Így élnek az 1 eurós házak tulajdonosai Olaszországban

GettyImages-2177586029
Olvasási idő kb. 5 perc

Amerikai álom Olaszországban – így foglalhatnánk össze a szicíliai 1 eurós házak sikerét. De ahogyan Amerikában, úgy Itáliában sincs kolbászból a kerítés, ettől függetlenül eddig még senki nem bánta meg, ha nyélbe ütötte az üzletet. A win-win üzlet garantált: jól jár a régi és az új tulajdonos is, és nyer vele az önkormányzat is.

 Az 1 eurós házak kezdeményezése 2008-ban indult Vittorio Sgarbi, Salemi polgármesterének javaslatára, és ötlete azóta kiterjedt az egész országra, ami számos helyen rendkívül sikeresnek bizonyult. A lehetőséggel, hogy mindössze egy euróért ingatlanhoz jussanak Itáliában, leginkább amerikaiak éltek. Ezt az életérzést jeleníti meg az egyik streaming csatornán futó Dolce Villa című film is. 

Az egy euró jó marketingfogás

A fogyatkozó olasz városok az elmúlt években mindent megtettek annak érdekében, hogy új lakókat csábítsanak magukhoz. Például országszerte több helyen is egyeurós otthonteremtési programot indítottak, hogy az elhagyatott épületekre vevőket, ezáltal pedig új lakókat találjanak. A siker 2019-ben és 2021-ben akkora volt, hogy a hatalmas kereslet miatt a szicíliai Sambucában már 3 eurós kikiáltási áron lehet ingatlanhoz jutni.

A szicíliai Sambucában óriási a kereslet az egyeurós házakra
A szicíliai Sambucában óriási a kereslet az egyeurós házakraDeniseSerra / Getty Images Hungary

A település polgármestere szerint a külföldiek a megemelt ár ellenére is özönlenek, hogy megvásárolják az otthonaikat. Pedig az ingatlan árán túl egyéb, már sokkal borsosabb költségei is vannak annak, ha valaki háztulajdonos szeretne lenni Olaszországban. 

Az, hogy valakinek saját háza legyen Itáliában, legalább 40-50 ezer euróba, vagyis 16-20 millió forintba kerül. 

Az érdeklődőknek, akik az önkormányzatoktól ingatlant vásárolnak, alá kell írniuk egy szerződést, hogy vállalják az ingatlan három éven belül történő felújítását, és az ezzel járó összes költséget is, ami legalább 20-25 ezer euró, illetve le kell tenni egy ötezer eurós biztonsági letétet is, amely csak akkor jár vissza, ha három éven belül megtörtént a teljes felújítás,

Az önkormányzat által elfogadott vételi ajánlat után a vevőnek be kell szereznie minden szükséges engedélyt a felújításhoz, melynek költsége 5-10 ezer euró között van. Emellett a vevőt terheli a közjegyzői díj és minden regisztrációs díj megfizetése is, ami szintén legalább ötezer euró. De az adminisztratív teendők mellett számolni kell a vásárlást megelőző és a felújítás alatti utazási és szállásköltségekkel, valamint, ha valaki nem beszél olaszul, akkor egy tolmácsot is fizetnie kell.

Csak az igények és a csillagos ég szab határt a tulajdonosoknak

A legtöbb település önkormányzata arra törekszik, hogy megkönnyítsék az ügyintézéssel járó teendőket, így az eladási folyamat sokkal gyorsabb. Az eladásra kínált otthonok földszintes vagy legfeljebb háromemeletes, egy, két vagy három hálószobás, 50-80 négyzetméteres, aranybarna kövekből épült házak. 

Az egyeurós házakat fel kell újítani, mert romos állapotban vannak
Az egyeurós házakat fel kell újítani, mert romos állapotban vannakAscentXmedia / Getty Images Hungary

Sokuknak vasból kovácsolt erkélyei a macskaköves sikátorokra és panorámás teraszokra néznek, valamint eredeti, zöldre festett régi, boltívekkel és ablakokkal díszített faajtajaik vannak.

A legjobb állapotban lévő apró belső mór udvarok citromfákkal és régi festett majolika csempepadlóval rendelkeznek. Bár az 1 vagy 3 euróért kínált házak romos állapotban vannak, de szerkezetileg stabilak, és át kell alakítani, fel kell újítani szinte mindegyiket, emellett a legtöbbjük tele van szeméttel, kacattal. Az ingatlan értéke állapotától függően akár 200 ezer euró fölé is emelkedhet.

Nagy a kereslet az olaszországi házak iránt

A turistáktól távol eső szicíliai települések leginkább az amerikaiakat csábították, így a szigeten kialakult már egy „kis Amerika”, ahol a legtöbb lakos most már szicíliai akcentussal beszél angolul, még az idősebbek is. Sambuca ma már sokkal inkább egy emigráns közösség.

Tavaly a városháza a távmunka biztosítása érdekében új globális digitális tereket nyitott a városban, ahol bárki ingyenesen tartózkodhat, és Wi-Fi-kapcsolaton keresztül internetezhet.

Az ingatlanok iránt ma már olyan nagy az érdeklődés, hogy árverésen értékesítik a legtöbbet, így a házakat végül 1 és 25 ezer euró közötti áron adják el, a legtöbb 5 ezer és 10 ezer euró közötti áron kel el.

Vajon milyen lehet télen délen, a tenger mellett élni?  Annak, aki szereti a meleg nappali hőmérsékletet, de értékeli az időnként hűvös éjszakákat is, Miami és Szicília tökéletes választás lenne. Cikkünkből kiderül, milyen a mediterrán tél. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek