvözléshez, integetéshez.

A színes körömlakk tilos, a ruha anyagának könnyen kezelhetőnek és kevésbé gyűrődőnek kell lennie. A harisnya kötelező. Minden utazáshoz be kell pakolni egy fekete outfitet is, amire azért van szükség, mert minden esetben felkészültnek kell lenniük arra, hogy az utazásuk ideje alatt valamelyik családtagjuk meghal, és ilyenkor nem lehet leszállni a gépről piros blézerben.

A pénz nem elég

A világdivatot sokáig az uralkodók irányították, ma pedig sok tekintetben a first ladyk a mérvadók. Ám hiába a temérdek pénz, nem mindenki válik közülük divatikonná. Nancy Reagan, netán Laura Bush gardróbja inkább csak hazájában volt téma, pedig Nancy színésznő volt. Az USA 35. elnökének, John F. Kennedynek a felesége, Jacqueline azonban igazi trendirányító lett. Ő hozta divatba a kis púderrózsaszín kosztümöket, az óriási táskákat, tokkalapokat és a hatalmas napszemüvegeket.

Jackie Kennedy (balra) igazi trendszetter volt
Jackie Kennedy (balra) igazi trendszetter voltBettmann / Getty Images Hungary

Jackie nem mindig amerikai tervezők ruháit hordta, amivel sokak ellenszenvét vívta ki, mert hazafiatlannak tartották. Igaz, Oleg Cassini – Grace Kelly és Jackie kedvenc hazai tervező-playboya – sem a Mayfairrel érkezett, de neki megbocsátották. Azt is, hogy Párizsban Jackie nagyobb szenzációt keltett, mint a férje.

Aki modell volt, mint Melania Trump vagy Carla Bruni, Nicolas von Sarkozy felesége, annak könnyű, mert van ízlése, gyakorlata, magabiztosan tud a magas sarkú szandálokban vonulni, és persze a világért se hízna 20 dekát sem. De nekik is mindig figyelni kell arra, milyen az alkalom, kik lesznek jelen, hol tarják a rendezvényt. És van, akinek mindig lapos balerinacipőt kell viselnie, mert a férje nem magas.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra